Betiltják az amerikai bully XL kutyák tartását az Egyesült Királyságban
2023. szeptember 20., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Állatvédelem
Nem egy konkrét fajtáról van szó, ám az elmúlt évek sorozatos kutyatámadásai miatt egyre többen emelték fel hangjukat az XL Bullyk ellen.
Rishi Sunak, brit miniszterelnök bejelentése óriási lavinát indított el múlt pénteken. A tervek szerint még az idén betiltanák az úgynevezett XL Bully típusú kutyákat az elmúlt évek súlyos kutyatámadásai miatt, melyek nem egyszer emberéletet is követeltek. 1991 óta nem volt erre példa, amikor is bevezették a veszélyes kutyákról szóló törvényt (Dangerous Dog Act).
De mit is értünk „XL Bully” alatt?
Az American XL Bully, vagyis amerikai nagyméretű bull típusú kutya viszonylag modern fajtának számít, az 1990-es évek óta folyamatosan alakul, formálódik. Nem egy konkrét fajtáról van szó, inkább gyűjtőnévként érdemes tekinteni rá, hiszen az ide sorolható kutyák között meglehetősen nagy variáció figyelhető meg.
A standard bullyk mellett az utóbbi évek kreatív szüleményei a pocket (zseb), az exotic (egzotikus) és a micro (alacsony növésű, rövidke lábú bull, széles mellkassal és nyomott orral), melyek létezése komoly állatjóléti kérdéseket is felvet.
Ami viszont mindegyikükre jellemző az az erőteljes csontozat és az izmos testfelépítés. Ahol kifejezetten a nagy méretre szelektálnak, a bully kanok marmagassága meghaladja az 50 centiméter, súlyuk pedig a 60 kg-ot is megközelítheti. El lehet képzelni, mekkora erő rejlik egy ilyen adottságokkal rendelkező testben.
Mennyire népszerűek ezek a kutyák?
Az Egyesült Királyságban 2014-ben jelentek meg az első ilyen típusú kutyák, népszerűségük folyamatosan növekszik. A leendő tulajdonosoknak igencsak a pénztárcájuk mélyére kell nyúlniuk, hiszen egy-egy kölyök ára több ezer fontra rúghat, ami forintba átszámolva a milliós összeget is elérheti (1 font kb. 445 Ft).
A brit kennelklub által hivatalosan nem elismert fajta, ezért nincsenek pontos adatok a kutyák létszámát illetően, de több ezerre becsülik országszerte. Egy, a bull típusú kutyák betiltása mellett kampányoló brit csoport, a Bully Watch szerint az Egyesült Királyság kutyaállományának kevesebb, mint 1%-át teszik ki.
Valóban veszélyesek?
Ebben a kérdésben megoszlanak a vélemények, és a tilalom hírére nemcsak a fajta kedvelői, hanem rengeteg kutyatréner és kutyaviselkedéssel foglalkozó szakember is felkapta a fejét. Nagyon sokan kiállnak e kutyák és gazdáik mellett, ami abban is megmutatkozik, hogy egyre többen ajánlanak fel ingyenes vagy kedvezményes konzultációs lehetőséget számukra. Vannak, akik komplett tanfolyamokkal (engedelmességi, szimat, stb.) igyekeznek nekik segíteni.
Mindazonáltal nem lehet elmenni amellett, hogy 2022-ben 10 ember vesztette életét kutyatámadás következtében, ebből 6 eset XL Bully-khoz köthető. A 2023-as adatok alapján 7 halálos kutyatámadásból legalább három mögött XL Bully állt. Arról kevés adat van, hogy a halállal nem végződő kutyatámadásos esetekért mely kutyafajták vagy keverékeik felelősek, de a Bully Watch becslései szerint ez az arány csak idén 44%-ra tehető.
„Ez a kutyafajta tehető felelőssé a halálos kimenetelű kutyatámadások 70%-ért 2021 óta. Az emberekre és kutyákra irányuló támadások 50%-áért felelősek. Idén júliusban naponta egy kutya életének Amerikai Bullyk vetettek véget” - nyilatkozta Dr. Lawrence Newport, jogi szakértő.
A tilalmat üdvözlők úgy vélik, e kutyákba genetikailag kódolt a veszélyesség, és a potenciális beltenyésztés (közeli rokonok párosítása) tovább fokozza bizonyos viselkedések, így az agresszió megjelenését is. Méretüknél és fizikai erejüknél fogva ezek a kutyák sokkalta súlyosabb sérüléseket képesek okozni.
