Hírek - Címlapon
500 millió forintos oltási, ivartalanítási és chipelési programot indít a Kormány
2025. július 28., 17:15
Kategória: Állatvédelem
A felelős állattartás elősegítése céljából indít 500 millió forintos ivartalanítási, oltási és chipelési programot a Magyar Falu Program keretében Magyarország Kormánya. A pályázat célja, hogy az 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságú településeket támogassa a nem kívánt szaporulatok mérséklésében.
A program a felelős állattartás elősegítését célozza meg, kiemelten hangsúlyozva a jó gazda gondosságának elvét, mely szerint „a jó gazda köteles az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről gondoskodni”, ezesetben a nem kívánt szaporulatot felelős ivartalanítással megfékezni.
A kisebb településeken gyakran nehézkes és költséges még az állatok oltása, és mikrochippel való ellátása is, erre hivatott segítséget nyújtani a támogatás, valamint célja a felelős állattartás és az ivartalanítás népszerűsítése is.
Forrás: Ovádi Péter Facebook oldala
A kiírás meghirdetésekor az erre rendelkezésre álló forrás 500 millió forint, melyből az önkormányzatok által igényelhető legmagasabb támogatási összeg 1,5 millió forint. Az ivartalanításokra szuka kutyák esetén maximálisan 70 ezer forintot, kanok esetén 55 ezer forintot kínál a pályázat, míg macskák esetén ez 23-45 ezer forintig terjed. Az oltások és chipelések elszámolható maximális költsége pedig nem haladhatja meg a 10 ezer forintot.
A pályázatok benyújtására 2025. augusztus 28. és 2025. szeptember 27-e között van lehetőség. A teljes leírás, és a pályázati feltételek az alábbi linken érhetők el: https://magyarfaluprogram.hu/palyazat
Forrás: magyarfaluprogram.hu
Indexkép forrás: Julius-K9
Így alakult Rozi pere másodfokon. Helyszíni összefoglaló
Az országot mélyen megrázta a szeptember 1-jei eset, amikor Rozi kutyát egy autóhoz kötve, nagy sebességgel húzták végig az aszfalton Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között. Tegnap tartották a másodfokú tárgyalást Kecskeméten.
Lezárult Magyarország legnagyobb állatvédelmi szakmai programja: 19 vármegye, több mint 1700 szakember, országos összefogás
Lezárult a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozata, amelynek keretében az Alapítvány 19 vármegyében, több mint 1700 szakemberrel együttműködve erősítette az állatvédelem egységes, következetes és eredményes gyakorlatát Magyarországon. A szakmai nap-sorozat mottója – „A hatékony és eredményes állatvédelmi eljárásokért, mert közös ügyünk az állatvédelem!” – végigkísérte a teljes országjárást, amely széles körű szakmai együttműködésre épült. Az országjárás Szegeden, Csongrád-Csanád vármegyében kezdődött 2024. október 16-án, és Budapesten ért véget, az Állatorvostudományi Egyetemen. A záróeseményt Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora nyitotta meg házigazdaként, majd Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese mondott köszöntőt.
Koordinátorokat keres a Szilveszteri Állatmentő Ügyelet
A Szilveszteri Állatmentő Ügyelet koordinátorokat keres országszerte.
Ők már készülnek a Szilveszterre, és mint tudjuk ilyenkor rengeteg állat szökik el otthonról. A tűzijáték okozta sokkhatás miatt, sok kutya ösztönösen menekülni próbál, és ha sikerül is, ilyenkor képesek nagyon messze kerülni otthonuktól.
Tudtátok, hogy létezik állatvédelmi jogsegély szolgálat?
Ma már különleges módon Magyarországon is működik olyan szervezet, amely az állatvédelem és a jog eszköztárát ötvözi: a KOPO Csapat Állatvédő és Jogvédelmi Egyesület. Ez a különleges kezdeményezés nem csupán az állatok védelmére összpontosít, hanem a jog segítségével lép fel az állatkínzás, az elhanyagolás és mindenféle jogsértés ellen.
Szaporítótelepek és kutyaviadalok elleni fellépéssel startol a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány új podcast sorozata az Állatok Világnapján!
2025. október 4-én, szombaton tízkor debütál a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány új podcastja, a Némák Védelmezői. A műsor célja, hogy hangot adjon azoknak, akik nem tudnak kiállni magukért: az állatoknak.










