Több mint száz állat egy családi házban – vádat emelt az ügyészség állatkínzás bűntette miatt
2022. május 24., 13:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
A Dunakeszi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi és egy nő ellen, akik egy családi házban, arra alkalmatlan körülmények között több mint száz állatot tartottak.
A vádirat szerint az elkövetők egy körülbelül 200 négyzetméteres gödi családi házban és a hozzá tartozó kertben 2019 októberét megelőző időszakban – részben szaporítási célból –egyszerre több mint 100 állatot tartottak – írja az Ügyészség közleménye.
A házban 81 kutyát, 3 macskát, 2 nyulat, 8 gerlét, 1 galambot, 1 kakadut, 4 szurikátát, 1 ormányos medvét, 1 kuvikot és számos egeret tartottak. Továbbá a kertben, nyitott karámban tevét, 4 alpakkát, 5 birkát, 3 pónit, 3 kacsát és 1 csüngő hasú disznót is elhelyeztek.
Az elkövetők az állatokat nem megfelelő körülmények között tartották, emiatt több egyednél is különböző betegségek alakultak ki. Továbbá a tartás körülményei több állatnál nem igazodtak az életmódjukhoz. A zsúfolt, illetve nem megfelelően kialakított tartóhelyek, valamint esetenként többféle állat együttes elhelyezése további sérüléseket is okozott. A helyzetet súlyosbította sok esetben a szükséges állatorvosi kezelések mellőzése is.
Az ügyben a Dunakeszi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat az elkövetők ellen.
Illegális kutyakereskedőkre csapott le a rendőrség
Négy embert gyanúsít a rendőrség azzal, hogy hamis kísérő okmányokkal szállítottak kutyákat külföldre; a kisállatok exportálásával foglalkozó ceglédi cég vezetőjét letartóztatta a bíróság - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
Több ezer hamis kisállat útlevelet állított ki a korrupt állatorvos – vádat emeltek ellene
Több mint ötezer kisállatnak állított ki hamis kisállat útlevelet a hatósági állatorvos és társa, egy szolgáltató állatorvos. A kiskutyákat és macskákat az Európai Unió több tagállamába szállították – a hamis papírokon túl a kölykök korával is baj volt, túl fiatalok voltak még a szállításhoz, ráadásul azonosító chippel sem rendelkeztek. A hatósági állatorvos és társai ellen vádat emeltek – börtön várhat rájuk!
Betiltaná a kormány a kutyák, macskák és madarak árusítását az állatvásárokon
Az állatvédő szervezetek kezdeményezésére rendeletet hozna a kormány, mellyel betiltaná a kutyák, macskák és madarak árusítását.
Újabb 12 millió forinttal támogat civil szervezeteket a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány
Újabb 12 millió forinttal támogatja a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a kelet-magyarországi állatvédelmet és a szaporítótelepek elleni fellépést.
Egy évvel mentése után ilyen boldog életet él a kísérleti telepről gazdisodott beagle
Szívmelengető látni, milyen kíváncsisággal és örömmel veti bele magát az életbe a kutya, aki korábban semmit nem látott a világból.