Rövidszőrű magyar vizsla - Fajtacikkek

A vizsla természetes tulajdonsága és használhatósága

Közli Félix Endre vadászmester

   Aki vizslát generációról generációra nevelt, az az utódokban fölismerhette az ősszülők tulajdonságait. Ezek az úgynevezett természetes tulajdonságok, melyek sokkal jobban átöröklődnek, mint az egyes külemi kellékek.
   A természetes tulajdonságok között vannak jók és rosszak. Az elsők éppen úgy átöröklődnek, mint az utóbbiak. A természetes jó tulajdonságot a vadászoknak igen nagy része túlbecsüli. Sokan azt képzelik, ha jó szülőktől származó ivadékkal rendelkeznek, az minden nevelés nélkül vadászatra alkalmas is. Nagy tévedés ezt gondolni. Mert a természetes jó tulajdonságokat fejleszteni kell. Azok csak szunnyadnak és nincsenek kialakulva. S ha nem fejlesztjük, elhanyagoljuk, akkor el is fajulhatnak. Pl. ha kiváló szülők ivadékát kicsapom egy tanyára kóbor, csahos ebek közé, felveszi majd azok rossz szokásait s a természetes jó tulajdonságok kihalnak belőle.
   Viszont sokszor a neveléssel pótolhatjuk azt, amit a természet nem adott meg. Mindenestere a neveléssel sokkal nagyobb eredményt érünk el a jótulajdonságú szülők ivadékánál, mint az ellenkezőjénél. Miután a vizslásoknak 99 %-a azt mondja: nekem elsősorban a használhatóság a fontos, azután a küllem; tehát a tenyésztésnél a használhatóságnak még talán nagyobb fontosságot kellene tulajdonítani mint a külemnek. A gyakorlatban a tenyésztőknél ez a fölfogás nem érvényesül úgy, mint ahogyan kellene.
   A régi vadászok a természetes jó tulajdonságok átöröklésére sokkal nagyobb súlyt helyeztek, mint ma. Ha valamelyik vadász megtudta hogy x. y.-nak kiváló tulajdonságú vizslája van, szukáját odavitte fedeztetni. Azzal mitsem törődtek, hogy az egyik setter a másik németvizsla, a fontos volt a használhatóság. Ki tudja, nem vált-e ez a keresztezés hasznára a vizslafajták kialakulásának?
   Akkor még nem volt törzskönyvezés s a fajtajellegek viselésére sem fektettek olyan súlyt. Ma már azonban, mikor a fajták kialakultak s az egyedekben oly nagy a választék, halálos vétek lenne a fajtákat összekeverni. De igenis a tenyésztésnél, miután a vadásznak elsősorban a vizsla haszálhatósága a fontos, elsősorban a tulajdonságot kell mérlegre fektetni, azután válogassuk a megfelelő külemben. Nem szükséges ezért egyiket a másik rovására elhanyagolni, mert hisz bőségesen válogathatunk az egyedekben.
   A régi időkben úgy szelektáltak, hogy a vadászatra nem alkalmas egyedeket lelőtték. Szelektáljunk mi úgy, hogy csakis a jótulajdonságú egyedeket minősítsünk tenyésztésre alkalmasnak.
   A tenyésztésnél én azt tapasztaltam, hogy a tulajdonságok jobban átöröklődnek, mint a külemi kellékek. Igen sok példával tudnám ezt igazolni, de miután nem akarok hosszadalmas lenni, csak néhányat hozok fel.
   A sokat emlegetett Panni magyarvizsla szukámat befödöztettem Lurkó III. nevü kannal, mely kitűnő használati vizsla. Panni külemileg csúnya volt, Lurkó sem príma. 7 kölyke közül 4 alatta, 3 dajka alatt nőtt fel. Mind a 7 örökölte szüleinek jó tulajdonságait. Egyik jobb lett mint a másik. Külemileg pedig egy sem örökölte anyja feltűnő külemi hibáit, sőt volt köztük egy kan és egy szuka príma külemű.
   Ezzel szemben egy ismerősöm befödöztette príma külemű németvizsla szukáját egy ugyancsak jó külemű kannal. A kölykök külemileg alig jöhetnek számba, de minden rossz tulajdonságot örököltek anyjuktól.
   Setter kanommal amelyik féktelen apportőr volt (azokat értem alatta, melyek majd megőrülnek az apportért, ha kőről, ha fáról vagy akár egy mosdótálról van szó; de bezzeg a vadat vagy tépik vagy ímmel-ámmal hozzák), befedeztettem egy nem apportírozó szukát. Dacára mindkét szülő szép külemének, egy sem volt valami különös, de valamennyi féktelen apportőr lett.
   Egy nagyon szép külemű kannak, mely jó orrú volt, de a vadat nem állta és egy elég szép külemű szukának, mely a vadat állta, öt kölyke közül, melynek külemre szépek voltak, három nem állta a vadat.
