Mennyire etikus szobakennelbe zárni a kutyát?

 

Habár a ketreces tartás kisebb háziállatok esetében nem újkeletű dolog, a szobakennel használata manapság egyre népszerűbb a gazdik körében. Sőt, szinte már elengedhetetlen része az alapvető felszerelésnek, amivel minden kutyás háztartásnak rendelkeznie „kell”. A legtöbb kölyöknevelésről szóló könyvben is találkozhatunk tippekkel a szobakennel-tréninghez, hiszen ez (sokak szerint) óriási segítséget jelenthet elsősorban a szobatisztaságra történő szoktatásnál.

 

A szobakennel használata olyannyira elterjedt, hogy már nem is illik megkérdőjelezni, miért is van rá szükség? Az angol nyelvben a crate (szobakennel, szobaketrec) szóból igen népszerű ige lett (crating - kenneles tartás), ami nagyon szépen hangzik, de valójában nem más, minthogy ketrecbe zárják a kutyát. Ez pedig leginkább a fogságban élő, szomorú sorsú haszonállatokat (tyúkokat, nyulakat) idézi szemünk elé... És mégis, gazdik tömegei választják ezt a megoldást, és akár távollétük egész idejére képesek kennelbe zárni a kutyát. Számolhatunk akár 8-10-12 órával (vagy még ennél többel is) munkaidőtől és elfoglaltságtól függően.

 

 

 

 

A nemrégiben hazavitt kölyök vagy a problémás felnőtt, de még a demens kisöreg is eltölthet ennyi időt otthon, rácsok mögött. Mert a gazdinak ez kényelmes: nem kell utána takarítani (legfeljebb maga alá piszkít), nem rág meg semmit (legfeljebb a kennelet, a benne lévő fekhelyet, vagy a saját lábát, farkát), és még sorolhatnánk a sok-sok „nagyszerű” indokot. Vessünk hát erre egy pillantást, talán itt az idő, hogy a függöny mögé lássunk!

 

 

Egy szuper kis kuckó otthon - Vagy nem?

 

„De hát a szobakennel olyan, mint a természetben az odú, egy zug vagy kotorék, ahova visszavonulhat az állat pihenni, aludni. Biztonságban érzi magát benne. Nyugalommal tölti el. Szereti.”

 

Meggyőzően hangzik, de valóban így van? Attól, hogy megpróbáljuk szépíteni, egy kennel attól még kennel (ketrec?) marad, és ha becsukjuk az ajtaját, akkor a kutya számára felérhet egy börtönnel. Márpedig bezárva tartani egy állatot (sokak szerint) súlyos etikai kérdéseket vet fel. Mintha egy természetellenes dolgot próbálnánk meg úgy beállítani, mintha teljesen normális lenne.

 

 

 

 

Egy odúnak vagy kotoréknak nincsen ajtaja, tulajdonosaik bármikor szabadon mozoghatnak ki és be. Tény, hogy a vadonban a kotoréknak fontos szerepe van a kölykök életének első néhány hetébe: itt cseperednek biztonságban, mamájuk védelme alatt, de amikor eljön az idő, hátrahagyják, és elindulnak felfedezni a kinti világot, de mindaddig a családjukkal maradnak, amíg megerősödnek annyira, hogy egyedül is tudjanak boldogulni vagy saját családot alapítsanak.

 

A kutyák is társas lények, szükségük van arra, hogy érezzék családjuk közelségét. Elszigetelni egy szobakennelbe egyáltalán nem természetes dolog, bármennyire is kényelmes megoldásnak tűnik.

 

 

Mi teheti problémássá a szobakennelben történő tartást?

 

Az első kutatások a kísérleti állatok jólétére irányultak: 1999-ben a Physiology and Behavior (Fiziológia és Viselkedés) nevű tudományos folyóiratban megjelent egy tanulmány, melyben a bezártság okozta stresszt vizsgálták. Hat héten át tartottak laboratóriumi beagle-ket elkülönített ketrecekben, ez alatt megvontak tőlük mindenféle szociális interakciót, és nem láthattak más kutyákat sem (vizuális hozzáférés hiánya). Mi történt velük a kísérlet végére? 

