![Szívszorító sorokkal búcsúzik Orlando Bloom a kutyájától Szívszorító sorokkal búcsúzik Orlando Bloom a kutyájától](/images/news/258x169/orlando-bloom-mighty.jpg)
Ausztriában is kiképeznek egy kutyát a koronavírus kiszagolására
2020. július 21., 11:15
Szerző: S.Zs.
Kategória: Jó tudni!
Az osztrák hadsereg egyik kutyáját, egy belga juhászt képzik ki július végéig a koronavírus felismerésére. Egyelőre a kutya kiképzése zajlik, ezután következik a kísérleti jellegű projekt kiértékelése.
A koronavírus terjedése Ausztriában sem állt meg teljesen. Ismét kötelezővé tették a szájmaszk használatát, mivel a fertőzöttek száma újfent növekedésnek indult és újabb gócpontok alakultak ki.
A megelőző intézkedések mellett a hadsereg berkeiben is megindult egy projekt, mely a tünetmentes fertőzöttek felismerését lenne hivatott segíteni. Az osztrák hadsereg egy nyomkövető kutyát kezdett el képezni arra, hogy felismerje a koronavírus szagát olyan embereken is, akik nem mutatnak tüneteket, így talán azt sem tudják, hogy megfertőződtek. A belga juhász képzése július végéig tart a tervek szerint, ezután lehet majd kiértékelni az eredményességét.
![Egy belga juhászt képeznek ki elsőként Ausztriában, hogy felismerje a koronavírus szagát Egy belga juhászt képeznek ki elsőként Ausztriában, hogy felismerje a koronavírus szagát](/images/images/2048x2048/10136254355f16a52d8a830.jpg)
A kép illusztráció! Forrás: moderndogmagazine.com
A kutya képzése Burgenlandban történik, és hasonlóan zajlik, mint például a kábítószer-, vagy épp robbanószer kereső kutyák képzése. A kutyának a koronavírus szagmintáját tartalmazó csövet kell megtalálnia, amiért jutalmat kap. A következő fázisban maszkokon kell felismernie a vírus szagát. A hadsereg közleménye szerint a kiképzés során a kutya és az emberek biztonsága is garantált.
Az osztrák hadsereg jelenleg 166 kutyával rendelkezik, javarészt rottweilerekkel, juhászokkal, labradorokkal és vadászkutyákkal. A kutyák és vezetőik bel- és külföldön egyaránt kapnak feladatokat. Érdekesség, hogy az ebek mellett más állatok is segítik a hadsereg unkáját: Haflingi lovak és szamarak támogatják a katonákat például a durvább, nehezebb terepeken, például a hegyvidékeken.
Forrás: MTI, kurier.at
Indexkép forrás: moderndogmagazine.com
Ki lesz Az Év Hős Kutyája Magyarországon?
Szolgálati, terápiás, segítő és mentőkutyákat lehet nevezni Az Év Hős Kutyája díjra augusztus 15-ig. A munkakutyák számára meghirdetett verseny célja, hogy bemutassa, népszerűsítse és elismeréssel díjazza azon ebeket, amelyek áldozatos munkájukkal nap mint nap embereken segítenek. A hősies munkát végző kutyák jelöléséről a hoskutya.hu oldalon lehet részletesen tájékozódni.
Még több veszteség a mentőkutyásoknál – Rafi és Zulu is átkelt a szivárványhídon
Újabb két hőssel bővült az égi csapat: Rafitól és Zulutól is búcsúzunk.
Magyar sikerek az I. FMBB Mentőkutya Világbajnokságon
Nyolc kutya képviselte Magyarországot a belga juhászkutyák olaszországi versenyén.
Túlságosan is barátságos volt rendőrkutyának – Ma már életeket ment a labrador
Pályáját kábítószer kereső kutyaként képzelték el, de kedvessége miatt alkalmatlannak nyilvánították erre. Roger kutató-mentőnek tanult tovább, és elképesztő tehetséggel szimatolja ki a romok alatt rekedt embereket.
Karácsonyi örökbefogadás – Örömében sírt a férfi, mikor megtudta, ideiglenes kutyája bizony marad
"Igyekeztem távolságot tartani. De valójában minden vágyam az volt, bárcsak velünk maradhatna Mary."- Megható történet!