Már hatályosak az állatvédelmi jogszabályok szigorításai - Állatvédelem
A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Már hatályosak az állatvédelmi jogszabályok szigorításai

2025. augusztus 21., 15:30


Szerző: MateKrisz


Kategória: Állatvédelem




A törvényjavaslatot májusban nyújtotta be az Országgyűlés elé Tuzson Bence igazságügyért felelős miniszter és Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos, az Országgyűlés pedig június 11-én, egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadta el azt. Az augusztus 20-án hatályba lépett rendelkezések érintik az állatkínzók és illegális állatkereskedők szembeni következetesebb fellépést, az élő állattal való koldulás és élő állat nyereményjáték díjaként való kisorsolásának tilalmát, a felelős állattartás és állatvédelmi oktatás népszerűsítését, valamint a
bántalmazott állatok sorsának mihamarabbi, gyors rendezését is.



A hatályba lépett szabályok szerint, aki az állatkínzást ebrendészeti telep vagy állatmenhely működtetése során követi el, súlyosabb büntetésre számíthat már. A büntetési tétel még magasabb akkor, ha mindezt tíznél nagyobb számú állatra követik el. Az indokolás szerint a létesítmények üzemeltetésében résztvevő személyeknek és gondozóknak fokozott felelősségük van, továbbá a társadalom bizalmát élvezik, ami indokolja, hogy állatkínzás elkövetése esetén szigorúbb büntetésre számítsanak.

 

Ovádi Péter - Szigorodtak az állatvédelmi jogszabályok
Ovádi Péter - Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos
Forrás: im.gov.hu

 

 

Immáron önálló bűncselekmény, ha valaki a jogszabályban meghatározott kor előtt a kölyköket anyjuktól leválasztva, kereskedelmi mennyiségben az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít.

 

A közelmúltban is napvilágot látott súlyos esetekre reagálva az élő állatokkal való koldulás szabálysértésnek minősül már. A törvényjavaslat indokolásban felidézik, hogy „a kiszolgáltatott állatokkal próbálják az embereket érzelmileg manipulálni, valamint az állatok kikötve, hóban-fagyban, a tűző napon, akár étlen és szomjan élnek.” Az új szabályozás szintúgy tilalmazza az élő állatok nyereményjáték díjaként való kisorsolását is.

 

A frissen hatályba lépett szabályok értelmében az állatvédelmi eljárások során a hatóságok könnyebben és gyorsabban rendezhetik a bántalmazott állatok sorsát annak érdekében, hogy ezek az állatok mihamarabb biztonságos környezetbe kerülhessenek. Amennyiben az állatvédelmi képzésen való részvételre kötelezett állattartó a kötelezettségének önként nem tesz eleget, úgy az állatvédelmi
hatóság a kötelezettség teljesítéséig az állattartót az állattartástól eltilthatja. Célja, hogy az állatvédelmi hatóság által előírt, az állatok védelmét szolgáló kötelezések elmulasztása ne legyen bírság megfizetésével kiváltható, hanem ezek elmulasztása esetén a bírság kiszabása mellett az állattartástól való eltiltás is alkalmazhatóvá válik.

 

Az indokolás kiemeli, hogy a súlyos esetekben nem életszerű a bántalmazott állat ideiglenes elszállítása, ezért szükséges megteremteni, hogy a hatóság mérlegelhesse az állat azonnali elkobzásának lehetőségét is. A jogszabály kitér az állatvédelmi ismeretterjesztés fontosságára is, ennek értelmében rendeletben fogják megállapítani az állatvédelmi képzés és oktatás részletes szabályait.

Forrás: im.gov.hu
Indexkép forrás: im.gov.hu

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Az állatok nagyobb odafigyelést igényelnek a fagy beköszöntével Az állatok nagyobb odafigyelést igényelnek a fagy beköszöntével
A tél közeledtével fontos, hogy mindannyian figyeljünk az állatokra is. Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos felhívja a figyelmet arra, hogy a hideg idő komoly veszélyt jelenthet a háziállatokra és a vadon élő állatokra egyaránt. Az extrém hőmérséklet, a fagyos talaj és az élelemhiány mind súlyos problémákat okozhatnak az állatok számára, ezért mindannyiunk felelőssége, hogy megfelelően gondoskodjunk róluk.

Elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga és képzési sorozata jogalkalmazóknak Elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga és képzési sorozata jogalkalmazóknak
Az állatvédelmi eljárások hatékonyságának, gördülékenységének erősítése érdekében elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga és képzési sorozata jogalkalmazóknak a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány jóvoltából.

Betiltják az amerikai bully XL kutyák tartását az Egyesült Királyságban Betiltják az amerikai bully XL kutyák tartását az Egyesült Királyságban
Nem egy konkrét fajtáról van szó, ám az elmúlt évek sorozatos kutyatámadásai miatt egyre többen emelték fel hangjukat az XL Bullyk ellen.

Hátizsákban utaztatja 26 kilós kutyáját - Így cselezi ki a New York-i metró szabályát a leleményes gazdi Hátizsákban utaztatja 26 kilós kutyáját - Így cselezi ki a New York-i metró szabályát a leleményes gazdi
A szamojéd és gazdája egy csapásra híressé váltak, amikor kiderült, miként oldották meg a metrózást.

Áttörés jöhet az állatvédelemben: jelentősen szigorodhat az állatkínzás elleni fellépés jogszabályi környezete Áttörés jöhet az állatvédelemben: jelentősen szigorodhat az állatkínzás elleni fellépés jogszabályi környezete
Súlyosabban büntetnék a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnének fel a szaporítók ellen és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számítana. Ezt tartalmazza a fideszes képviselők által az Országgyűlésnek benyújtott, az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítása.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Beagle Club Online Brimo partysátor Egyedi kutyás ajándéktárgyak Hírstart

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube TikTok Kutyabarát hely
Állategészségügyi támogatási program indul Józsefvárosban Hírek - Címlapon
Állategészségügyi támogatási program indul Józsefvárosban
Hawaii az Egyesült Államok 50. tagállama és a Hawaiian Poi Dog Hírek - Címlapon
Hawaii az Egyesült Államok 50. tagállama és a Hawaiian Poi Dog