„Az ismerősöm kutyája mindenhol póráz nélkül sétál…” Jó, de hogyan?

Aktivitás a gazdival, nevelés, szeretet – ezek biztosítják kutyája jólétét.

Panyi Zita diplomás kutyatréner segít a kutya-gazdi kapcsolat harmonizálásában.

panyizita.hu

A kutyakiállításokon pórázon vezetik fel a kutyákat. Nyomkövetés tanításakor is póráz van a kutyákon. Pórázzal visszük fel négylábú barátunkat a vonatra, pórázon vezetjük bevásárlóközpontokban. Látásukban korlátozott embertársainknak pórázon vezetett kutyáik segítenek a hétköznapokban tájékozódni. Vízparton nyaraláskor azonban szabadon nyargalászik kutyatársunk, akárcsak a futtatókban vagy külföldön a hatalmas, fás kutyaparkokban. A kutyás sportok szintén a kutya szabadon követéséről, póráz nélküli irányíthatóságáról szólnak részint. Szabadon hancúrozik kutyusunk, ha négylábú kollégáival kergetőzik önfeledten vagy nekünk hozza vissza diadalittas pofival a sípoló kacsát. Mindebből következik (következne?), hogy meghatározott tere, feltételrendszere van a kutya pórázos és póráz nélküli sétáltatásának, mozgatásának. A városi gyakorlat azonban elkeserítően mást mutat…

Minthogy egy korábbi írásunkban már körbejártuk, miért is van szüksége a kutyának szabadon történő mozgásra és sétára a pórázon vezetéses gyakorlatok mellett, így a téma e részét most nem taglaljuk.  A „MIÉRT?” tehát kipipálva. Következik most a „HOL?” és legfőképp a „HOGYAN?”.

Tudniillik nem mindegy hol, milyen előzményeket követően, milyen kutya járkál szabadon. Számtalanszor sétáltatnak kutyát póráz nélkül lakókörnyezetünkben és parkokban úgy, hogy képtelenek visszahívni pláne megfékezni őket agresszív fellépés esetén.

Tényszerűsítve csak az utóbbi fél évben csíptem el és tettem fel szájkosarat egy sokemeletes tömbházból a gazdi után szökött északi típusú kutyára, aki a parkoló egy zugából igyekezett nem épp relaxált állapotban a nálam lévő kistestű vendégkutyus hátára. Az ott lakók, a gondnok és a közös képviselő kollektívájának bevonásával kerestük majd találtuk meg cirka két-három óra veszett telefonálgatás után a gazdit. Szemtanúja voltam, amint egy tízéves forma kisfiú kezéből szabadul neki a kutyáimnak egy növendék amstaff-keverék, minekután elpattant a közeli multiban párszáz forintért akciósan vett nyakörv láncszeme… Pánik, sírva kiabálás a kisgyerek részéről – szülő, nagykorú felelős persze sehol. Szerencsére a kutya csak próbálgatta (még!), kire milyen hatással van… Végül pár hete estefelé szintén autodidakta módon foglalkoztatta magát és „játszani hívott” minket egy menhelyről nemrég örökbe fogadott hasonló jellegű kutyuska. Ami eltérő körülmény: 18-20 év körüli srác a gazdája, aki síri hangon, fejét lehajtva, már a jó szerencséjében sem bízva suttogta, megfognám-e ezt a rosszcsontot, ha odajön hozzám? Megfogtuk.

Igen, ezek mindegyikére rásüthető, hogy véletlen. Első blikkre talán egyet is lehet érteni ezzel. De tényleg véletlen, hogy rendre 14 év alatti gyerekek görkoriznak és sétálnak egyedül erős fizikumú kutyákkal? Akik némelyike behívhatatlan, nem megbízható? Véletlenül bízom a kutyám olyanra, aki nem veszi észre, hogy egy 30 kg-os állat kisétál mellette az ajtón annak nyitásakor? Majd a munkahelyemre érkezik a telefon, hogy a kutyám nagy szerencsével megfogták az utcán, biztos helyen van, jöhetek érte. Véletlenül választok kutyát a menhelyen? Véletlenül engedem el a behívhatóság kérdéskörét?

