
Hogyan szoktassuk kutyánkat egy új jövevényhez?
2017. február 04., 12:30
Szerző: B.Zsófi
Kategória: Nevelés
Az egyedül tartott kutyák többsége nehezen alkalmazkodik egy később a falkába kerülő négylábúhoz. Mindenképpen számítanunk kell féltékenységre, és a saját terület védelmére a korábban beköltözött ebtől, a kérdés, hogy ez milyen mértékben valósul meg?
Bizton állíthatom, hogy a lakás négy fala között élő, fajtársaitól ebben a környezetben elszeparált, elkényeztetett Bogár kutyám a háta közepére sem kívánja talált, ideiglenesen befogadott kis kedvencemet. Mi sem mutatná ezt jobban, mint, hogy kezdetben vicsorgott az ágyból akkor is, ha a kicsi ránézett, hisztérikus hangon visított, ha a kölyök előbb ért volna oda hozzánk örülni, vagy felszedni egy falatot, ezzel gátolva őt.
Fotó: kutyabarathelyek.hu
Kezdetben nehezen találtam a megoldást, végül az vezetett eredményre, hogy tiltottam bármiféle „magántulajdon védelmet”. Egyik fél részéről se jöhetett szóba a saját fekhely, takaró, játék, vagy étel védelme, aki ezt megkísérelte kezdetben csak egy finom rászólást kapott, rövid könyörgés után (ha ez nem használt) pedig beköltözött néhány perc erejéig a sötét wc-be. A szabályok természetesen a kicsinél is be lettek vezetve. Gyorstalpalót tartottunk az „ül”, „fekszik”, „marad”, „hagyd”, és „gyere ide” vezényszavakból, ezzel megkönnyítve az együtt élést, és elvenni az okot a további féltékenykedésről. Ma már jól kijönnek, bár tiszteletben tartva egymás személyes terét.
Az összeszoktatás menete
Ha új kutyus kerül a családba, az összeszoktatást mindig semleges területen kezdjük meg. Ismerjék meg egymást, alakuljon ki akár játék, vagy csak egyközös, békés séta. Ha a kutyák természete indokolja, tartsuk őket pórázon, és szájkosárban, egy szorosabb viszony kialakulásáig. Az első pillanatban érdemes leszögeznünk, hogy mit engedünk, és mit nem. Ne legyen kibúvó, vagy kivételezés. Ha egyszer tiltottunk valamit, az maradjon is úgy, emellett a helyes viselkedésre bíztassuk mindkét ebet.

Fotó: images.fineartamerica.com
Abban az esetben, ha tudomásunk van róla, hogy az egyik kutya agresszív, készüljünk szájkosárral, egy hosszú vesszővel, valamint kavicsokkal megtöltött palackokkal, melyekkel könnyen közbeavatkozhatunk. Ne felejtsük el betartatni a szabályainkat, még harci helyzetben sem, ez vezet a leghamarabb megoldásra.
Ne hagyjuk felügyelet nélkül őket még jó ideig, és ha elmegyünk otthonról, inkább zárjuk külön a két kutyát. Egyik ebnél sem lehetetlen az összeszoktatás, de van, akinél heteket, és hónapokat vesz igénybe, míg másoknál egy rövid játék után már kész is a barátság. Fontos a kitartás, sosem szabad feladni!
Indexkép forrás: qykapp.com
Cikk első megjelenése: 2016. február 04.
A fehérje szerepe a kutya eledelében
A legtöbb gazdi, amikor tápot választ a kutyájának, arra kiváncsi, hogy milyen húsból van az adott eledel.
Miért fontos a fehérje, és miért kell odafigyelni a jó minőségre?
Az egész utca kergette a kutyát, akinek esze ágában nem volt kijönni a vízből
Egyszerűen nem lehet nem imádni: remekül szórakozott a kutya, miközben Floridában lubickolt a hattyúk között.
Miért ugranak sokan a harci kutya kifejezésre? Lássuk tisztán a fajtákat, és azok jellemzőit.
Időről-időre felmerülő téma a kutyások körében a harci kutyák kérdése. Kik tartoznak ide? Miért félnek tőlük olyan sokan, és miért védik foggal-körömmel a fajtákat kedvelők?
Tényleg boldogtalanok az elkényeztetett kutyák?
Ahogyan a kutyák egyre inkább elveszítik eredeti “funkcióikat”, és válnak teljes értékű családtaggá, egyre kevésbé engedjük őket valódi kutyaként viselkedni.
Milyen tartási körülmények között a legboldogabbak a kutyák?
Szimatparkot és játszóteret építettek idős menhelyi kutyáknak a lottónyertesek
Az idős árva kutyusok még egy gyógynövényes kertet is kaptak, ahol kedvükre szaglászhatnak.