A hátrahagyott kutyákat is mentik Afganisztánból nemzetközi összefogás keretében

Álmatlan éjszakák, vég nélküli telefonálgatás és folyamatos szervezés kíséri az állatmentők napjait, akik a kabuli kisállatmenhely lakóiról gondoskodnak. Jelen helyzetben természetesen az emberek kimentése áll első helyen, egy kis csoport azonban nem feledkezett meg a hontalanná vált kutyákról sem.

Segélykiáltás az óceánon túlról

Evakuálás vagy altatás. Ez a két lehetőség várt a négylábúakra, és félő volt, hogy segítség nélkül örökre elbúcsúzhatnak az élettől. Arra a kérdésre, hogy miért nem engedik őket vissza az utcákra, így reagáltak:

„A pénzügyi krízis és az ellátási láncot érintő gondok miatt élelmiszerhiány várható a közeljövőben, ez pedig azt is magával vonja, hogy az utcán boldogulni próbáló kutyák és macskák rövidesen nem találnak élelmet. Minden általunk gondozott állat hozzászokott az ember közelségéhez. A legutolsó, amit szeretnénk, az, hogy jószándékkal, segítség reményében közeledjenek az emberhez, ám éppen az ellenkezőjével találják szembe magukat.”

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az amerikai kormány egy évre betiltotta kutyák behozatalát külföldről, beleértve Afganisztánt is. De a helyi önkéntesekből és állatorvosokból álló csapat nem adta fel, és alapítójuk, a régészből lett állatjogi aktivista, Charlotte Maxwell-Jones akcióba lépett:

„Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy védenceinknek új otthont kell keresnünk, minden állatmentő szervezetet értesítettünk, mellyel valaha kapcsolatba kerültünk az Egyesült Államokban.”

Megkönnyebbülésükre egy minneapolisi szervezet rövidesen felkarolta az ügyet. A Mutt Mutt Engine főként mentett állatok szállításában segít: évek óta nyújt támogatást más állatvédő szervezeteknek a külföldi gazdátlan kutyák utazásának leszervezésében. Adományokat gyűjtenek a repülőútra, majd országon belül eljuttatják őket olyan állatmentőkhöz, akik rehabilitálják a kutyákat és végleges otthont találnak számukra.

Az örömhír hallatán Kabulban azonnal megindult a felkészülés: a kötelező állatorvosi vizsgálatok után az oltások, mikrochip és a szükséges okmányok birtokában az ebek reménykedve néztek egy új jövő elé.

„Egyszerre 3-5, legfeljebb 9 kutya utazott; hajnali négy órakor megjelentünk a reptéren, becsekkoltuk őket, és elköszöntünk tőlük. 10 napon át folyamatosan készenlétben álltunk, ketten egész éjjel dolgoztak. Ahogy híre ment annak, hogyan mentjük ki a kutyákat az országból, hihetetlen fogadtatásban részesültek földet éréskor” – emlékeztek vissza a fárasztó napokra.

A chicagói O’Hare reptéren biztonságosan landolt „szállítmányokra” egyre többen figyeltek fel, így újabb és újabb segítség érkezett, hiszen sok kutya számára ez a hosszú repülőút csupán az utazás egyik részét fedte le. Miután megsétáltatták és megitatták őket, ismét útra keltek, immáron azokhoz a szervezetekhez, melyek leendő családjukat hivatottak megtalálni.

Egy új élet kezdetén

Mindezidáig 48 kutyát juttattak ki Kabulból, közülük 16 érkezett Minnesota államba, három szervezet védőszárnyai alá. Ideiglenes befogadóknál helyezték el őket, ahol kipihenhetik magukat, és felkészülhetnek életük következő nagy kalandjára:

„Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk álomotthonukat. Az örökbefogadók is meghatódnak az ilyen történetek hallatán, hiszen rengetegen fogtak össze a kutyákért, és elképesztő erőket mozgósítottak, hogy kimentsék őket. Nem is tudom, hogyan lehetséges mindez, de úgy tűnik, ha valami jót teszünk a bajbajutott négylábúakért, szinte varázslatos módon mindig érkezik segítség” – mondta el a No Dog Left Behind Canine Rescue szervezet koordinátora, Natalie Carrier-Janey.