 

 

 

 

A szociális és térbeli korlátozás eredményeként a kutyákban jelentősen megemelkedett az agresszió, izgatottság és bizonytalanság mértéke. A megnövekedett stressz miatt pedig hormonális és immunológiai változásokat idézett elő bennük.

 

A fordításul szolgáló cikkben* leírt „szociális és térbeli korlátozás” vajon mennyiben különbözik attól, ha saját otthonában zárják kennelbe a kutyát? Szerzője felteszi azt a kérdést is, hogy mennyi időnek kell eltelnie ahhoz bezártsággal, hogy stressz-szintje krónikus mértéket öltsön? Egy óra? Nyolc óra? Tizenkét óra?

 

Majd így folytatja: Amikor gazdikkal beszélgetek arról, miként alkalmazzák a szobakennelt kedvencüknél, gyakran érzek ki egyfajta kényelmetlenséget, feszültséget a hangjukból. Spontán kibukik belőlük, hogy nekik is van ilyen otthon, és rászoktatták a kölyköt a használatára. „De” - teszik hozzá gyorsan - „mostanában már nem zárjuk be a kennel ajtaját. És Cukorfalat tényleg nagyon szereti a kenneljét. Mindig magától megy be oda, ha biztonságban szeretné érezni magát.”

 

 

 

 

Ez kicsit olyan, mint amikor a börtönből szabadult rabok „visszavágynak” a bezártság nyújtotta biztonságra (már ha lehet ennek hinni). De van ennek egy másik olvasata is: a bebörtönzött emberek nem azért éreznek így, mert annyira csodás dolog rácsok mögött éldegélni. A pszichológiai motiváció itt leginkább a trauma: a szabad választás elvesztése megváltoztatja az embereket. És a kutyákat is. Kennelbe zárva lenni nem más, mint a szabad választás teljes elvesztése. És visszaszerezni azt nagyon ijesztő érzés.

 

Csakúgy, mint az elektromos nyakörv, a kennel is megszokott eszköz a kísérleti állatok szélsőséges kihasználásának kontextusában. Különös, de az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának a ketrec méretére vonatkozó előírásai sokkal szigorúbbak a gazdik által általában alkalmazott kennelekéhez képest (pedig említett hatóság sem számít kifejezetten állatbarátnak).

 

Az amerikai gazdiktól senki sem követeli meg, hogy tartsák be az állatjóléti irányelveket, és a szobakennelek forgalmazása és eladása sem esik korlátozás alá. Bárki megvehet bármekkora kennelt, akkor is, ha kutyáját úgy kell beleszuszakolni (de legalább kevesebbet költött rá, mert a nagyobb kennel ugye sokkal drágább). Elképzelhető, hogy a gazdik által vásárolt kennelek mérete korántsem felelne meg a megfelelő méretre vonatkozó előírásoknak.

 

 

 

 

Megvan az ideje és helye a szobakennel használatának, de az ajtaja maradjon nyitva

 

 

! Kivételt képeznek ez alól olyan helyzetek, amikor a kutya egészsége, épsége és biztonsága érdekében egyszerűen muszáj becsukni a kennel ajtaját. !

 

Ilyenkor fedezhetjük fel igazán az eszköz nagyszerűségét, például, ha csonttörés vagy ízületi bántalom miatt műtötték a kutyust, ami nemcsak azzal jár, hogy egyik lába be van gipszelve, fején a tölcsér, de eleinte mozgásában is korlátoznunk kell. Ám el kell ugranunk a boltba, vagy az állatpatikába gyógyszerért, stb. Felügyelet nélkül hagyva csúnya sérülést okozhat magának, ha szeretne felugrani az ágyra, vagy hirtelen felpattanna, hogy megugassa a postást.

 

Emiatt érdemes már idejekorán hozzászoktatni a szobakennelhez a kölyköt (egy gondos tenyésztő is így adja gazdihoz a kiskutyákat). Nyitott ajtó mellett valóban biztonságos kuckóként szolgálhat kedvencünk számára, amikor szüksége van egy kis csendre és nyugalomra. Szeretné kimenteni magát a háztartásban élő többi kutya, macska vagy a gyerekek nyüzsgése elől, és így tovább.