Sajnos napi, általános válaszok a "Kérlek, hívd vissza a kutyád!" kérésre a "De nem bánt...", "Nem hívom, most éppen sétál...", "Minek?", "Ne mondd meg, mit csináljon a kutyám!", és társai... Ezek nem válaszok erre! Egyetlen válasz van, ha behívásra kér valaki: szólok a kutyámnak: "Hozzám!". Kevesebb ijedelem, kutyától rettegő ember, kutyák közti támadás és harapásos baleset lenne, ha a kutyások között mindenki behívhatóvá tenné kutyatársát, tanítaná, szocializálná. Ha nem engednének rá a pórázon sétáló, éppen tréningező kutyára egy másikat. Ha konfliktus esetén először mindenki saját felelősségét nézné. Ha fontolóra vennék félős, tanítatlan kutya esetén a póráz használatát. Akkor talán több lenne a nyugalom, az öröm, kevesebb a "harcikutyaharapottaltassukel". A kutyával való együttélésnek nem automatikus velejárója a harmonikus kutya-gazdi kapcsolat. Pláne nem a kutya harmonikus kapcsolata más állatokkal és emberekkel. 

Az nem terem magától. Nekünk kell az alapengedelmesség tanítása mellett napi szinten megismertetni más nyugodt viselkedésű fajtársakkal a hozzánk került kölyköt vagy felnőtt állatot. Ez lehetséges egy hosszúvezető felcsatolásával (plusz indokolt esetben szájkosár alkalmazásával). Ez 10-15-20 méteres póráz, amit magunk is elkészíthetünk natúr kötélből és karabinerből. Így a kutyus laza pórázon kvázi „szabadon” mozoghat, ismerkedhet, játszhat a zöldben, mégis kontrolláljuk, korrigálható, nem szalad úttestre, „begyűjthető”. :) Amennyiben meghágja társait, megállás nélkül harapja őket vagy ugat rájuk, felmászik a többiekre, netán azt tapasztaljuk, minden kutya ideges és támadós lesz kedvencünk színre lépésekor, úgy rajtunk a sor, hogy nyugodttá tegyük, mielőtt bandázni küldjük. Ültessük le kis távolságra, várjuk meg, míg lenyugszik. Ha kell, forduljunk vele picit, írjunk le egy kis kört, utána közeledjünk ismét. Amennyiben nyugodtabb, úgy közelebb vihető. Természetesen, csak miután megkérdeztük, rászabadíthatjuk-e vérkutyánkat a már kialakult (kutya)társaság tagjaira. Ha semelyik gazdinak nincs ellenvetése (például frissen műtött valakinek a kutyája, extrém félős, nemrég örökbefogadott, tanítatlan, agresszív idegenekkel, s a többi), úgy kezdődhet a móka. Amint kutyánk durvábban kezd játszani, vicsorog, morog egy másikra, próbálja leszorítani, célszerű tiltani, rövidre venni a pórázt és arrébb vinni. Csak miután lenyugodott, akkor érdemes újra bevezetni a többiek közé. Ha kitartóan, következetesen ismételjük ezt a gyakorlatot, úgy előbb-utóbb leesik kutyatársunknak a tantusz, hogy nyugodt állapotban kezdeményezhet interakciót más állatokkal, feszült, túlfűtött állapotban nem. A túlfűtöttség azért kerülendő, mert abból, ha tartós, frusztráció keletkezik, ami melegágya a kutyák közötti agresszió kirobbanásának.

Jó ötlet két izgága kutya összeismertetésére, ha egymástól 2-3 méteres távolságra pórázon sétálva, olykor megállva mikro-feladatokat adunk nekik, amit egymás mellett kell végezniük: ülés, fekvés, helyben maradás, pacsi, tárgyak szájban tartása és eresztése. Így a munka leköti figyelmük, levezetik fölös energiájukat, nem egymással vannak direkt elfoglalva, noha egymás szaga alapján fontos információkat nyerhetnek a másikról. A statikus, tehát helyben végzett feladatokat mindig kövesse egy jó kis mozgás: játszhatunk zsinóros labdával, apportozhat a kutyus egy földön talált bottal, futhatunk velük egy kört. Mire eltelik 20-30 perc a fent leírt módon, a kezdetben izgága kutyák lenyugszanak, békésen szaglásznak, nézelődnek újdonsült haverjuk társaságában.