Egy dologra azonban aligha gondoltak, amikor csatlakoztak a mentőakcióhoz: a kutyák ugyanis a vártnál sokkalta jobban viselték a változást, könnyedén beilleszkedtek új helyükre, még a nyelvi akadályok ellenére is. Senki nem mondaná meg róluk, hogy háborús övezetből jöttek.

„Azon morfondíroztam, vajon milyenek lesznek majd? Hogy fognak viselkedni? Ehhez képest bizton állíthatom, hogy hihetetlenül kedves kutyák egytől-egyig. Ha nem ismernénk a történetüket, elcsodálkoznánk, hogy mi mindenen mentek keresztül. Bájos pofijukon kissé szomorkás kifejezés suhan át néha, de a szívük aranyból van. Felemelő érzés magunk mellett tudni őket, és tudni azt is, mekkora utat tettek meg egy második esélyért.” – foglalta össze érzéseit egy másik menhely vezetője.

Néhányan már most fellélegezhetnek: heten a Home for Life állatotthonba költöztek, ahol több mint 200 kutyáról és macskáról gondoskodnak életük utolsó pillanatáig:

„Akadnak közöttük olyanok, akiknek nehezére esne alkalmazkodni egy család mindennapjaihoz, előrehaladott koruk, fogyatékosságuk vagy súlyos betegségeik miatt. Mások nem feledhetik a szenvedést és fájdalmat, amit meg kellett tapasztalniuk. Nagyon ritka, hogy valaki ilyen kutyát válasszon társául, nálunk viszont végleges otthonra lelhetnek, és boldogok itt” – mesélte Lisa LaVerdiere, alapító.

A nemzetközi összefogás ereje

A kabuli kisállatmenhely védenceinek egy része már biztonságban van, de ez nem jöhetett volna létre egy csapat elszánt és mindenre kész ember nélkül:

„Különböző ideológiákat képviselő emberek fogtak össze, az élet minden területéről, hogy véghez vihessék a kitűzött célt. Nem adom fel a reményt, hiszem, hogy ennél sokkal többre is képesek lehetünk együtt.” 

Magától értetődően merül fel többekben a kérdés, hogy miért az állatoknak segítenek, miért nem az embereket mentik? Az emberek és állatok életét féltő és jogait védő táborok közti ellentét kiéleződni látszik, főleg néhány, nemrégiben napvilágra került információ kapcsán. E szerint az amerikai hadsereg négylábú tagjainak külön ülést biztosítottak az evakuálást segítő repülőgépen, miközben kétségbeesett emberek százai várják szabadulásukat. A felháborodott kommentekre többen a kutyák védelmére keltek, mondván, hogy ők a katonaság fontos tagjai, és nem önként jelentkeztek szolgálatra, tehát miért ne menekíthetnék ki őket is? Sajnos az emberek helyzete ennél jóval összetettebb, ahogy egy állatmentő fogalmaz:

„Tisztában vagyok azzal, hogy itt most egy nemzet élete forog kockán, és sokkal nagyobb dologról van szó, mint a gazdátlan kutyákról. Ha tehetném, örömmel segítenék az embereken is, de nem lehet. Annyit tudok tenni, hogy megmentem a négylábú barátaikat, akikről gondoskodtak. Ez sem kis dolog.”  - mondta el a MuttMuttEngine munkatársa.

Mit hozhat a jövő?

A kabuli kisállatmenhely sorsát jelenleg egyre nagyobb bizonytalanság veszi körül, de lehetőségeik szerint továbbra is segítik a kutyákat. Befogadják az utcára dobott állatokat és olyan szervezetektől is vesznek át gazdikeresőket, melyek kénytelenek felfüggeszteni működésüket. Védelmet nyújtanak azon külföldiek kedvenceinek is, akik biztonságuk érdekében el tudták hagyni az országot, és bizakodva várják a napot, mire újra magukhoz ölelhetik kutyájukat. Szigorú szabályok vonatkoznak kiutaztatásukra, és a fennálló kaotikus állapotok csak megnehezítik a négylábúak mentését. De az elkötelezett állatmentők nem adják fel, az utolsó pillanatig azon lesznek, hogy segítsék őket.