Repülés előtt lazíts terápiás kutyákkal!
2016. október 08., 13:00
Szerző: M.Lilla
Kategória: Jó tudni!
Több amerikai nagyvárosban és már Moszkvában is terápiás kutyákat alkalmaznak a feszült utasok megnyugtatására, felvidításra a reptereken. A módszer csodás hatással bír!
Los Angeles-i Nemzetközi Repülőtér - Claire Arno és két gyermeke lekésték repülőjáratukat, így a New York-i csatlakozásra várakozva az anyuka mindent bevetett 4 és 6 éves gyermekei szórakoztatására, mígnem három terápiás kutya sietett a segítségére. A pointer-keverék Hazel, a csivava-terrier keverék Rosalie és a hosszűszőrű dalmata, Kai teljes odaadással játszottak a kicsikkel. A jelenet a többi utas figyelmét is felkeltette, fotókat és szelfiket készítettek velük.
“Nagyszerű találkozni velük, mellettük a gyerekek is nyugodtabbá válnak. Kicsit olyan érzés, mintha otthon lennénk, holott egy reptéren vagyunk.” - lelkendezett Claire. Pontosan ez a gondolat jár a LAX vezetőinek fejében is, amikor elindították a Pets Unstressing Passengers ("utasokat nyugtató házikedvencek"), röviden PUP programot 2013-ban.
30 képzett kutyát alkalmaznak az utasok feszültségének oldására. A kutyák piros hámot viselnek, amely arra buzdítja az embereket, hogy simogassák meg őket. Így járják be a terminálokat gazdáikkal, akik az utasok kérdéseire is örömmel válaszolnak. Az időeltolódástól szenvedő vagy éppen siető, tájékozódásban tanácstalan utazók számára olyan ez, mint egy “friss fuvallat”, felfrissülnek és jó hangulatba kerülnek. - mesélte Heidi Huebner, a PUP-program önkénteseinek vezetője.
Külföldön egyre elterjedtebbé válik a módszer, az Egyesült Államokban és Kanadában például közel 20 nemzetközi reptéren folyik a program (Miami, San Francisco, Mineta San Jose, Edmonton, stb.). Egy-egy repülőút manapság kifejezetten stresszes lehet, az utóbbi évek katasztrófái pl. a Malaysia Airlines 370-es járatának eltűnése (2014. március), valamint a Malaysia Airlines 17-es járat lelövése (2014. július) megnövelik az utasok általános stressz-szintjét.
Mégha az utasok nem is aggódnak ezek miatt, lehet, hogy egy korábbi útjuk során tapasztaltak már kellemetlenségeket, ami kihat kedvükre is. Egy 2014-es felmérésből kiderült, hogy 10-ből 9 utas véleménye szerint is sokkal megterhelőbb lett a repülős utazás az utóbbi években. A járatok késleltetése és törlése váltja ki a legtöbb elégedetlenséget, de a biztonsági intézkedések, a hosszú sorok és a megemelkedett díjak is a panaszlistán vannak.
“Tisztában vagyunk vele, hogy a késések és egyéb stesszes események mellett néha az időjárási körülmények is megnehezítik az utazást” - jelentette ki Tara Hernandez, a michigani reptér marketing- és kommunikációs menedzsere. A reptéren 6 terápiás kutya dolgozik a Gentle Fur in Action ("puhabundájúak Akcióban") programban. “Célunk, hogy kényelmesebbé tegyük az utasok számára a folyamatot, csökkentsük idegességüket.”
A LAX reptéren Hazel, Kai és Rosalie mindent megtesznek ennek érdekében. Hazel gazdája, Lou Friedman szerint, “amikor felveszi a mellényt, tudja, hogy munkába indulunk.” Nem volt ez mindig így. A kutyát menhelyről fogadták örökbe, s akkoriban még rettenetesen félt az emberektől. Végül megnyugodott, kinyílt, és ma már hetente több alkalommal kíséri el gazdáit a reptérre. Hazel sajátos megközelítési módot választott az utasok felvidítására: hanyattvágja magát és össze-vissza tekereg.
A többi reptéri terápiás kutyához hasonlóan Hazel is átesett a megfelelő kiképzésen. Egyéves terápiás múlttal jelentkezhetett csak a feladatra. Az előírt követelmények között szerepel még, hogy az alkalmazott kutya kora meghaladta a 2 éves kort, továbbá a Therapy Dogs Inc. rendszerében kell regisztrálva lennie, amely vizsgáztatja az állatasszisztált tevékenységekben részt vállalni kívánó személyeket és kisállatokat. A terápiás állatok kórházakba, iskolákba, szociális és egyéb intézményekbe látogatnak el a reptéri munka előtt. Ezután a LAX tréningjén vesznek részt, melynek során megismertetik velük a repteret és a szabályokat. A gazdiktól biztonsági okokból ujjlenyomatot vesznek és egy kártyát is kapnak. Más reptereken is hasonlóan szigorú szabályrendszer van érvényben.