Kardinális ponthoz érkeztünk. Nagyon sokan úgy viszik közösségbe és úgy engedik el kutyájukat, hogy „eddig sem történt baj, biztos most sem fog”. És ha igen? Miért gondoljuk, hogy ha kiengedett pórázon vagy pici zárt területen nem jön oda hozzánk a kutyus, akkor szabadon eresztve egy nagy térben vagy egy szórakozóhely teraszán majd megteszi? Ez logikátlan. Ha például tudjuk, kutyánk nem viseli el a kanokat és kiszámíthatatlanul reagál rájuk, miért engedjük el abban bízva, ha látunk egy kant közeledni, majd megfogjuk? Esetleg odakiáltva érdeklődünk ivaros vagy ivartalan-e... Addigra a kutyánk már rég ott van és helyettünk épp ő dönti el, mit kezdjen az újonnan felbukkant taggal. Meglehet, a lélektani pillanatban épp távol lesz tőlünk. A kutya mindig gyorsabb az embernél. Ha helyben tartani, behívni sem tudjuk, milyen alapon véljük, majd pont egy kerekedő akció kellős közepén fog szót fogadni nekünk?

Két magyarázata lehet a jelenségnek. Az egyik: így láttuk másoktól és azt hisszük, ez a kültéri kutyázás alfája-omegája. A szomszéd meg a haverom póráz nélkül sétáltatja a kutyáját, biztos így kell nekem is. Csak lecsatolom róla a madzagot aztán majd jön utánam, beletanul. A másik a fitogtatás. Kocsival, pozícióval, tökéletesre gyúrt testtel, sminkkel, egzotikus utazások képeivel a közösségi oldalakon, márkás kiegészítőkkel… miért éppen a kutyázás maradna ki? Ameddig saját sikerünk, ügyességünk, szépségünk és szuper eredményeink örömteli megosztásáról van szó, addig érthető, hogy világgá kürtölnénk mind. Sajnos azonban sokszor ott motoszkál a kisördög és lesajnáló pillantásokat küldünk a szőrcsomóval küzdő csaj felé, aki hajnali hatkor tanítgatja kutyáját kócosan tréningnaciban nagy erőfeszítéssel ám annál is nagyobb lelkesedéssel... Tettetett csodálkozással kérdezzük ismerősünket: „Te pórázon sétáltatod a kutyád? Láttalak hétvégén. Hogyhogy nem engeded el…?” Ha alá-fölérendeltségi játszmát kreálunk a kutyatársunkkal való kapcsolatunk és szeretetünk köré, az már rég csak rólunk szól.

Helyette érdemes tudatosítani: nem mindegyik kutyus alkalmas mindenféle feladatra. Vegyük például azt a német juhászt, aki maximálisan megbízható, ha engedelmességiről van szó. Visszahívható akár verekedő kutyák mellől is. Kérésünkre figyelmen kívül hagyja a vele szemtelenkedő ifjabb mancsos népséget. Sétán, ha részeg jön szembe, kérés nélkül beáll mellénk szótlanul, ameddig kellő távolságra nem botorkál a fura alak. Ő ügyes a póráz nélküli sétában. De nem biztos, hogy jól érezné magát sikongató gyerekek közé zsúfolva egy óvoda falai között, mint terápiás kutyus. Nem biztos, hogy simiért furakodna számára vadidegenek keze alá bújva. Ellenben egy izgága kis terrier pontosan ezt élvezi. Élvezi, ha ugrálós trükköket tanulhat meg, élvezi, ha ölbe kapkodják és minél többen matatnak a pelyhes feje tetején. Ha erőltetnénk, a német juhász biztosan nyugton maradna a vibráló gyereksereg magjában, ameddig ki nem menekítenénk őt egy csendesebb helyre. A terrier-palánta pedig képes lenne póráz nélkül menetelni nagy fegyelemben… csak épp egyik sem lenne felhőtlenül boldog, mivel nem azt a tevékenységet végezné, ami az erőssége. Van, aki póráz nélküliségben erős, van kutyus, aki tévedhetetlen orrocskájával minden husit, macit, szarvasgombát, emberi nyomot és labdát kiszimatol, megint mások villámgyorsan tanulják meg az interaktív játékok csínját-bínját. Mi emberek is más-más tehetséggel születünk: ki matekban erős, mások festenek, zenét szereznek, verseket írnak, épületeket terveznek vagy autóversenyeken kápráztatnak el minket képességeikkel. Nagy hiba, az alapokon túl persze, kutyánkra erőltetni saját elképzeléseinket úgy, hogy nem derítjük fel az ő erősségeit és nem adunk neki lehetőséget az abban való kiteljesedésre.

