A jegyző, aki az állatkínzás ellen is fellép - Állatvédelem
A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

A jegyző, aki az állatkínzás ellen is fellép

2015. november 24., 13:00


Szerző: M.Lilla


Kategória: Állatvédelem




A mohácsi jegyző számos esetben rendelte már el elhanyagolt, megkínzott kutyák elkobzását, s ezzel az életüket mentette meg. - Wald Kata írása (bama.hu)



Már a saját ürülékét ette a csontsovány, éhező tacsi. Egy másik kutyát fához kötve, másfél méteres láncon tartottak étlen-szomjan – ilyen, és ezekhez hasonló okok miatt az átlagosnál több ebet kobzott el a gazdájától Mohács jegyzője az idén. Célja a jogszabályi előírásoknak megfelelő állattartás biztosítása.

 

Eddig tizennyolc kutyát kobzott el gazdájától Mohácson az állatok tartására vonatkozó jogszabályok be nem tartása miatt a város jegyzője az idén. A szám soknak tűnik, és az is, ha a más települések adatait nézzük – ami állatvédők szerint maximum évi egy-két ebet jelent. Mindez mégsem azt jelenti, hogy a Duna parti városban az átlagosnál többen lennének, akik megszegik az előírásokat. Sokkal inkább azt, hogy a mohácsi önkormányzat kiemelten ügyel a törvényben foglaltak betartatására.

 

Dr. Kovács Mirella, Mohács jegyzője
Dr. Kovács Mirella, Mohács jegyzője
Fotó: bama.hu

 

Egy háznál élelem híján saját ürülékét ette az egyébként mindössze háromkilós tacskó – azonnal a menhelyre vitték. Volt, hogy egy anyakutyát hat kölykével együtt kellett kimenekíteni, elképesztő körülmények közül. A múlt héten pedig egy körtefához másfél méteres láncra vert, étel-ital nélkül hagyott ebet szabadított ki fogságából a gyepmester – a jegyzőasszonnyal karöltve. Az elkobzott állatok a menhelyre kerülnek, megkapják a szükséges egészségügyi ellátást és az oltásokat.

Mint azt dr. Kovács Mirella, Mohács jegyzője kiemelte, minden egyes lakossági bejelentést kivizsgálnak: állatorvos kíséretében személyesen megy ki a helyszínre, és együtt döntenek az állat további sorsáról. A gyepmester is fényképezőgéppel járja a várost. Ha rossz körülmények között tartott állatot lát, dokumentálja, jelenti, majd intézkednek.

 

Figyelmeztetés, elkobzás, pénzbírság. A jogszabályok ellen vétő gazdák ezekre számíthatnak.
 

– Kétszer volt példa arra, hogy csak figyelmeztettük a kutya tulajdonosát, és határidőt szabtunk a helyzet megoldására. Ennek egyik esetben se volt foganatja, ezeknek az ügyeknek is elkobzás lett a vége – mondta a jegyzőasszony. – Emellett minden esetben állatvédelmi bírságot is kell fizetniük a gondatlan gazdáknak.

Dr. Kovács Mirella hozzátette, a mohácsi önkormányzat példaértékű összeget költ állatvédelemre. A menhely is kiválóan működik: a 110 férőhelyes létesítményben soha nem lépik túl a létszámkeretet, állatvédő szervezetek segítségével a legtöbb bentlakónak találnak gazdát.

 

 

Állatkínzásért százötvenezer

 

Mérettől függően határozza meg a jogszabály a kutya részére fenntartandó terület nagyságát: kisméretű ebek számára legalább tíz, közepes méretűeknek tizenöt, míg a nagytestűek számára minimum húsz négyzetméteres terület biztosítása kötelező. Ha az ebet láncon tartjuk, az kisméretű kutyáknál minimum négy, középtermetűeknél hat, nagytestűek esetében legalább nyolc méter hosszúságú kell, hogy legyen. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezeket az előírásokat sok gazda nem ismeri, vagy egyszerűen csak nem veszi figyelembe.