   Egy igen rossz tulajdonságú pointer szukának kölykében kerestem kárpótlást anyja hibájáért. A leggondosabb nevelés és szoktatás mellett sem tudtam anyjától örökölt rossz tulajdonságát teljesen kiküszöbölni. Ugyanakkor kaptam Kapitányság pointerkennelből Szegedről a tavalyi vizslaverseny I. díjas Linkáját, mellyel a másikhoz képest álom volt foglalkozni, annyi sok természetes jó tulajdonságot örökölt. Linka más-más szüleinek almából már két ízben volt iskolámban kölyök és ugyanazt a jót mondhatom róluk, mint Linkáról. Tehát itt a szülők természetes tulajdonságai értékesek.
   E néhány példa felsorolása után merem állítani, hogy az én tapasztalataim arról győződtettek meg, hogy a természet sokkal jobban öröklődik át, mint a külem.
   Ez még az embereknél is így van. Én láttam kisnövésű apának és anyának, kik közül az apa zsivány volt, egy nagynövésű fiúgyermeküket, az is zsivány lett.
   Viszont láttam hatalmas természetű zseniális apának, kisnövésű zseniális fiát. Hányszor fordul elő, hogy rút külsejű szülőknek szép a gyermekük vagy megfordítva.
   Nem merem határozottam állítani, de az én tapasztalataim azt igazolják, hogy a külem kialakulására az életviszonyok nagyobb befolyással vannak, mint a természetes tulajdonságok átöröklésére.
   Az a közmondás, hogy "a vér nem válik vízzé", csakis a természetes tulajdonságok átöröklésére vonatkozik.
   Sajátságos, hogy sok vadász nem tudja elképzelni: miért nem lehetett az ő vizslájából olyant képezni, mint a másikéból?
   Egyszerű rá a felelet: ha hiányoznak a veleszületett jó tulajdonságok, azt pótolni emberfeletti munka. Éppen olyna, mintha énekművésszé akarnánk képezni azt, kinek abszolute semmi hallása nincsen.
   Vannak vizslák, melyeknek veleszületett rossz tulajdonságait egyáltalán nem lehet kijavítani.  Én egy ilyen vizslával már két év óta kísérletezem. Nincsen olyan módszer, fortély, melyet meg ne kíséreltem volna. Végeredményben egy közepes vizslává képeztem, mely csak az én kezemben pariroz. Ezzel a fáradtsággal éppen 15 drb természetes jó tulajdonsággal felruházott kutyát képezhettem volna ki príma vizslává.
   Azt kérdem most: hát érdemes ilyen döggel vesződni?
   Nem szabad a veleszületett tulajdonságokat összetéveszteni a szokásokkal, melyeket a kutya élete során fölvesz. Pl. az engedelmesség,kezesség, értelmesség, tanulékonyság, keresési készség, vadmegállás, gyávaság, harapósság, szenvedélyesség, makacsság, ezek örökölhető tulajdonságok. A figyelmesség, ragaszkodás, félénkség, torkosság, csavargás, lődüh, vadűzés stb., ezek szokások. Tehát mikor keressük a szülőkben a jó tulajdonságokat, ne minősítsük a rossz szokást rossz tulajdonságnak. Pl. a lőbolond kutya azért lett azzá, mert helytelenül vadásztak vele.
   Ugyanez áll a vadűző vizslára is. Ezek nem veleszületett rossz tulajdonságok, hanem vagy rossz szokások, vagy helytelen nevelés következményei. A megrögzött rossz szokások kiirtása éppen olyan emberfeletti munka, mint a rossz tulajdonságok kiküszöbölése. Éppen azért a nevelés során mindent el kell követni, hogy elejét vegyük a rossz szokások felvételének. Már kicsi korától neveljük vizslánkat. Ez a nevelés igazán nem sokból áll: a jóra rászoktatni, a rossztól elszoktatni. Miből áll a jóra szoktatás? Nem kell ahhoz semmiféle szabály. Az ember saját belátása vagy inkább leleményessége szerint megszoktatja a nevéhez, hívó jelre, bizalomra, egy kis engedelmességre és rendre. A rossztól való elszoktatásnál legyünk, hogy a nekünk nem tetsző dolgokra ne adjunk alkalmat s ha a szükség úgy kívánja , ne riadjunk vissza a kínérzet alkalmazásától.

Ha ebben az irányban neveljük kölyök vizslánkat, úgy veleszületett jó tulajdonságok nem fognak elfajulni s elérjük célunkat, hogy a vizsla a kiképzés során használhatóvá válik.

Megjelent a Nimród vadászújság 1928. évi 17. számában