Vizsla Vigasz - Segítségnyújtás gyászoló gazdiknak

Amikor 2014. augusztusában elbúcsúztam szeretett kutyámtól, úgy éreztem, hogy utolsó lélegzetvételével szívem egy darabját is magával vitte. Hónapokig csak a fájdalom töltötte be az űrt, amit maga után hagyott - könnyek között feküdtem és keltem, mire nyugalomra talált a lelkem. Sajnos akkor még nem ismertem ezt a csodálatos lehetőséget, mellyel Erika a gyászoló gazdiknak nyújt segítséget.

Szívből kívánom, hogy mindazok, akikhez eljut írásom, idővel békére leljenek! 

Sokáig tabutémának számított, amikor egy ember elveszítette kedvencét, hiszen ugyanúgy vagy még mélyebben élte meg a gyászt, mintha egyik családtagját veszítette volna el. Hogyan látod, megértőbbek vagyunk ma a gyászoló gazdikkal?

A nyugati kultúrákban szinte soha nem beszélnek a halálról és haldoklásról. Ezek még a mai napig tabutémáknak számítanak és nincsenek eszközeink kedvencünk halálának feldolgozására. Szeretett állatunk elvesztése ráadásul “tiltott gyász” is, nagyon sok esetben el kell titkolnunk a fájdalmunkat a külvilág elől.

Sokszor még a közvetlen környezetünk sem tudja, mennyire szenvedünk és ez csak még nehezebbé teszi a gyászfeldolgozás időszakát.Lehetnek a környezetünkben olyanok is, akik csak tulajdonnak, gyerekes játéknak vagy idő-és pénzkidobásnak tekinti az állatokat. Az is lehet, hogy megijeszti őket a halál gondolata, de ezt nem merik bevallani nekünk és inkább minket bírálnak azért, mert megráz bennünket kedvencünk halála. Érzéseink intenzitása megrémíti őket, mert nem értik, hogyan lehet gyászolni egy állat elvesztését.

Nagyon sok ember úgy érzi, udvariatlanság a halálról beszélni és inkább eufemizmusokkal  igyekeznek enyhíteni a szavak jelentésén. A gazdiknak és a környezetnek is meg kell tanulniuk kezelni ezt a helyzetet. A gyászhoz mindenkinek joga van, függetlenül attól, hogy kit veszített el.

Facebook-oldalad a Vizsla Vigasz nevet viseli. Honnan ered a név és mióta foglalkozol gyásztanácsadással? Mi indított el ezen az úton?

A Vizsla Vigasz 1.5 éve indult, akkor keresett meg Tollár Mónika, a Vizsla Túra alapítója, mert akkoriban több kutyus is meghalt és szüksége volt valakire, akihez a gazdik fordulhatnak, ha beszélgetni szeretnének. A két kutyámmal, akik terápiás kutyák, akkor már régóta végeztünk látogató tevékenységet hospice intézményekben és egyéni terápia keretében olyan gyerekekkel foglalkoztunk, akik elveszítették egy közeli hozzátartozójukat.

Magyarországon tanultam a felnőtt gyászfeldolgozó csoportok vezetését, de szerettem volna bővíteni a tudásomat, ezért Angliában elvégeztem egy iskolát, ahol olyan gyásztanácsadókat képeznek, akiknek a szakterülete a kedvencek elvesztése.

Hogyan zajlik egy foglalkozás? Kutyáid is jelen vannak rajta?

Egyéni vagy csoportos foglalkozás keretén belül beszélgetek a gazdikkal. A kedvencünk halála kapcsán mindig megjelenik a bűntudat, önvád, és a düh. Rengeteg kérdés és kétely van a gazdikban, ezeket igyekszünk körbejárni. Azonban nem csak a szomorú, hanem a boldog emlékeket is megosztjuk egymással. Ha a gazdik szeretnék, akkor Maya és Frida is ott vannak a foglalkozásokon. Ők nagyon sokat segítenek nekem, a jelenlétük megnyugtatja a gazdikat, akik így könnyebben tudnak beszélni a fájdalmas emlékekről.

