A kutya, aki négy éves koráig nem labdázott - Morzsi története
Avagy miért válogatnak az állatvédők a gazdijelöltek között?
2019. február 26., 06:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Morzsi egy még fiatal, gyönyörű, életvidám kutya, akinek története tökéletesen bemutatja, miért válogatják meg az örökbefogadó gazdikat a menhelyek és állatvédő szervezetek.
Morzsi nem rossz kutya, sőt, kifejezetten gyorsan tanul és szeretne igazán jó kutya lenni. Az eddigi gazdájának viszont nem volt való, és ez nem a gazdi hibája, egyszerűen csak van, hogy be kell látni, hogy nem mindenkinek való mindenféle kutya: például idős néninek kölyökkutya. Ugyanis akkor úgy jár, mint Morzsi, aki pár év gazdis élet után, már felnőtten a legegyszerűbb vezényszavakat, mint például az „ül” vagy a „gyere ide” sem ismerte, és ami a legmegdöbbentőbb, hogy valószínűleg még sosem labdázott. Ráadásul, mivel az eddigi idős gazdája kórházba került, Morzsinak most új gazdira van szüksége. Olyanra, aki felelősen tud dönteni, és meg tudja mutatni neki azokat az örömöket, amik egy gazdis kutya megélhet, és folytatja a tanítását.
Morzsi története a Kutyások a XV. Kerületért Egyesületnél még tavaly novemberben kezdődött, mikor a rendőrség a segítségüket kérte a kutya elhelyezésében, mert idős gazdáját a mentősök elszállították. A kutya és ők is bíztak benne, hogy a néni meggyógyul. Így vártak, vártak, és vártak. Morzsit addig kültéri kennelben tartották, ő pedig sokáig nem értette mi történik vele, emiatt pedig bizalmatlan és szorongó lett.
Majd a hideg beálltával Szilvi, az egyesület egyik önkéntese védőszárnyai alá vette és hazavitte ideiglenles befogadójaként. Morzsi kezdeti zavarodottsága lassacskán a múlté lett, hiszen az emberi érintés, simogatás még az ő bizonytalan lelkecskéjét is feloldotta. Január végén az egyesület egyik önkéntese meglátogatta az idős gazdit a kórházban, és a néni belátta, hogy a továbbiakban nem tud gondoskodni szeretett kedvencéről. Innentől Morzsi is a Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület falkájának tagja lett.
Morzsi most 4 éves, és már ivartalan kan kutya. Sok emberrel korábban nem találkozhatott, ezért bizalmatlan az idegenekkel szemben. Most tanulja az alap vezényszavakat, mint az ül, lábhoz, fekszik, hamarosan pedig iskolás lesz. Nagyon szeret sétálni, de a csípőjével nincs minden rendben, így sportolásra nem alkalmas. Kiváló házőrző, minden új neszre reagál. Új helyszínen elég hamar ismerkedik, a saját területét pedig nagyon védi. Szereti a lány kutyákat, a fiúkkal viszont nem szeretne ismerkedni. Labdázni is most tanul, valószínűleg élete eddigi négy évében még soha, senki sem labdázott vele... Szépen eszik, szereti a hasát. Nagyon szeretne egy családhoz tartozni, de gyerek mellé nem ajánljuk egyelőre.
Ahogy a bevezetőben írtuk, pontosan a fentiek miatt nem ad sok állatvédő szervezet örökbe fiatal kutyát idős embernek. Egy fél - egy éves kutyának hatalmas a mozgásigénye, amit sok esetben egy idős ember – önhibáján kívül - már nem tud kielégíteni. Sok mindent kell neki megtanítani, a szobatisztaságot, az alap vezényszavakat, hogyan viselkedjen más kutyákkal és emberekkel, és akár azt is, hogyan játsszon. Legyünk őszinték, egy idős néni vagy bácsi ezeket már nem tudja megtenni. Így pedig csak mindkettőjüknek kínlódás lesz a kapcsolatuk, és a tapasztalat azt mutatja, hogy mikor pár év múlva a gazdi kórházba kerül, vagy ne adj Isten meghal, akkor a kutya utcára vagy menhelyre kerül. A rokonok sajnos sokszor nem gondoskodnak az így árván maradt állatról. Ezért fontos, hogy ha bárki, nem csak idős, de akár fiatal emberek örökbefogadnak egy állatot, gondolkodjanak el előtte, hogy képesek lesznek-e gondoskodni róla. Nem csak anyagilag, hanem hogy lesz-e rá idejük és energiájuk, hogy foglalkozzanak vele, tudják-e majd nevelni vagy akár iskolába vinni, és tudnak-e akár több évtizeden keresztül számára biztonságos otthont adni. Mert ha nem, akkor inkább ne, vagy ne azt az állatot vigyék haza. Mert akkor úgy jár szegény kutya, aki semmiről sem tehet, mint most Morzsi: értetlenül áll a történtek előtt, hiányzik neki a megszokott otthona és gazdája. Ráadásul felnőttként, és szocializálatlanul sokkal nehezebben adható örökbe, és így sokkal nagyobb feladatot ró annak a szervezetnek az önkénteseire, akikhez végül kerül.