 

 

 

 

Ha a megfelelő módon alkalmazzuk a szobakennelt, azzal segíthetünk a kutyának abban is, hogy egy kicsit önállóbbnak érezhesse magát, megtapasztalhassa, milyen az, amikor saját maga hoz döntéseket („akkor most bemegyek a kuckómba aludni”), hiszen reálisan nézve szinte minden döntést mi hozunk meg helyette (mit és mikor ehet, mikor és merre mehet sétálni, kivel és mivel játszhat, stb.).

 

! Fontos, hogy legyen a kutyának egy saját helye, ami csak az övé, ahol senki sem zavarja, piszkálja, ahova elvonulhat pihenni, amikor kedve tartja. !

 

Mindazonáltal abban is segíthetünk neki, hogy megértse, vannak helyzetek, amikor be kell csuknunk a kennel ajtaját. Előfordulhat, hogy egy baleset vagy súlyos betegség miatt bent tartják az állatkórházban, ahol ideje nagy részét az ottani kennelben kell töltenie. Vagy a már említett példa, amikor egy műtét utáni lábadozás miatt szorul rá erre otthon. Ha a kennelt sikerül oly módon megismertetnünk és elfogadtatnunk a kutyával, hogy az mindig pozitív élményt nyújtson számára, akkor csökkenthetjük a bezártság okozta félelem és szorongás, stressz mértékét. Ez pedig a gyógyulás szempontjából sem mellékes.

 

 

 

 

 

Akkor mégis mi a baj vele?

 

A probléma ott kezdődik, amikor a gazdi saját kényelmét helyezi előtérbe, és ezért zárja be a szobakennelbe a kutyát, akár otthon tartózkodik, akár nem. Persze, így már nem kell azon aggódni, mit szed szét a kutya, amíg a család elmegy hazulról. De mennyire szolgálja ez a kutya érdekeit? Tényleg békésen szundikál a szobakennelben, vagy bepánikol, és borzasztóan érzi magát benne?

 

Ha valaki szereti a kutyáját, fontos neki, hogy minden körülmények között jól érezze magát – a szobakennelben eltöltött idő is ide tartozik, ha a szükség úgy hozza, és adott esetben tényleg ez az egyetlen ésszerű megoldás. Egyébiránt inkább magunkat szeretnénk mentegetni? Lássuk csak, mennyire érzés kimondani a következő mondatokat, holott lényegében ugyanarról van szó:

 

„Beteszem a szobakennelbe a kutyát, amíg elmegyek bevásárolni.”

„Bezárom a ketrecbe a kutyát, amíg elmegyek bevásárolni.”

 

Előbbi olyan szépen hangzik, az utóbbi hallatán viszont furcsamód gombócot érzünk a torkunkban. Ugye?

 

 

 

 

 

Összegzés

 

A szobakennelek forgalmazására és vásárlására vonatkozó elgondolást is ideje lenne átformálni, ez pedig csak a széleskörű tájékoztatással érhető el. Ha a kenneles tartást javasló kutyanevelési könyvekben és cikkekben nemcsak az előnyeit dicsőítenék, hanem a hátrányait is, és pontos leírást kaphatnának a gazdik arra vonatkozóan, milyen kutyának mekkora és milyen minőségű, kialakítású szobakennel felel meg.

 

A „minden felelősségteljes gazdinak kell egy szobakennel otthon” mondat helyett érdemes lenne megfontolni az alábbit: „A szobakennel nagyon hasznos eszköz tud lenni, de csak és kizárólag a megfelelő óvintézkedések mellett szabad igénybe venni – a kutya érdekeit és jólétét mindenkor szem előtt tartva”. 

 

 

6 tipp, hogy kellemesebbé tegyük a kutya számára a szobakennelt - Kutyabarát helyek

Ha valamilyen okból kifolyólag ketrecet kell használnunk otthon, fontos, hogy a kutya ne büntetésként élje meg a helyzetet. Mit tehetünk, hogy jól érezze magát benne?

 

 

---

 

*Írásunk a Psychology Today magazin cikke alapján készült.: