Hírek - Címlapon
Kúria: A társasház nem tilthatja meg az állattartást, de szabályozhatja a házikedvencek számát
2018. december 18., 12:15
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
Egészen a Kúriáig jutott el annak a gazdinak az ügye, aki a társasház közösségével került összetűzésbe az új Szervezeti és Működési Szabályzatának (SzMSz) állattartásra vonatkozó pontja miatt.
A gazdi egy 12 lakásos társasház egyik lakásában él a lakás tulajdonosának lányaként. A 39 négyzetméteres lakást a lány 8 spániellel osztja meg. A bíróságra azután jutott el a gazdi, hogy összetűzésben került a lakóközösséggel az új SzMSz okán. A Szabályzat mellékletében kitérnek arra, hogy bár tartható állat a társasházban, de nem a közös területeken, csak a lakásokban. Lakásonként egy kutya és egy macska, vagy két közepes testű kutya, illetve két macska tartható. A lakás tulajdonosa és a lakó, azaz a gazdi a bírósághoz fordultak sérelmezve a szabályzat módosítását, mely véleményük szerint kifejezetten ellene irányult.
A bíróság első fokon a társasháznak adott igazat a társasházi törvényre hivatkozva, mely lehetőséget ad a lakóközösségnek, hogy szabályozzák a társasházuk használatát. Ezt követően fellebbezett a gazdi és a lakás tulajdonosa, a másodfokú bíróság értelmezésében pedig a társasházi törvény a lakások nem lakásként való felhasználásának szabályozására ad lehetőséget. A Házirend tartalma kötött: a külön tulajdonban végzendő építési, szerelési munkák és a zajjal járó egyéb tevékenység lakhatást zavaró szabályait rögzítheti. Jelen esetben azonban a házirend az állattartásra vonatkozóan tartalmazott a külön tulajdont érintő szabályt, és ezért érvénytelen - írja az indoklást jogaszvilag.hu.
A kép illusztráció.
Fotó: farmhouseliving.com
A másodfokú ítélet után a társasház a Kúriához fordult, az pedig a az elsőfokú ítéletet hagyta jóvá. A Kúria szerint a társasházban a mindennapi együttélés összes helyzete szabályozható, így az állattartás is.
A lakás célú használat elsődlegesen a pihenés, a regenerálódás, a családi élet és a társas kapcsolatok, azaz a magánélet megnyilvánulásának színtere, amelynek szabályait a tulajdonostársak úgy alkotják meg, hogy a konfliktusok lehetőségét a minimálisra korlátozzák a közösségben. - fejtette ki a Kúria a döntésében. - Városi körülmények között a nagyobb számú háziállat tartása tipikusan nem tartozik hozzá a magánlakás használatához, de a szükségesség-arányosság elvét általában nem sérti egy vagy két háziállat tartása. Az ezen túllépő állattartási tevékenység azonban meghaladja a tulajdonostársak tűrési kötelezettségét, ezért dönthetnek úgy, hogy nagyobb számú eb tartása nem fér össze a lakás célú használattal, olyan konfliktusok lehetőségét hordozza, amelyet nem kívánnak felvállalni. A társasházi törvény azt a lehetőséget biztosítja a társasházközösségnek, hogy a többséget érintő lehetséges konfliktusokat a szabályzatok útján megelőzze. Az adott esetben a társasházi tulajdonosok e lehetőségükkel élve, a szükségesség-arányosság követelményét nem sértő módon szabályozták a külön tulajdonú lakásokban folytatható állattartási tevékenységet.
Indexkép forrás: farmhouseliving.com
Kutyák és a fűtés - Mennyire legyen meleg otthonunkban?
Az évszakok változásaihoz és az időjárási körülményekhez kénytelenek vagyunk alkalmazkodni, ám otthonunk hőmérsékletét ideális esetben mi magunk is szabályozhatjuk. Kedvencünk testhőmérséklete is igazodhat ehhez, de ahogy nekünk, úgy nekik is megvannak a maguk határai. Mi számít hidegnek, melegnek és mire figyeljünk a fűtés beállításánál?
Lezárult Magyarország legnagyobb állatvédelmi szakmai programja: 19 vármegye, több mint 1700 szakember, országos összefogás
Lezárult a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozata, amelynek keretében az Alapítvány 19 vármegyében, több mint 1700 szakemberrel együttműködve erősítette az állatvédelem egységes, következetes és eredményes gyakorlatát Magyarországon. A szakmai nap-sorozat mottója – „A hatékony és eredményes állatvédelmi eljárásokért, mert közös ügyünk az állatvédelem!” – végigkísérte a teljes országjárást, amely széles körű szakmai együttműködésre épült. Az országjárás Szegeden, Csongrád-Csanád vármegyében kezdődött 2024. október 16-án, és Budapesten ért véget, az Állatorvostudományi Egyetemen. A záróeseményt Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora nyitotta meg házigazdaként, majd Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese mondott köszöntőt.
Nem szólhat bele a társasház, tarthatsz-e kutyát a lakásodban!
Irányadó döntés született ma a Fővárosi Törvényszéken! Ezzel megszűnt a társasházak visszaélésének lehetősége.
Te is értél már haza rombolásra?
Valószínűleg minden gazdinak ismerős az a "csodálatos" érzés, mikor szétszedett holmikra ér haza.
Tényleg boldogtalanok az elkényeztetett kutyák?
Ahogyan a kutyák egyre inkább elveszítik eredeti “funkcióikat”, és válnak teljes értékű családtaggá, egyre kevésbé engedjük őket valódi kutyaként viselkedni.
Milyen tartási körülmények között a legboldogabbak a kutyák?










