Tabuk, és tévhitek – „Szegény segítő kutya”

„Szegény kutya” –az egyik leggyakoribb reakció, amellyel egy speciális kutyával fuzionáló ember találkozhat. Szegény. De miért is?

A válaszok egészen különbözőek: mert egész nap robotolnia kell; mert a munkaruhájában nem csinálhatja azt, amit akar; mert a gazdájának áldozza az életét; mert nem etetheti/simogathatja meg bárki stb.

A feleletek sora végtelen… De akkor nézzük meg a tényeket. Valóban szegények a segítő kutyák?

Az egész napi robot kicsit erős kifejezés, de ám legyen, sarkítsunk. Igen, dolgoznak. A gazdájukért, a gazdájuknak. De ne felejtsük el, hogy a négylábúaknak ez egy hivatás, amit szeretnek csinálni. Eleve játékosan tanulják meg a „szakma fortélyait”, ami biztosítja a lelkesedésüket.

A jókedv indikátora ezen kívül a gazdi jelenléte, akiért szívesen tesznek meg bármit. Nincs kényszer, nincs kényszerítés.

A munkaruha ténylegesen megteremti azt az atmoszférát, amiben az ebek érzik, hogy viselkedniük, teljesíteniük kell. Ez olyan, mint a szövegnek a kontextus, pontosan helyre tesz, és meghatároz. Ez azonban nem feszélyezi a kutyákat, sőt jelzi számukra az újabb kaland közeledtét.

A segítő (vakvezető, terápiás stb.) négylábúak szó szerint az életüket adják gazdáiknak a szolgálatukkal, de hogy ez mennyire áldozat… Nyilván dolgozniuk, koncentrálniuk, figyelniük kell, sok esetben hosszú órákon, kilométereken át. Viszont az ebeknek egy a lényeg: azzal lehetnek, akit szeretnek. A gazdájukkal, falkájuk vezérével. Emellett minden más eltörpül.

Végül az etetés, simogatás megunhatatlan dilemmája… Egy hobby ebnek sem ildomos kenyeret tunkolni a szájába, miközben idegenként odalépünk cirógatni. Ez fokozottan igaz a speciális négylábúakra. Fogadjuk el a szabályt, hogy ezeknek a kutyáknak a gazdájuk a legfontosabb, s éppen ezért boldogság minden pillanat, amit értük tehetnek – főleg, ha hagyjuk őket érvényesülni.