Az ügyben természetesen állatmentő és állatjóléti szervezetek is megszólaltak, úgymint az RSPCA, a Blue Cross és a Royal Kennel Club. Véleményük szerint a kutyákat nem lenne szabad pusztán a fajtájuk alapján megítélni. A „deed not breed” elve azon az elképzelésen alapszik, miszerint nem létezik olyan, hogy egy kutya veleszületetten rossz vagy agresszív lenne. Megfelelő bánásmód és képzés mellett, a szükséges mértékű kontroll alatt tartva egy felelősségteljes gazda kezében elkerülhető, hogy veszélyt jelentsenek az emberre.
Amellett érvelnek, hogy a megnövekedett népszerűség miatt sokan nem élőlényként, hanem értékes árucikként tekintenek ezekre a kutyákra. Ennek eredménye, hogy sutba dobják a tenyésztésre vonatkozó előírásokat, a felelőtlen szaporítás káros hatásait pedig a helytelen nevelés és a felelőtlen gazdik hozzáállása is tetézi. Mindezek együttvéve hozzájárulhatnak a fokozott agressziós viselkedések megjelenéséhez, függetlenül a kutya fajtájától. Ezt támasztaná alá egy korábbi nyomozás is, ahol XL Bully szaporítók kiterjedt hálózatát sikerült feltárni, ahol a többség engedély nélkül folytatta tevékenységét, és a szervezett bűnözés is jelen volt.
Mi vezetett el a tilalomhoz?
A sorozatos kutyatámadások miatt egyre többen emeltek szót e kutyák ellen, például az egyik anyuka, akinek 10 éves kisfia, Jack Lis egy XL Bully miatt vesztette el életét 2021-ben. Több videó is napvilágot látott az elmúlt időszakban, az egyiken az látható, ahogy egy XL Bully eltépi a nyakörvét, és több emberre rátámad, köztük egy 11 éves kislányra is, aki számos harapást szenvedett el a karján és a vállán.
Rishi Sunak brit miniszterelnök mindössze néhány órával azt követően tette meg bejelentését szeptember 15-én, hogy egy férfi vélhetően két XL Bully egyidejű támadása következtében hunyt el. Mint kiderült, már jó ideje dolgoznak a tilalom törvénytervezetén, ám a helyzetet tovább bonyolítja, hogy az XL Bully nem tartozik a hivatalosan elismert fajták közé.
Szándékukban áll pontosan meghatározni, milyen tulajdonságokkal rendelkeznek a gyűjtőnév alá eső kutyák, így elkerülhető, hogy olyan kutyákat is egy kalap alá vegyenek velük, melyek más kategóriába esnek. Emiatt több időt vehet igénybe a szabályozás folyamata.
A Dangerous Dogs Act 1991-es bevezetésekor négy kutyafajtát vettek fel tiltólistára. Ezek a Pit Bull Terrier, a japán Tosa Inu, az Argentin dog és a Fila Brasileiro. Abban az évben 11 súlyos kutyatámadást jegyeztek fel, ez hívta létre a törvényt. A lista 32 éve nem bővült.
Mire számíthatnak az XL Bullyk és gazdáik?
Christine Middlemiss, hatósági főállatorvos kijelentette, hogy a meglévő kutyák amnesztiát kapnak a törvény alól, de szigorú előírásoknak kell megfelelniük. A kötelező regisztráció mellett közterületen csak szájkosárban és pórázon lehet vezetni e kutyákat.
A veszélyes kutyákról szóló törvény értelmében egyébként a tilalom alá eső kutyákat fizikai tulajdonságaik alapján kell beazonosítani. Ennek meghatározása egy, a kutyák és a kutyákra vonatkozó jogszabályok terén tapasztalt rendőrtiszt feladata. Ha egy kutyát veszélyesnek ítélnek meg, a rendőrség elkobozhatja, és elaltathatja, kivéve, ha a gazda felmentésért folyamodik a bíróságon. Ehhez számos szempontot kell megvizsgálni, s ha igazolást nyer a kérés, akkor a mentesség a szóban forgó kutya élete végéig tart. Szigorú feltételeknek kell megfelelni, a kötelező microchip és ivartalanítás mellett a kutyát pórázon és szájkosárban kell tartani közterületen, továbbá speciális biztosítást kell rá kötni, amely fedezi a kutya által esetlegesen okozott sérülések kárát, ide értve a halálesetet is.
Middlemiss szerint az XL Bullyk betiltása a problémának csupán egyik részét képezi, fontos lenne tudni azt is, pontosan merre találhatóak ilyen kutyák az Egyesült Királyságban. Hozzátette, hogy „jelenleg is zajlik a munka a háttérben, melyben kiemelt szerepet kap a felelős tenyésztés és a felelős kutyatartás, valamint a kutyatulajdonosok oktatása, amennyiben olyan kutyával rendelkeznek, mely potenciálisan veszélyesnek minősíthető”.
