
Átfestették az ellopott csivava bundáját a tolvajok, hogy ne bukjanak le
2023. szeptember 07., 15:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
A fekete-fehér bundájú kutyából egy csapásra feketetét csináltak a tolvajok – szerencsére a történet jól végződött, és a kutyus visszakerült gazdijaihoz.
Somogy vármegyében történt a különös eset: a kutyalopás sajnos nem olyan egyedi, ám az, ahogy a kutyát el akarták rejteni, már annál inkább. Az elkövető kifogásától pedig valószínűleg minden kutyásnak elkerekedik a szeme.
Történt ugyanis, hogy a somogyi településen a gazdi bejelentést tett, miszerint eltűnt a családi házuk udvaráról a kétéves csivavájuk, Roni. A fekete-fehér foltos kiskutya soha nem kóborolt el, egyedül ki se ment az utcára, így gyanús volt, hogy valaki elvihette.
A gazdi végigkérdezte a szomszédokat, láttak-e valamit, tudnak-e a kutyáról: az egyikül látta, ahogy a szomszéd településen élő férfi megáll az autójával a háznál, simogatja a kutyát a kerítésnél, majd betette az autójába. Azt hitte, hogy csak játszik Ronival.
A gazdi két rokonával el is indult az illetőhöz. A házhoz érve az ott lakók azt állították, hogy nem látták a kutyát – írja a police.hu. Az egyik melléképületből azonban kutyanyüszítés hallatszott. A nyárikonyha ajtaját kinyitva a bent lévő kutya egyből a bejelentőhöz futott, de valami nem stimmelt a színével. Amíg Roni eredetileg fekete alapon fehér foltos volt, a melléképületből kiszaladó kutya viszont szinte teljesen fekete volt. Első ránézésre is látszott, hogy a kutyát átfestették.

Fotó: police.hu
A kutya tulajdonosának bejelentése után a Barcsi Rendőrkapitányság munkatársai a 40 éves férfit elfogták, és kisebb értékre elkövetett lopás vétségének elkövetésével meggyanúsították. A férfi a terhére rótt cselekményt beismerte, bár hozzátette, hogy a kutyát nem tette az autóba, hanem az magától beugrott, és
nem festette át, hanem a kutya a nyári konyhában lévő lavórba beugrott, amiben festéket és fáradt olajat tárolt a férfi. Aztán addig hempergett a lavórban, míg nem lett tetőtől talpig festékes.
Roni azóta már ismét eredeti színében él gazdájánál, a hajfestéket is eltávolították róla - írja a rendőrség honlapja.
Mítosz vagy valóság? 5 kutyafajta, amit előítélek öveznek
Csupa vidámság és lelkesedés? Folyton zizeg vagy inkább lustálkodós, és egykedvűen szemléli a világ menetét? Netán agresszív? Mert hát "olyan fajta" - akkor itt az ideje leszámolni a sztereotípiákkal!
Forró autóba zárt tacskó kölyköt mentettek a rendőrök
Néhány percre sem hagyunk állatot az autóban a nyári melegben – erre hívta fel ismét a figyelmet a BRFK, miután egy pár hetes kölyökkutyát kellett kiszabadítaniuk egy napon álló autóból.
Rendőrök segítik gazdára találni az árva állatokat
Minden négylábú megérdemel egy szerető családot! Akár kicsi, akár nagy, akár ugat, vagy épp nyávog. Jól tudják ezt a BRFK munkatársai, ezért ismét az örökbefogadás mellett kampányolnak.
Elfogták a pesterzsébeti állatkínzót, aki megszúrt egy kutyát
A férfi az utcáról szurkálta meg az udvaron ugató házőrzőt, majd egy másik kutyát is megpróbált megsebezni.
Letartóztattak két férfit, akik a gyanú szerint megölhették a svájci farkast
Elfogtak két férfit az elpusztult, jeladós svájci farkas ügyében.