A kutyák a hét minden napján néhány órát tartózkodnak a reptéren. Mindegyik kutya addig dolgozik, amíg el nem fárad. A 10 éves Rosalie gazdája, Norm Zareski elmondta, hogyha egy kutya elfáradt, akkor aznapra befejezik a munkát. A LAX-on rengeteg híresség fordul meg, ám a reptér igazi sztárjai Hazel, Kai és Rosalie - még névjegykáryájuk is van, amelyről az utasok megtudhatják, mi a kedvenc jutalomfalatjuk, és melyik a kedvenc relax-helyük. Rosalie például imád az emberek ölében ücsörögni.
A gyerekek különösen vonzódnak hozzájuk, de sokszor segítenek azoknak a felnőtteknek is, akiknek egyszerűen rossz napjuk van. Nem ritka, hogy egy hosszabb utazás többszöri átszállást igényel, s a kimerült utasoknak egyedül a kutyák puha bundájának simogatása jelenti a kikapcsolódást. Sokan egyenesen odarohannak hozzájuk, s a kutyák jelenlétének hála az arcukról sugárzó fáradtságot vidám mosoly váltja fel. Ellazulnak és a játékos percek után újult energiával folytatják útjukat.
"Terápiás kutyák a reptéren" program Moszkvában is
A moszkvai Seremetyevo reptéren különlegesen képzett kutyákat vethetnek be annak érdekében, hogy az utasok jó hangulatban kezdhessék meg repülőútjukat. Az Egyesült Államokban például a karácsony előtt héten több repülőtéren is alkalmaztak segítőkutyákat a megnövekedett utasforgalom miatt.
“Amerikai kollégáink után mi is készen állunk a kísérletre. Ha pozitív eredménnyel zárul, mi is használni fogjuk a terápiás kutyákat erre a feladatra." - magyarázta Roman Genis, a Seremetyevo reptér sajtótitkára. Hozzátette, hogy a reptér örömmel fogadja kutyakiképző központok javaslatait, akik akár a szükséges képzéssel rendelkező kutyákat biztosítani tudnák.
A moszkvai Domodedovo reptéren nincsenek még terápiás kutyák, de szolgálati kutyáik részben eleget tesznek a feladatnak. “Repterünkon több, mint 20 keresőkutya dolgozik, vannak közöttük malinois-k, német juhászkutyák és az utasok kedvencei, angol cocker spánielek. A kutyák barátságosak és mindig örömmel lépnek kapcsolatba a reptérre látogatókkal” - mondta el Domodedovo sajtószolgálata.
Szakértők szerint a terápiára legalkalmasabb kutyák a retrieverek és labradorok közül kerülnek ki. “Egy adott fajta képviselői között is lehetnek különbségek, jellemük jelentősen eltérhet. A legfontosabb a kutya egyénisége: pszichológiailag stabil, barátságos, aktív és bizonyos mértékben gyermeki legyen." - mondta el Vitaly Orlov, az Orlov Kutyaiskola vezetője.
Nézd meg a Hazel, Rosalie és Kai munkáját bemutató videót ide kattintva.
Forrás: rbth.com, usatoday.com
Indexkép forrás: lawa.org
Cikk első megjelenése: 2016. január 27.
Fordította: Maurer Lilla
Napicuki: Az egész iskola felköszöntötte a süket terápiás kutyát a születésnapján
Hetekig gyakoroltak a tanulók, hogy jelnyelven énekelhessék el neki a "Boldog Szülinapot" dalocskát. Szívmelengető videó a meglepetéspartiról!
Ingyenes tömegközlekedés jár kutyádnak januártól
Ha bérlettel utazol a BKK járatain, 2025 január elsejétől nem kell külön jegyet váltanod kutyusod (vagy biciklid) számára!
Szuper hír a kutyásoknak: jelentősen könnyebbé válik az utazás kedvencünkkel
Az utazóközönség visszajelzései alapján változnak, egyszerűbbé válnak a kutyák és gazdáik utazására vonatkozó szabályok a MÁV-csoportnál. Mától, azaz november 5-től minden helyjegyes vonaton szállítható kis- és közepes termetű kutya zárt doboz nélkül, csupán póráz és szájkosár használata mellett.
Kipróbáltuk Szlovéniában milyen Glampingezni
3 napot töltöttünk a Ljubljana melletti kisvárosban, hogy felfedezzük a környék adta lehetőségeket. Megnéztük a Bledi-tavat, kirándultunk egy alpesi panorámaúton és kutyabarát glampingben szálltunk meg, ahol a dézsafürdőből élveztük a hegyek szépségét.
Szerelem első látásra? A dugóban pillantotta meg egymást a két pitbull
Kedves videó egy váratlan találkozásról.