És itt jön is egy másik kényes téma, amit sokan az állatmentők szemére vetnek: miért válogatnak az örökbefogadók között, miért nem örülnek annak, ha valaki elviszi végre tőlük a kutyát vagy macskát? Egyrészt a fentiek miatt sem, mert ha rossz helyre kerül, akkor a kutya pár hónap vagy év múlva úgyis visszakerül hozzájuk, valószínűleg rosszabb állapotban, idősebben, és így még kevesebb esélye lesz gazdát találnia. A másik ok pedig, amit minden örökbefogadónak meg kell értenie, hogy ha valakit megmentünk, akkor azért felelősséget vállalunk. Mi visszük haza, mi etetjük, mi ápoljuk, mi tanítjuk, és meg is szeretjük. Ezért igenis joga van a megmentőnek eldöntenie, kinek adja örökbe azt az életet, aki bízik benne. Ezért kérjük, mindenki tartsa tiszteletben, ha azt mondják neki, hogy ezt a kutyát vagy macskát nem adják neki örökbe. Ez ugyanis a kutya, és az ő érdeke is, ahogy Morzsi története is bizonyítja. Idős ember pedig fogadjon örökbe idős kutyát, nagyon sok van a menhelyeken. Ők is ugyanolyan hálásak tudnak lenni, ha hazaviszi őket valaki, és arra a pár évre, ami számukra még megadatott, otthont és szeretetet adnak nekik.
Morzsira pedig most olyan felelős gazdi jelentkezését várja a Kutyások a XV. Kerületért Egyesület, aki biztosan, élete végéig tudja őt vállalni, ami akár még 10-15 év is lehet. Aki meglátja benne azt a nagyszerű kutyát, amit Szilvi, az ideiglenese is lát benne. Foglalkozik vele, lemozgatja, tanítja és természetesen szereti. Cserébe Morzsi megajándékozza őt a hűségével és szeretetével, és azzal a kimondhatatlan érzéssel, amit csak az érez, aki már mutatta meg kutyának, mit is jelent kutyának lenni. És persze a mosolyával.
Morzsi oltva, ivartalanítva és chipezve keresi tehát szerető gazdáját.
Érdeklődni utána a kutyasoka15keruletert@gmail.com e-mail címen vagy a Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület Facebook-oldalnak írt üzenetben lehet.
*** Cikkünk készülte közben kaptuk a hírt, hogy Morzsi az Egyesülettől és az állatbarát támogatóktól megkapta új nevét. Mától Morrisnak hívják. Bízunk benne, hogy az új névvel egy új élet is eljön Morzsi, azaz Morris számára tele szeretettel és sok játékkal!
Ha a XV. kerületben laksz, és szeretnél Te is segíteni a kóbor állatokon, akkor jelentkezz önkéntesnek az egyesülethez a fenti email címen!
Ha pedig teheted, támogasd az egyesület mentett állataink orvosi illetve oltási költségeit. Köszönjük!
Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület
Bankszámlaszámunk: K&H:10401945-50526790-68671004
Email: kutyasoka15keruletert@gmail.com
Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület Facebook-oldal: https://www.facebook.com/kutyasoka15keruletert/
Örökbefogadási kampány indult decemberben
A Közös Ügyünk Az Állatvédelem örökbefogadási kampányt indított, amely 2024. december 1. és 24.-e között tart.
Több mint 10 évig várta a menhelyi kutya, hogy örökbefogadják
Gazdija elsírta magát, amikor először megpillantották egymást. Megható videó!
Még mindig tart az őrület a csöngei szaporítótelep körül
Nincs vége a történetnek: még mindig rengeteg a teendő és az egyelőre megoldatlan helyzet a nemrégiben felszámolt szaporítóteleppel kapcsolatban, amelyet Csöngén üzemeltettek.
Szomorúan nézte a menhelyen a kutya, ahogy fiatalabb társait örökbefogadják mellőle
Már nem is merte remélni, hogy vele is megtörténhet a csoda. Aztán egy szép napon...
Árva kutyákon segítenek az OPERA balettművészei és -növendékei
A Vigyél Haza Alapítvány tizennégy éve dolgozik az Illatos úti, árva és sérült kutyák gyógyításáért, örökbefogadási esélyeinek növeléséért, gazdához juttatásáért.