Állati terápia
2015. november 03., 06:00
Szerző: Horváth Nikoletta
Kategória: Jó tudni!
Az állatterápia kapukat nyit meg. Olyan szívek ajtóit lehet kitárni a négylábúak segítségével, amelyekről azt gondoltuk, örökké zárva maradnak. Ha ezek a láthatatlan bilincsek lehullnak, a kutyák képesek fényt, szeretetet, megnyugvást csempészni a zaklatott, rettegéssel, gátlásokkal teli környezetbe
Dr. Boris Levinson nevéhez kötődik az az anekdota, amely az állatterápia kialakulásáról szól. A történet szerint az amerikai pszichológus egy viselkedési zavaros kisfiút kezelt, akit egyszerűen képtelen volt szóra bírni. Egy napon a doktorúr kényszerből bevitte kedvencét a rendelésre, s az addig zárkózott, nem kommunikáló gyerek szépen lassan megnyílt. A következő kezelésekre már konkrét szándékkal kapott helyet a négy tappancs. A hatvanas években ezután speciálisan képzett ebeké lett a főszerep, mert a fenti példán keresztül egyértelművé vált, hogy a kutyák képesek olyan hidat építeni, amire az emberek képtelenek: szív és szív közötti átjárást tesznek lehetővé.
A világot bejárta az a videó, amelyben egy terápiás kutya egy hospice házban „tevékenykedik”. Ez az a hely, ahol talán a legnagyobb szükség van az ebek megnyugtató közelségére. A végstádiumban lévő rákos betegek számára az élet sajnos a vég várásáról szól leginkább. Vannak olyanok, akiknek nincs családjuk, hozzátartozójuk, akik meg tudnák könnyíteni az átlépést. Ezek a csodálatos négylábúak, azonban visszahozzák a színt a hétköznapokba, értelmet nyernek a percek, és egy kapocs jön létre, amely érzelmi szál sok esetben hatalmas erők mozgósítására képes. Magyarországon is több intézmény falain belül szolgálnak mancsok annak érdekében, hogy könnyítsék a páciensek fehér falakkal ölelt életét. A terápia minden esetben a kórház beleegyezésével, tudtával, és a kezelőorvos hathatós közreműködésével zajlik. Alapvetően nehéz a gazdáknak távolságtartóan viselkedni, mégis önnön lelki békéjük érdekében muszáj pár lépést hátrálniuk. Ettől függetlenül nem egy esetben jött már létre szorosabb kapcsolat kezelő, és kezelt között. A lélek útvesztőjében nehéz pártatlannak maradni.
I often do bed visits, though never without The Bossy One. This is a lady who has very few people to visit her. She cannot see and often does not wake up, but she did like having her hand on my fur. She was very calm during my visit. We were listening to Yeats, by the way. I was very insistent to have her touch me, more so than usual. We fell asleep later with her hand splayed on my head, both of us snoring (but no proof of that!) I sure can be silly at times, but I also know when to be quiet and present. Her caregivers were very appreciative when they saw this video.
Posted by JJ, Hospice Therapy Dog on 2014. február 23.
Az ebek rengeteg terápiás területen nyújthatnak hatékony segítséget. Óvodákban, iskolákban – a kommunikációt elősegítve, kórházakban, egészségügyi intézményekben a testi, lelki rehabilitáció mancsos őrangyalaiként teljesítenek szolgálatot. A kutyák simogatása olyan stressz oldó tevékenység, ahol egyrészt az átadott szeretetet, azonnal vissza is kapja az érintett személy, másrészt óhatatlanul elindul egyfajta testi kontaktus, kommunikáció. Szavak nélkül – persze a későbbiekben mondatok is kísérik a kapcsolatteremtést.
A kutyáknak varázserejük van, ez nem vitás. Erre a mágiára pedig szerencsére hazánkban is egyre több intézményben van szükség, egyre több helyen kapnak szerepet a tappancsok, s velük együtt a szívig érő terápiák.
Indexkép forrás: wikipedia.org
Cikk első megjelenése: 2015. szeptember 12.
Napicuki: Az egész iskola felköszöntötte a süket terápiás kutyát a születésnapján
Hetekig gyakoroltak a tanulók, hogy jelnyelven énekelhessék el neki a "Boldog Szülinapot" dalocskát. Szívmelengető videó a meglepetéspartiról!
Elsírta magát az idős bácsi, amikor magához ölelhette kutyáját a kórházban
A szeretet a legnagyszerűbb gyógymód.
Miért dől nekem a kutyám?
Figyelemre vágyik vagy inkább biztonságos menedéket keres nálunk? Netán aggódnunk kellene amiatt, ha kutyánk nekünk dől? Tudj meg többet e viselkedésről!
Szénanátha kutyáknál - Tünetek és teendők
Az emberekhez hasonlóan a kutyák is szenvedhetnek a szénanátha kellemetlen tüneteitől, bár esetükben elsősorban a bőr érintett. Mit érdemes tudni az állapotról és hogyan segíthetünk kutyánknak?
Idős korban is fontos a mozgás! 5 tipp, hogy öregedő kutyád fitt maradhasson
Lassuló léptek, kevesebb mozgás, több pihenés és alvás... Kisöregünk talán már nem igényli annyira az aktív életmódot, mint fiatalabb éveiben, de attól még fontos, hogy mozogjon. Hogyan segíthetünk neki, és miképpen tehetjük örömtelivé a kíméletes mozgást is?