
Nyaralás kutyával Őrtiloson, a Dráva és Mura egybefolyásánál
2021. augusztus 25., 11:30
Szerző: Novák Mária
Kategória: Utazás
Nem szokványos helyeken szoktunk nyaralni, ezért mentünk idén Őrtilosra, ahol a Dráva és Mura egybefolyik.
Az Éltető Világ Turistaszállóban foglaltunk 5 éjszakára szállást, amely szerencsére kutyabarát hely.
A szállásunkról azt tudtuk meg, hogy Trianoni békeszerződés (1920) után épült, mert itt lett az új határ, és határőrizés miatt határőr laktanyákat építettek. Ez volt az egyik határőr laktanya 50 határőrrel. Ma már békésebb célokra használják, a Muráról érkező kajakosok, kenusok itt tudnak aludni és étkezni, majd másnap csorognak tovább a Dráván Vízvár és Barcs felé.
Jól éreztük magunkat ezen a szálláshelyen, tágas udvarunk volt, sőt még banánfa is volt a kertben:
Szállásunk kb. 500 méterre volt a Dráva és Mura egybefolyásától, így mindennap lementünk a folyókhoz. Wini kutyánk kihasználta a vízközelséget, így meg is fürdött benne, de csak pár alkalmas helyen ment bele, mert elég gyors a folyók sodrása, örvények is vannak benne. Szerencsére Wini óvatos volt, nem ment veszélyes helyekre.
A környéken sok kirándulási lehetőség van. Őrtiloson, a Dráva és Mura egybefolyásától kezdődik a 2 km-es Dráva-ártér tanösvény, amely 1 óra alatt bejárható. Nagyon fantasztikus élmény ilyen ártéri erdőben sétálni, ahol a természetet hosszú időn keresztül érintetlenül hagyták, a nagy fákat nem vágták ki, így olyan őserdőben sétálás élményem volt. Persze szúnyogok voltak, de készültünk, és befújtuk magunkat vegyszerrel a szúnyogok ellen.
A Szentmihály-hegy tetején találtunk egy szép római katolikus templomot, amelyet 1740-ben építettek újjá, mert már leromlott állapotban volt. Mivel a hegy tetején van, így már messziről világít a fehér templom. Szerencsénkre megkaptuk a szállásadónktól a templom kulcsát, így meg tudtuk nézni belülről is.
Néhány száz méterrel arrébb szintén a Szentmihály-hegyen van az 1848-as emlékhely: Fesztung névvel. Itt egy ütegállás volt, amit Perczel Mór építtetett a drávai átkelők védelmében. A Fesztung egy maroknyi honvédre emlékeztet, akik a legenda szerint 1848. szeptemberében itt tartóztatták fel – még ha csak időlegesen is – Jellasics horvát bán seregeinek átkelését.
5 km-re Őrtilostól a Mura mellett megtaláltuk az Új-Zrínyivár (1661) emlékhelyét a piros kereszt túraútvonalon. Sajnos a vár már nincsen meg, felrobbantották.
Őrtilostól 15 km-re van a Gyékényesi kavicsbányató. 25-30 méter mély is lehet a legmélyebb részeken, búvárbázis is van itt. Nagyon szép tiszta a tó vize. Nem a strandon, hanem a Kéktó kemping mellett lehet kutyát fürdetni. Itt tudtunk csónakot és vizibiciklit olcsón bérelni, így kipróbáltuk ezeket is.
Beleznára is eltúráztunk a zöld jelzésen az erdőn keresztül, amely 6 km-re van Őrtilostól. Itt hihetetlen élményben volt részünk, egy róka sétált át az úton, tőlünk 10-15 méterre. Persze azt már nem várta meg, hogy elővegyem a fényképezőgépemet, így lefotózni nem tudtam. Belezna falu központjában készült ez a kép:
Őrtiloson, a Szentmihályhegyen kutyabarát éttermet is találtunk, amely egyben bolt is: Ibolya Vendéglő és Vegyesbolt. Ajánlom mindenkinek, mert nagyon segítőkész volt a tulaj. Mi vegánok vagyunk, nem egyszerű az étkezésünk egy nem vegán étteremnek, de sikerült megoldani.
Messzebbre is elautóztunk Őrtilosról, megnéztük Kaszón a lombkorona sétányt és más tanösvényeket az erdőben.
Csurgón megtaláltuk a Meller-kastélyt, azaz találtunk látnivalót bőven a környéken.
Tartalmasan telt el az 5 nap Őrtiloson és környékén, jószívvel ajánlom mindenkinek, aki szereti a természetet (folyókat, ártéri erdőket, dombokat) a túrázást, strandolást, történelmi emlékhelyek felkeresését. A szúnyogok ellen pedig ne felejtsék el a szúnyogriasztót vagy hosszúujjú póló viselését.
Kutyával a természetben - ezeket az illemszabályokat tartsd be a túrán, kiránduláson
A kirándulás, túrázás, vagy csak épp egy rövidebb séta a közeli erdőben kutyánkkal remek kikapcsolódási lehetőség. Ahhoz azonban, hogy ne csak mi, de más természetjárók, kutyások, és nem utolsósorban az erdő lakói is háborítatlanul, békében élvezhessék a természetet, be kell tartanunk néhány szabályt.
Hátizsákban utaztatja 26 kilós kutyáját - Így cselezi ki a New York-i metró szabályát a leleményes gazdi
A szamojéd és gazdája egy csapásra híressé váltak, amikor kiderült, miként oldották meg a metrózást.
Kutyás barangolások - Varázslatos túra Pilisszentkeresztről Dobogókőre
Kétségtelenül beköszöntött az ősz, a hűvösebb levegővel végre megjelentek a sárga falevelek is. Az erdőnek kikelettől lombhullásig megvan a maga varázsa, a tavaszi rügyfakadás és az őszi aranyosan csillogó lombkoronák időszaka mégis kihagyhatatlan a repertoárból. Kellemes, beszélgetős túrára készülünk - és valóban, az útvonal, a színpompás erdő hatása lélekemelő.
Kutyás barangolások - Falkában a Visegrádi-hegység leghosszabb Kutyás-körén
A hetek óta tartó hőséget követően végre enyhülést mutatott az időjárás előrejelzés, így kaptunk az alkalmon, hogy felfedezzük a legfrissebb Kutyás-kör útvonalát, mellyel már a bemutatásától fogva szemeztünk. Nem titok, hogy a cél többek között a terep megismerése volt egy későbbi, már éremért szóló futás alkalmára, így a leghosszabb, 14 kilométeres távot választottuk.
Kirándulás, túrázás kutyával - 4+1 érv, miért érdemes minél többször útnak indulni
Mi, kutyások, érthető okokból többet tartózkodunk a szabadban, mint nem-kutyás társaink. Legtöbbünk azonban vagy idő- vagy kedv hiányában ritkán szakad ki a megszokott sétáltató útvonalaiból. Pedig igazán megéri beiktatni egy-egy hosszabb kirándulást is!