A tündéri segítőkutyát is kitüntették, amikor elkísérte gazdáját a diplomaosztójára
2023. június 07., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
Justin még csak 6 éves, de büszkén vette át diplomáját. Bizony, egy golden retrieverről van szó, aki lelkesen támogatta fogyatékkal elő gazdiját egyetemi tanulmányai során is.
Grace Mariani, a mozgássérült lány kerekesszékkel közlekedik, élete megannyi területén szorul segítségre. De ez nem szabhat határt álmainak, hiszen hűséges társa, a bájos golden retriever mindenben támogatja őt. Nemcsak a mindennapokban, de céljai elérésében is segíti őt Justin, az elmúlt években minden egyes órájára elkísérte gazdáját, mióta csak elhatározta, hogy a New Jersey Egyetem nevelési szakán szeretne tanulni.
Előttük nincs akadály, Grace és négylábú segítője csodás eredményeket tudhatnak maguk mögött. A fiatal hölgy sikeresen lediplomázott, és természetesen Justin kutyus a májusi diplomaosztóról sem maradhatott le. Legnagyobb meglepetésükre ajándékot is kapott, amikor felvonultak a pódiumra.
Ahogy ilyenkor szokás, az egyetem elnöke köszöntötte őket, majd átadta Grace-nek a diplomáját, a négylábú segítő pedig egy összetekert díszlapot kapott emlékül az évek során nyújtott fantasztikus teljesítményéért. Először jó alaposan megszimatolta, majd óvatosan elvette, és büszkén cipelte a tömeg éljenzése közepette. Abban a pillanatban mindenki nekik tapsolt a teremben. Ugye milyen megható?
Forrás: people.com
Indexkép forrás: Facebook/setonhall
Szívmelengető videó - Aprócska kölykök lettek a sérült kacsa legjobb barátai
Nagy szeretettel gondozgatja a kiskutyákat, és még a tollas farkincáját is csóválja, annyira örül nekik!
Imádnivaló videón az öregecske vak kutyus, ahogy kedvenc labdáját kergeti
Milliók arcára csal mosolyt a kis bundás, pedig egykor reménytelenül várta a menhelyen, hogy felfigyeljenek rá.
Tündéri videó: Minden évben bemutatja kutya barátjának kicsi gidáit a szarvas
A golden retriever lelkesen besegít a gidácskák gondozásába!
Megható találkozás: 13 év után találkozott újra a kutya testvérpár
10 perc séta után viszont éppen olyan látványt nyújtottak, ahogy a parkban bandukoltak együtt, mint "két öreg lélek, akik már nagyon régóta ismerik egymást”.
Így örült a menhelyi kutya, amikor új gazdija aláírta az örökbefogadási papírokat
Mintha érezte volna, hogy most valami nagyon fontos dolog van történőben.