
Elzárást és pénzbüntetést kapott két állatkínzó
2019. október 21., 11:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Jogerősen 90 napi elzárásra, illetve 180 ezer forint pénzbüntetésre ítéltek két zalai állatkínzót pénteken - közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Bartalné Mentes Judit beszámolója szerint az elsőrendű vádlott egy állatmenhelyből fogadott örökbe egy négyéves kutyát. Miután 2017 nyarán a másodrendű vádlottként szereplő féltestvére házába költözött, együtt három kutyát tartottak az udvaron.
A vádlottak az állatoknak nem biztosítottak fedett helyet, az egyik kutyát egy alig kétméteres láncra kötötték, a mozgatásáról nem gondoskodtak. Heti egy-két alkalommal etették csak őket.
Miután a másodrendű vádlott külföldre költözött, az állatok gondozását féltestvérére bízta, aki továbbra sem biztosított megfelelő ellátást számukra. Egy névtelen bejelentő értesítette a hatóságokat 2017 augusztusában, hogy a kutyák élelem és a nyári kánikulában víz nélkül, sebekkel a testükön, betegen, ellátatlanul szenvednek.
Az elsőfokú bíróság 45 nap elzárásra ítélte az elsőrendű vádlottat, társát pedig 90 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. Ügyészi fellebbezés után a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék mindkét büntetést a duplájára emelte.
Az indokolásban egyebek mellett elhangzott: a bíróság nagyobb nyomatékkal vette figyelembe az elsőrendű vádlott esetében, hogy a cselekmény idején más bűncselekmény miatt próbaidőn volt és szabálysértési eljárás is folyt ellene, társa esetében pedig azt, hogy más bűncselekmények miatt korábban már volt büntetve.
Hét kutyát mentettek ki a pénzügyőrök egy román furgonból
Egy román furgon forró rakteréből mentettek ki hét kutyát a pénzügyőrök. Hat kölyök és egy felnőtt tacskó menekült meg az életveszélyből, amikor a Nemzeti Adó-és Vámhivatal rájuk talált víz és levegó nélkül, bezárva a nyári hőségben.
Meghalt a kocsiból kitett kiskutya, vádat emeltek a gazda ellen
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy kiskutyát tett ki az autójából a 81-es főút közelében, ahol később elgázolták.
2023 óta tartja rettegésben egy állatkínzó a miskolciakat
Miskolc és környéke lakóinak türelme végleg elfogyott: immár évek óta tart a rettegés, amit egyetlen férfi, F. Zsolt okoz. A helyiek állítása szerint ő az, aki rendszeresen szór szét szögekkel teleszurkált virslidarabokat a város parkjaiban, játszóterein – súlyos veszélybe sodorva ezzel a kutyákat, sőt, a gyerekeket is.
107 állat pusztult el Kőbányán, mert egy lakásban nyomorogva éltek
A vád szerint 107 macskát és egy kutyát tartott egy 73 négyzetméteres kőbányai társasházi lakásban egy nő, aki állatkínzás vádjával áll évek óta a bíróság előtt.
Kutyaviadalról hoztak ítéletet
A Nagykátai Járásbíróság 2025. március 11-én folytatólagos és nyilvános tárgyaláson hozott ítéletet azoknak a vádlottaknak a büntetőügyében, akik ellen a Pest Vármegyei Főügyészség tiltott állatviadal szervezésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.