Adódtak már váratlan helyzetek?

A segítő beszélgetések alkalmával nem. Egy hospice látogatás alkalmával azonban volt egy 90 éves bácsi, aki soha nem akart találkozni Mayáékkal. Mindenki meg volt győződve róla, hogy nem szereti a kutyákat. Egy nap mégis szólt, hogy szeretné látni őket. Kiderült, hogy gyerekként imádta a kutyákat, de 15 éves korában meghalt a kutyusa és ezt a veszteséget azóta sem dolgozta fel. 75 éven át, egész életében cipelte magával a fájdalmát és az újabb veszteségtől való félelmében megtagadta magától, hogy kinyissa a szívét egy új kutyának.Nagyon szomorú és megrázó eset volt. Mindig elmesélem a történetét a gazdiknak. Azt szeretném, hogy a fájdalom és a veszteség ellenére is maradjanak nyitottak a szeretetre, ami lehet, hogy egy pihe-puha kisállat testébe bújt lélekként fog megérkezni az életükbe.

Az eddigi tapasztalataid alapján mi okozza a legnehezebb feladatot a résztvevők számára?

Kedvencünkkel együtt számtalan feladat is érkezik az életünkbe, gondoskodnunk kell az egészségéről, boldogságáról és jóllétéről. Önként vállalt kötelességünk ez és az egész életünk teljesen megváltozik. Drámai és sokkoló a gazdiknak, amikor a szeretett állat halálával az összes vele kapcsolatos felelősségnek is vége szakad. Ilyenkor azonban egy új feladattal szembesülünk: önmagunkról kell gondoskodnunk. Meg kell engednünk magunknak a gyógyulást! Ezt a gazdik sokszor nagyon nehezen fogadják el. Azzal teszünk a legtöbbet kedvencünk emlékének megőrzéséért, ha folytatjuk életünket és megpróbálunk boldogok lenni.

Milyen visszajelzések érkeztek eddig?

Eddig csak pozitív visszajelzést kaptam. Sokat ad a gazdiknak, ha kibeszélhetik magukból a fájdalmukat, ha megoszthatják valakivel az őket nyomasztó gondolatokat. Kicsit mindig megkönnyebbülnek egy-egy segítő beszélgetés után. A gyászmunka nagyon nehéz és személyes, de ha kérünk segítséget, akkor nem kell egyedül végigmennünk az úton.

A napokban jelent meg A szivárványhíd túloldalán című könyv, melynek magyar fordítását Neked köszönhetjük. Mesélnél pár szóban a könyvről?

Az Angyali Menedék Kiadó gondozásában jelent meg Wallace Sife A szivárványhíd túloldalán című könyve, amit kifejezetten azért fordítottam le, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet: a kedvenceinket szabad gyászolni!

Dr. Sife pszichológus, gyásztanácsadó és Amerikában ő alkotta meg a kisállat elvesztésre szakosodott gyászkonzulensek képzési anyagát.

A könyv tehát nem csak a gazdiknak szól, hanem tankönyv is egyben. Nekünk állatbarátoknak a gyász az az ár, amit azért a különleges szeretetért és örömteli életért fizetünk, amit a kedvencünkkel osztottunk meg. A szivárványhíd túloldalán azonban nem csak azoknak szól, akik mélyen gyászolják elveszített kedvencüket, hanem azoknak is, akiknek most van kisállatuk, mert a könyv információinak segítségével még tudatosabb és örömtelibb lehet a kapcsolatuk.

Felbecsülhetetlen segítséget jelent a tevékenységed a gyászoló gazdiknak, de minden bizonnyal hihetetlen lelki erőt kíván részedről...

Vannak nehéz napok, de nagyon sokat kapok a gazdiktól. Hatalmas öröm, ha azt látom, hogy az a gazdi, aki pár hete, hónapja, még nem tudott aludni, enni, és dolgozni is képtelen volt, most már látja azokat az ajándékokat, amiket a kedvence hátrahagyott.