Csodás esélyt kapott a 15 éves borzas kutyus, akit családja leadott a menhelyen
2025. január 10., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
A büdös, gubancos bunda alól egy igazán bájos kiskutya bújt elő.
Pár hónapja történt, hogy egy négylábon járó szőrcsomó jelent meg a menhelyen családjával. Nem tudni, milyen okból, de már nem voltak képesek többé gondját viselni a 15 éves kutyának, ezért megváltak tőle. Az már elsőre feltűnt az állatmentőknek, hogy eddig sem volt valami jó sora szegénykének. Bundája egy merő maszat volt, és szörnyen bűzlött.
Két kis gombszeme alig látszott ki alóla, és botladozva tudott csak járni hosszúra nőtt karmai és a lábain lévő ronda csomóktól. Így hát óriási megkönnyebbülést jelentett az idős kutyusnak, mikor megszabadították a vastag szőrpáncéltól.
Szánalmas látványt nyújtott, ám még ennél is borzasztóbb volt, hogy úgy tűnt, szegény kutyusnak fogalma sem volt arról, mi történik vele, körülötte:
„Nem értette, miért hagyták el, miért tűnt el hirtelen mindenki az életéből, akit addig ismert. Kicsiny világa a feje tetejére állt, és teljesen egyedül érezte magát” - írták az állatmentők közösségi oldalukon.
Shock, mert így hívták a kutyust, valódi sokkot élt ált. Gondozói elkezdték lenyírni szőrét, ám az is időbe telt, mire hozzáférhettek úgy, hogy beköthettek neki egy infúziót a folyadékpótlás érdekében. Kérdéses volt, felépül-e, ám az ősz pofiban bőven akadt még küzdőszellem.
„Mindnyájunkat megdöbbentett, amikor lassan javulásnak indult. Farkincájával újra csóvált, majd megtett néhány lépést. Másnap kicsit többet sétált, aztán a gondoskodásnak hála erőre kapott. Picit még félénk, de a szemében már ott csillog az élet szeretetének fénye.”
És a kisöreg története úgy tűnik, happy end-del zárul, ugyanis új gazdikra talált, akik hátralévő idejében végtelen szeretettel fogják körbevenni.
Forrás: thedodo.com
Indexkép forrás: Facebook/PennsylvaniaSPCA