A fukushimai állatok őrangyala: 10 éve gondoskodik a hátrahagyottakról az önzetlen férfi

2011 márciusában hatalmas földrengés rázta meg Japán partvidékét. A 9.1-es rengés még a szeizmológusokat is meglepte, az ország történetének egyik legnagyobb geológiai eseményévé nyilvánították, mely katasztrofális következményekkel járt. Az általa gerjesztett cunami áttört a fukushimai atomerőmű védelmi vonalán, visszafordíthatatlan károkat okozva. Az egyik blokk leolvadt, a sugárzás kiszabadult. A közeli Tomioka városának lakosságát evakuálták: 160 ezer embernek kellett azonnal elhagynia otthonát. Csak a legszükségesebb dolgaikat vihették magukkal; a kedvenceknek nem jutott hely…

A kiürült otthonok és roskadozó épületek között 10 évvel az atomkatasztrófát követően szinte virágzik az élet.  Az évforduló alkalmából dokumentumfilm készült, melyben bemutatják azt a férfit is, akit a Fukushimai Állatok Őrangyalának neveznek.

Naoto Matsamura ugyanis visszatért a tiltott helyre az evakuálás után. Rokonoknál húzta meg magát, de többen is féltek a sugárfertőzés miatt, ezért nem maradhatott náluk. A menekültek számára létrehozott táborok hamar megteltek, a középkorú férfinak ez egyszerűen túl sok volt. Így maga mögött hagyta a világot, és elindult Fukushimába:

 „Eleinte féltem, mert tudtam, hogy a sugárzás szétterjedt, és mindenhol ott van. Aztán arra gondoltam, ha túl sokáig maradok, engem is elérhet a rák vagy a leukémia. De minél több időt töltöttem el az állatok társaságában, annál inkább úgy tűnt, hogy még mindig egészségesek vagyunk, és minden rendben lesz.” – mesélte egy interjúban.

Rengeteg házi- és haszonállat maradt magára azon a bizonyos napon, amikor az erőművet körülölelő 20 kilométeres sugarú zónát lezárták. Matsamura úr szíve majd megszakadt, amikor bejárta a területet, és egyre több elhagyott állattal találkozott. 

Kutyák, macskák, lovak, szarvasmarhák, sertések és szárnyasok… Mind tanácstalanul, riadtan vártak valakire, aki megmenti őket. Sokan egykori otthonaikba zárva, vagy istállókban tengették napjaikat, az éhezés és szomjúság elkezdte szedni áldozatait:

„Az első napokban hamar elfogyott a kutyáink élelme. Mikor végre meg tudtam etetni őket, a szomszédban lakó kutyák majd megőrültek. Átugrottam, hogy megnézzem őket, és akkor láttam, hogy otthagyták őket kikötve. A városlakók abban a reményben mentek el, hogy legfeljebb egy héten belül hazatérhetnek... Onnantól kezdve minden nap megetettem a kutyákat és a macskákat is. Alig várták a nagy eseményt: pillanatok alatt összeverődtek egy csapatba, türelmetlenül ugattak és nyávogtak, ahogy meghallották az autómat. Bármerre is jártam, mindenhonnan ugatást és állati hangokat hallottam. Mintha azt kiabálnák nekem, elfogyott a vizünk és az élelmünk. Segíts rajtunk!” – emlékezett vissza Naoto.

A férfi házról-házra járt, kiengedte a bent rekedt kutyákat, macskákat, majd az állattartó telepek kapuit is kinyitotta. Nemcsak képletesen, hanem szó szerint is eloldozta láncaikat. Sokan vesztették életüket a robbanás és a sugárzás következtében, de az életben maradtaknak egyetlen reménye volt: Naoto, aki elhatározta, hogy vigyáz rájuk, amíg csak teheti.

És a mai napig ezt teszi. A hatóságok többszöri felszólítására sem hajlandó elhagyni állati barátait. Tisztában van azzal, hogy a sugárzás veszélyes, és azt is jól tudja, mekkora kockázatot jelent ez az állandó kitettség. De inkább elhessegeti a gondolatot:

„Azt mondták nekem, hogy 30-40 évig is eltarthat, mire megmutatkoznak a sugárbetegség jelei. Addigra nagy valószínűséggel már nem is leszek életben, szóval mit számít ez?”

A tudósok különböző vizsgálatokat végeztek rajta az elmúlt években, hogy kiderüljön, mennyire viseli jól a szervezete a körülményeket. Azt találták, hogy az őt érő sugárzás szintje 17-szer erősebb annál, mint egy átlagos ember esetében. Nemcsak a sugárterhelt környezet okozza, hanem az általa fogyasztott ételek és italok is, melyek szintén „sugároznak”. Az orvosok javaslatára jó ideje már tisztított vizet vesz magához, és csak a veszélyzónán kívülről származó élelmiszert fogyaszt.

„Amikor elmentem a vizsgálatokra, annyit mondtak utána, hogy egy igazi bajnok vagyok.” – Utalva arra, hogy sugárfertőzöttség tekintetében jelenleg ő áll a dobogón Japánban.

Az évek során már megszokta mindezt, a legkülönösebb dolog talán a csend, mely mindent betölt. De nincsen egyedül: kedvencei mellett a hátrahagyott állatokról is gondoskodik. Sokuk visszatért őseihez, félig vagy teljesen elvadult, de jónéhányan akadnak olyanok is, akik egyedül a férfira támaszkodhatnak. A kutyák és a macskák jobban alkalmazkodtak a kialakult helyzethez, ám a haszonállatok, különösen a szarvasmarhák, pónik és lovak ma is nagyon szelídek.

S hogyan tudja teljesíteni ezt az emberpróbáló feladatot? Adományokat gyűjt, hogy elláthassa az állatokat egy olyan helyen, amit a legtöbben messzire elkerülnek. Az elektromos áram és a folyóvíz hiánya megnehezíti a mindennapokat, de Naoto kitart két- és négylábú barátai mellett. Családja egykoron elutasította őt a félelem miatt, önzetlen cselekedete viszont sokkal nagyobb ajándékot hozott számára. Egy családot, melynek minden egyes tagja végtelenül hálás jelenlétéért és segítségéért.  

Matsamura mellett még egy bátor férfi döntött úgy, hogy a veszélyzónában éli le életét: Sakae Kato hegyvidéki házában él, melyen 41 macskával osztozik. Támogatók segítségével gondoskodik róluk és kóbor társaikról; mindaddig, amíg szükség van rá.