 

Az állatvédelmi bírság alapösszege a vonatkozó kormányrendelet szerint 15 ezer forint, amihez meghatározott szorzókat rendelnek. Így az állat kínzásáért, vagy emberre illetve más állatra uszításáért az alapösszeg tízszeresét, 150 ezer forintot kell fizetnie a gazdának. Ha „kedvence” egészségügyi ellátásáról nem gondoskodott, háromszoros a szorzó, azaz 45 ezer forint a bírság.

Forrás: Wald Kata (bama.hu)
Indexkép forrás: bama.hu

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette! Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette!
Leendő négylábú családtagunk kiválasztásánál felmerülhet a „Mi lenne, ha menhelyről hoznánk kutyát?” kérdés. Valamint az is, fiatalabb vagy idősebb gazdikeresőt válasszunk. Utóbbihoz hoztunk most 10 szuper érvet!

5 tévhit a mentett kutyákkal kapcsolatban 5 tévhit a mentett kutyákkal kapcsolatban
Örökbefogadni jó! Gyakran hallhatjuk e szavakat, mégis hajlamosak lehetünk fenntartással kezelni a dolgot. Szeretnénk eloszlatni néhány tévhitet, melyek visszatarthatnak attól, hogy beengedj életedbe egy mentett kutyát.

Folytatódik az állatvédő civil szervezetek támogatása: újabb 1 milliárd forintos pályázat jelent meg Folytatódik az állatvédő civil szervezetek támogatása: újabb 1 milliárd forintos pályázat jelent meg
Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek számára szóló, második alkalommal meghirdetett, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat.

Elindul Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramja Elindul Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramja
Az Ösztöndíjprogram 2025. január 5-én indul, és január 26-ig lehet jelentkezni. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával 2026-ban elindítja Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramját, amelynek keretében 40 résztvevő teljes tandíjtámogatásban részesül az Akela Kutyás Sport Egyesület hivatalos felnőttképzésein. Az ösztöndíj célja, hogy a mindennapi állatvédelmi munkában részt vevők – állatvédelmi szervezeteknél, állatotthonokban és ebrendészeti telepeken dolgozók vagy rendszeresen önkénteskedők – számára elérhetővé tegye a magas színvonalú hivatalos felnőttképzéseket, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e felsőfokú végzettséggel. A program keretében az Alapítvány összesen 40 fő képzési költségét vállalja át teljes mértékben, önrész nélkül. A pályázatok elbírálásakor az Alapítvány a szakmai szempontok mellett figyelembe veszi a regionalitást is, annak érdekében, hogy az ösztöndíjak országosan arányosan kerüljenek kiosztásra. A képzések jelentős részben online formában valósulnak meg, ugyanakkor egy-két napos budapesti gyakorlati alkalmakat is tartalmaznak.

Elveszett a kutyám a tűzijátékok alatt! Mit tegyek? Elveszett a kutyám a tűzijátékok alatt! Mit tegyek?
Hiába vigyáztál rá, vagy éppen ennek hiánya miatt szilveszter este a petárdáktól és tűzijátékoktól a kutyád vagy a cicád megijedt és világgá szaladt? Most nem tudod, mit tegyél? A Szilveszteri Állatmentő Ügyelet csapata 11 éve szervezi meg a szilveszterkor elszökő állatok hazajuttatását, így segítenek ebben is!

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Beagle Club Online EB OVO Közhasznú Egyesület MTI Ebugatta

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube TikTok Kutyabarát hely
Gyújtogatás a Csepeli Kutyaiskolában Hírek - Címlapon
Gyújtogatás a Csepeli Kutyaiskolában
Amikor veszélyes az erdő - erdőlátogatási tilalom az ország több pontján Hírek - Címlapon
Amikor veszélyes az erdő - erdőlátogatási tilalom az ország több pontján