Mennyire számít hatékonynak a tilalom?
A bizonyítékok azt sugallják, hogy egy adott fajta betiltása csökkenti ugyan a támadások számát, de nem küszöböli ki azokat teljes mértékben. Az RSPCA adatai szerint 1999 és 2019 között a kórházi kezelést igénylő kutyatámadások száma 154%-kal nőtt, annak ellenére, hogy bizonyos kutyák tiltás alá esnek. Ha most egy újabb fajta kerül fel a tiltólistára, „azt fogjuk látni, hogy a történelem megismétli magát”.
Ugyanakkor a korábbi tilalom mások szerint „kifejezetten sikeresnek számít. És ez onnan tudható, hogy az Egyesült Királyságban feleakkora a halálos áldozattal járó kutyatámadások aránya, mint az Egyesült Államokban. Ez a különbség pedig csakis a Pit Bullok betiltásával magyarázható” - mondta el Dr. Newport, aki hozzátette, hogy az USA-ban 60%-ban a Pit Bullok tehetők felelőssé a halálos támadásokért.
Aggodalomra adhat okot, hogy a törvény hatályba lépését követően újabb fajták jöhetnek létre, ahogy a Pit Bull Terrier betiltását követően történt. Eredményeként egyre nagyobb népszerűségre tettek szert az Amerikai Bully kutyák. Ez esetben is számolni lehet azzal, hogy az XL és XXL Bullykhoz hasonló variációkat „tenyésztenek ki” a gátlástalan haszonszerzés reményében.
Az ügy igazi károsultjai maguk a kutyák, akik nem tehetnek arról, hogy a póráz végén álló emberek mivé alakítják őket.
Megjegyzés: A cikk nem tükrözi sem az oldal tulajdonosainak, sem a szerzőknek a véleményét. A témáról alábbi források segítségével szerettünk volna egy összegző írást közzétenni:
1) Bully Watch. (2023.) Bully Watch, 2023. Elérhető: https://bullywatch.link/ (Utolsó elérés: 2023. szeptember 19.)
2) GOV.UK. (n.d.). Government to ban ‘American XL Bully’. GOV.UK, 2023. szeptember 15. Elérhető: https://www.gov.uk/government/news/government-to-ban-american-xl-bully (Utolsó elérés: 2023. szeptember 19.)
3) Murray, J. és tsa, J.M.M. (2023). Why are American XL bullies being banned and how will it work? The Guardian, 2023. szeptember 15. Elérhető: https://www.theguardian.com/uk-news/2023/sep/15/why-are-american-xl-bullies-being-banned-and-how-will-it-work (Utolsó elérés: 2023.09.19.)
4) Skopeliti, C. (2023). UK owners of existing American XL bully dogs face new rules but no cull. The Guardian, 2023. szeptember 16. Elérhető: https://www.theguardian.com/uk-news/2023/sep/16/no-cull-american-xl-bully-dogs-uk-despite-ban-new-rules (Utolsó elérés: 2023. szeptember 19.)
5) www.thekennelclub.org.uk. (n.d.). Dangerous dogs - deed not breed | Campaigns | Kennel Club. Elérhető: https://www.thekennelclub.org.uk/about-us/campaigns/dangerous-dogs-deed-not-breed/ (Utolsó elérés: 2023. szeptember 19.)
Forrás: gov.uk, thekennelklub.org.uk, theguardian.com
Indexkép forrás: bbc.co.uk
A hóviharban, összefagyva találtak rá az öreg kutyára - Ilyen boldogan várja a Karácsonyt
Legalább másfél napja lehetett kint a dermesztő hidegben.
Védelmező kedvenceink
Rengeteg videó kering az interneten védelmező kutyákról, akik főleg a gyermekeket oltalmazzák. Milyen szerencsés az a gyerek, akinek egy ilyen négylábú barátja van!
Szomorúan nézte a menhelyen a kutya, ahogy fiatalabb társait örökbefogadják mellőle
Már nem is merte remélni, hogy vele is megtörténhet a csoda. Aztán egy szép napon...
Egy fán üldögélve várta a kutya, hogy megmentsék, miután elsodorta a hurrikán
Napok óta lehetett odafent, mire rátaláltak a mentők.
Mitől lesz népszerű egy kutyafajta?
Tagadhatatlan, hogy vannak nagyobb népszerűségnek örvendő kutyák, mint kevésbé kiváltságos társaik. Számtalan oka lehet, hogy az emberek jobban ragaszkodnak egy-egy fajtához, míg mások a feledés homályába merülnek.