Ráadásul sosem tudhatjuk, a pórázon szembejövő kutyus nem épp kirándulásból tér-e haza, ahol egész délelőtt szabadon huncutkodott, nem tréningről jön-e, ahol végig póráz nélkül mutatta meg, milyen ügyes, nem gazdija kocsijából szállt-e ki, miután úszni volt. Az is lehet, egyszerűen nincs kedve a gazdinak elengedni olyan környezetben, ahol a lakótelepi ablakokból szállnak alá random jelleggel a lerágott csontok, a pöttyös-babos lábosok használt óvszerek társaságában vagy bokor alá ürítenek a hajléktalan emberek, urambocsá mérgezéstől elhullt madarak tetemei csontosodnak az avarban…

Summázatként pár pont, amiket betartva biztonságban, okosan fog sétálni, játszani és ismerkedni kutyusunk, mellesleg elismerően néznek majd ránk, milyen szuper gazdik vagyunk:

• Pórázon jobb, ha nem engedünk össze kutyákat, mert beszűkült mozgásterük miatt nagyobb eséllyel alakul ki feszültség köztük.
   
• Nem „kell” mindenkihez odaengedni a kutyát és nem „cuki” ha idegenekre ugrál fel kéretlenül.
   
• Ha a szembejövő ember rövidre fogja kutyája pórázát és láb mellé rendeli, lehetőleg ne engedjük rá a sajátunk. Nyilván nem véletlenül teszi ezt. Nem óhajtja társaságunk.
   
• Ha látjuk, hogy a közeledő kutya-gazdi páros megpillant minket, egyszer csak sietősen félreáll a gazdi és leköti kutyája figyelmét, egész biztos nem azért teszi, hogy megálljunk mellettük vagy a közelükben mosolyogva nézelődni. Azt várja, haladjunk el mielőbb. Ugyanis meglehet, kutyája támadni szokott idegen állatokra és most épp viselkedéskorrekciót hajt végre. (Netán a mi kutyánk izgatott, agresszív viselkedéséről szeretné elterelni saját kutyája figyelmét.)
   
• Vegyük észre, ha tréning folyik. Egy fizetett foglalkozás keretein belül a gazdi annak örül, ha saját kutyájával foglalkozik az oktató, nem a miénkkel, aki épp ott sertepertél. Biztosan találunk más játszópajtit is aznapra.
   
• Fő a biztonság: sűrű forgalom mellett jobb egy póráz, mint egy elütött kutya.
   
• És a logika: ha tanítatlan, behívhatatlan, megbízhatatlan kutyánk van: ne engedjük a nagyvilágnak. Tanítsuk meg hívásra visszajönni és/vagy tegyünk rá pórázt, hosszúvezetőt.
   
• Ha kutyánk egy másikat meglátva őrjöngeni kezd, ugat, rángatja a pórázt, fölösleges vele hosszasan üvöltözni. Miért? Mert hatástalan, a kiabálás nem pótolja a kutya tanítását és nevelését. A feszültség csak nőni fog. Helyette forduljunk meg vele, vezessük másik irányba.
   
• Ha arra kérnek, hívjuk vissza a kutyánk, egyszerűen tegyük meg. Ráérünk a miértek felől érdeklődni és kiélni társalgási hajlamunk, ha már pórázon van kedvencünk.