A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Állatkínzás az “Egy kutya négy élete” forgatásán?

2017. január 19., 11:15


Szerző: S.Zs.


Kategória: Állatvédelem




Előkerült egy felvétel a kutyások által izgatottan várt film forgatásáról. Nem csupán az állatvédő szervezetek, de az állatszerető emberek is felháborodtak a látottakon…



Állatkínzás gyanúja merült fel az “Egy kutya négy élete” film forgatása kapcsán, miután napvilágra került egy felvétel az egyik jelent készítéséről. A kanadai forgatáson egy viharos folyóba kellett volna ugrania a német juhásznak, hogy a szerep szerint kimentsen abból egy embert. A jelentet stúdióban vették fel, egy medencében imitálták a háborgó folyót.

 

A szerepre kiválasztott kutya azonban megrémült a “folyótól”, a felvételen is látható, hogy minden erejével igyekszik ellenállni a trénerének, és a vízbe ugrásnak. A kutyát többszöri próbálkozás után sikerült csak nagy nehezen a vízbe dobni (még ekkor sem önszántából ugrott be…). A víz háborgását csónakmotorokkal idézték elő, ami erős sodrást és örvényeket is létrehozott. A rémült állat a vízbe jutás után a medence végére el is süllyedt: többen rohantak, hogy felhúzzák a víz fölé. Azt egyelőre még nem tisztázták, ez az elmerülés "tervezett" volt-e, tehát a forgatókönyv szerint kellett-e elmerülnie az állatnak. 

 

 

 

A TMZ szerint a film rendezője, Lasse Hallström végig jelen volt, ám ő Twitter oldalán azt nyilatkozta, nem tudott az állatkínzásról. Állítása szerint az egész forgatás alatt az állatok biztonsága és jóléte élvezett elsőbbséget, mindenre odafigyeltek. Nyilatkozatában biztosította a nézőket arról is, hogy az ügyben, és a videóról vizsgálatot indítanak.

 

A kanadai Animal Justice szervezet ügyvezetője, Camille Labchuk egy sajtóközleményben elmondta: hivatalos panaszt nyújt be az Állategészségügyi Hivatalhoz és ha kell, a rendőrséghez is. Weboldalukon kiemelik azt is, hogy Kanadában semmilyen szabályozás nem él arra nézve, hogy az állatokat milyen feltételekkel, milyen körülmények között alkalmazhatják a forgatásokon, így helyzetük igen kiszolgáltatott.

A Winnipeg Humane Society vezérigazgatója, Javier Schwersensky szerint a felvételen látható, hogy a kutyát számára félelmet keltő szituációba kényszerítették, és feltehetően az eb nem volt megfelelően felkészítve, kiképezve a feladatra.

 

A filmet készítő Amblin Entertainment (Spielberg cége) és a Universal Pictures szerint a kutyának semmi baja nem lett, és biztosak abban, hogy jól bántak vele. 

"Hercules aznap nem akarta eljátszani a szerepét, így az Amblin-stáb nem is forgatott vele" - írja a stáb sajtóközleményére hivatkozva az Index

 

 

 

 


Indexkép forrás: tmz.com

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Különleges barátság szövődött Mark Wahlberg és egy kóbor kutya között az Artúr, a király forgatásán Különleges barátság szövődött Mark Wahlberg és egy kóbor kutya között az Artúr, a király forgatásán
A négylábú főszereplő első pillantásra belopta magát a színész szívébe.

Problémás kutyából filmcsillag - így lett világhírű Pal, a skót juhászkutya Lassie szerepében Problémás kutyából filmcsillag - így lett világhírű Pal, a skót juhászkutya Lassie szerepében
Lassie kutyust mindenki szereti. De ki is volt valójában az eb, aki eljátszotta a filmvásznon?

Kutyák százai nézték meg a legújabb Mancs őrjárat mozifilmet, és ezzel rekordot döntöttek Kutyák százai nézték meg a legújabb Mancs őrjárat mozifilmet, és ezzel rekordot döntöttek
Kétszáznál is több négylábú jelent meg a Mancs őrjárat – A szuperfilm első nyilvános bemutatóján.

Így lopják a kutyákat Budapesten! Így lopják a kutyákat Budapesten!
Az egyik újbudai állatvédő személyes tapasztalatait osztotta meg a közösségi médiában, amikor beszámolt az esetről, aminek szemtanúja volt.

Mikor azt hinnénk, nincs már lejjebb – elképesztő állatkínzásra derült fény Hajdú-Bihar vármegyében Mikor azt hinnénk, nincs már lejjebb – elképesztő állatkínzásra derült fény Hajdú-Bihar vármegyében
Az emberi gonoszság nem ismer határokat – ismét bebizonyosodott. A Hajdú-Bihar vármegyei Nyíracsádon talált két jószándékú állatbarát talált rá a hat hónap körüli kutyára, akit ismeretlen tettes felakasztott – a kutyán friss és jóval régebbi bántalmazások nyomai is voltak.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

JULIUS-K9 Praktiker Hírstart AEGON Magyarország Zrt.

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Állati rekordok a 2017-es Guinness Rekordok könyvében Hírek - Címlapon
Állati rekordok a 2017-es Guinness Rekordok könyvében
Magyar kutyafajta vitte a prímet Amerika legrangosabb versenyén! Hírek - Címlapon
Magyar kutyafajta vitte a prímet Amerika legrangosabb versenyén!