
10 éves lett Brúnó százados, az ország egyik legismertebb tűzoltókutyája
2023. május 20., 13:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Könnyű
Isten éltessen, Brúnó!
2013. május 10-én, Egerben látta meg a napvilágot a zsemleszínű kis labrador, aki azóta az ország egyik legismertebb kutyája lett. Brúnó ugyanis igen felelősségteljes hivatást kapott: 7 éven át tűzoltókutyaként „szolgált”.
A csupaszív labrador 2013-ban, még kölyökként érkezett a salgótarjáni tűzoltóságra. Ettől kezdve főállásban „dolgozott” a tűzoltó laktanyában egészen 2020-ig, amikor is nyugdíjba vonult. Szolgálati ideje alatt nagyon sok tűzoltóval mély barátságot kötött és mindenkit szeretett.
Brúnó százados a lustaság bajnokává is ki lett kiáltva, hisz egyik kedvenc elfoglaltsága a napozás és a lustálkodás.
Május 10-én szép kerek születésnapot ünnepelhetett Brúnó százados: 10 éves lett! Sok boldog évet kívánunk még, Brúnó!

Fotó: Katasztrófavédelem
Büszkén viseli tűzoltó sisakját a kutya, aki több családot is megmentett a tűztől
Charlie, a négylábú hős azonnal jelezte gazdájának a bajt, amikor egymás mellett több ház is lángra kapott.
Majdnem elaludt a labrador kölyök, amikor terápiás tanuló kutyává avatták
Érezni lehetett a teremben, hogy olvadoznak a szívek - annyira édes volt az álmos kiskutya!
Már jól van az alkoholelvonón átesett kutya
Megérkezésük után nem sokkal mind a két kutyus nagyon rosszul lett. Az állatorvosok megdöbbenve tapasztalták, hogy a két eb alkoholfüggőségben szenved.
Megmentette idős gazdiját a frissen örökbefogadott kutya - „Ő a mi hősünk”
Ruby azonnal segítséget hívott, mikor gazdija eszméletét vesztette, és beleesett az árokba. Nélküle "ki tudja, mennyi ideig lettem volna odalent anélkül, hogy bárki a keresésemre indult volna."
"Mindig boldoggá tett, és mosolyt csalt az arcomra" – hős labrador volt a leukémiás kislány támasza a legnehezebb időszakban
Hosszú ideig tartó kezelés, kemoterápia, rengeteg gyógyszer, rosszullétek és bizonytalanság – egy felnőtt ember is nehezen viselné a betegséggel járó megpróbáltatásokat. Na de egy 11 éves kislány? Szerencsére egy hatalmas szívű barát állt mellette még a legnehezebb időszakban is: egy kedves fekete labrador.