Kutyák az államalapítás korában

A honfoglalás korában (9–10. század) a magyar törzsek mindennapi életének szerves részei voltak a kutyák. A vándorló, pásztorkodó, valamint vadászatból élő életmód miatt a kutyák nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak az állatok terelésében, a nyájak védelmében, valamint a vadászat során. Régészeti leletek, krónikák és a mai magyar kutyafajták ősi jellemvonásai alapján több fajtát is azonosíthatunk, amelyek már a honfoglaló magyarokkal együtt éltek a Kárpát-medencében.

• Puli – a terelők mestere
  A puli a honfoglaló magyarság egyik legősibb pásztorkutyája. Kisebb termetű, de rendkívül intelligens és mozgékony kutya, amely a nyájak terelésében segítette a pásztorokat. Sajátos rasztás, zsinóros szőrzete nemcsak az időjárás viszontagságaitól védte, hanem megóvta a ragadozók támadásaitól is. A puli rendkívüli munkakedve és gyorsasága miatt vált nélkülözhetetlenné a rideg állattartásban.

  

• Komondor – a nyáj védelmezője
  A komondor hatalmas termetű, fehér bundájú kutya, amely ősi feladatként a nyájak védelmét látta el. Jellegzetes, hosszú, zsinóros szőrzete beleolvadt a juhnyájba, így a ragadozók – farkasok, medvék – számára szinte láthatatlanná vált. A komondor bátorsága és erős védelmező ösztöne tette nélkülözhetetlenné a magyar pásztorok számára.

• Kuvasz – a királyok és pásztorok kutyája
  A kuvasz szintén nagytestű, fehér szőrű pásztorkutya, amely a nyájak védelmén túl a vadászatban is szerepet játszott. Nemcsak a pásztorok, hanem a fejedelmi udvarok kedvelt kutyája is volt. A kuvasz hűségéről és harciasságáról számos forrás megemlékezik.

• Magyar agár – a vadászat mestere
  A honfoglaló magyarok egyik legfontosabb vadászkutyája a magyar agár volt. Karcsú testfelépítése, rendkívüli gyorsasága és kitartása tette kiváló társává a vadászatban. Az agarat elsősorban nyúl- és őzvadászatra használták, de nagyobb vadak üldözésében is részt vett. A magyar agár közeli rokonságban áll más keleti agarakkal, ami megerősíti, hogy a magyarság már az őshazából magával hozta ezt a fajtát.

Régészeti és történeti bizonyítékok

A honfoglalás kori sírokban gyakran találtak kutyacsontokat, sőt előfordult, hogy a harcosokat kedvenc ebük társaságában temették el. Ez arra utal, hogy a kutyáknak kiemelt szerepük volt nemcsak a mindennapokban, hanem a hitvilágban is. A krónikák említései és a fennmaradt hagyományok alapján a magyar kutyafajták közvetlen kapcsolatban állnak a honfoglaló őseink életmódjával.

A Daróczi-Szabó Márta cikkében felhívja a figyelmet, hogy vigyáznunk kell arra is, amikor egy mai kutyafajtát vissza akarunk vezetni (netán vetíteni) évszázadokkal korábbra. A kutya ugyanis évente kétszer is ellhet 4-8 kölyköt, ami azért fontos, mert ilyen mértékű szaporaság azzal jár, hogy könnyen kialakíthatóak új fajták. Ezt mutatja az is, hogy a mai kutyafajták nagy része az elmúlt 200 év tenyésztésének eredménye. Így például, ahogy az egy 1815-ös metszeten is jól látható, a mai komondorok jellegzetességének számító hosszú zsinóros, vagy filcesedő bunda főleg az elmúlt évtizedek sporttenyésztésének köszönheti megjelenését. 

Harminc évvel később 1848-ban Hanák János így festette meg a komondort:

Majd 1900-as évek elejére így jelenik meg egy fotón a komondor Monostori Károly Ebtenyésztés című könyvében

A témáról Nagy András írt egy érdekes cikket, amiben a komondor és kuvasz kialakulását vizsgálja. 

Ami biztos a puli, a komondor, a kuvasz és a magyar agár a honfoglalás korától kezdve hűséges társai a magyarságnak. Ezek a kutyafajták évszázadokon át megőrizték eredeti feladataikat és jellemvonásaikat, s ma is a magyar kulturális örökség részei. Nemcsak történelmi jelentőségük van, hanem élő bizonyítékai annak, hogy a magyar ember és a kutya kapcsolata több mint ezer éve töretlen és szoros.