Hírek - Címlapon
A kezed - mancsokért
"Pacsi" az önkénteseknek!
2014. augusztus 21., 06:45
Szerző: sklara
Kategória: Állatvédelem
Kétkezi munkát kér a Szentgotthárdi Kutyamenhely. A civil szervezet osztrák segítséggel épít új kenneleket július 27-én, vasárnap. A nyersanyag megvan – már csak önkéntesek kellenek.

A nagyszabású bővítésre azért van szükség, mert a városban működő, de az egész ország, sőt Burgenland egy részét is lefedő állatvédő munka több helyet igényel. Most több mint 30 kutyának ad otthon a telep – néhányat még haza is vitt az elnök, mert másutt nem tudta elhelyezni a védelemre szoruló négylábúakat. Cziráki Zoltán a kutyabarathelyek.hu kérdésére elmondta, hogy eddig mindössze 9 ember jelezte, hogy eljönnek segíteni a hónap utolsó vasárnapján. Hozzátette, hogy ennél jóval több erős önkéntesre van szükség, hiszen hiába van meg már az építőanyag az utolsó szögig, a kenneleket ebből még fel kell építeni.
A többi közt a Facebookon is megtalálható a szervezet – itt is arra hívták fel a figyelmet, hogy összefogásra van szükség. A csapat a tavalyi bővítés vidám pillanatainak fotóit is megosztotta oldalán, ezzel is motiválva az önkénteseket. (Elérhetőség ugyanitt!)
Az aktív csapatnál gyorsan cserélődnek a kutyák, gyorsan találnak új otthont számunkra. Ez nagyrészt az osztrák kapcsolatnak köszönhető, náluk igen sok örökbefogadás történik Ausztriából – hangsúlyozta Cziráki Zoltán. Azonban éppen a hatékonyságuk az, ami miatt folyamatosan fejlesztenek: a tapasztalatok szerint Szentgotthárdon érdemes!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről
kérünk lájkold Facebook oldalunkat!
Idős kutyát fogadnál örökbe? Van 5 remek érvünk mellette!
Egy mentett őszpofi hálája egy életen át elkísér. Szívmelengető érzés tudni, hogy annyi nehézség után hátralévő éveit nyugalomban és szeretetben élheti le melletted. Annyi mindennel gazdagodhat életünk, ha egy kisöreget választunk!
5 tévhit a mentett kutyákkal kapcsolatban
Örökbefogadni jó! Gyakran hallhatjuk e szavakat, mégis hajlamosak lehetünk fenntartással kezelni a dolgot. Szeretnénk eloszlatni néhány tévhitet, melyek visszatarthatnak attól, hogy beengedj életedbe egy mentett kutyát.
Terápiás hatással bír a simogatás a menhelyi kutyákra
Számos előnnyel jár, ha a menhelyen élő kutyák kedves önkéntesek társaságában tölthetnek el némi időt, és ezalatt annyi simogatást kapnak, amennyit csak szeretnének.
Hivatalos sintértelepet zártak Hevesben
2025 november 5-én állatvédők lepték el a hevesi sintértelepet, amely Abádszalók önkormányzatával volt szerződésben.
Állatvédő szervezetek REpont QR kódjai – itt a lista!
Minden apró segítség jól jön az állatvédő egyesületeknek, fajtamentőknek, menhelyeknek – akár 50 forint is! Összeszedtük, hogyan segítheted a REpont visszaváltó rendszerrel az árva állatokat!











