
A Közel-Keleten háziasították a kutyát
A mai kutyák 80 százaléka modern fajta, amely a Viktória korabeli tenyésztési "láz" óta alakult ki.
2015. február 20., 06:00
Szerző: kiberov
Kategória: Jó tudni!
A mai kutyák ősei vélhetően a Közel-Keletről, nem pedig Kelet-Ázsiából származnak, amint azt korábbi kutatások alapján feltételezték - állapították meg genetikai vizsgálatok alapján amerikai kutatók.
A Közel-Keleten háziasították a kutyákat az emberi civilizáció fellendülésekor.
Robert Wayne, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem (UCLA) evolúciós biológusa, a kutatás vezetője úgy véli, hogy a "termékeny félholdnak" is nevezett területen - amely a mai Irak, Szíria, Libanon és Jordánia területének nagy részét foglalja magában - a civilizáció kifejlődésével egyidejűleg jelentek meg a mai kutyák elődei. Ugyanezen a területen háziasították a macskát, és innen ered sok más háziállat is.A tanulmányban összehasonlították 85 kutyafajta kilencszáznál több egyede, valamint mintegy kétszáz, vadon élő szürkefarkas genetikai állományát. A minták a világ minden részéből származtak,
beleértve Észak-Amerikát, Európát, Kelet-Ázsiát és a Közel-Keletet.
Az eddigi legnagyobb ilyen jellegű elemzésbenä molekuláris genetikai technikával kerestek 48 ezernél több jelzőrészt (markert) az állatok teljes DNS-állományában. A kutatók megállapítása szerint a kutyák túlnyomó többségének több egyedi genetikai markere volt
közös a közel-keleti farkasokéval, mint a másutt élő farkasokéval.

Némi rokoni kapcsolat az európai farkasok génállománya alapján is kimutatható volt.
Egyetlen említésre méltó kivétel, hogy genetikai kapcsolatot találtak kis számú kelet-ázsiai kutyafajta és a Kínában élő farkasok között, ami azt jelzi, hogy némi keveredés lehetett közöttük.
A kutatás ellentmond egy korábbi genetikai tanulmánynak, amely szerint valamennyi kutya kelet-ázsiai eredetű. Az előző tanulmány azonban csak a mitokondriális DNS-re alapult, amely a teljes genetikai állománynak csupán az a kis szakasza, amely a sejt
energiaellátásáért felelős mitokondrium nevű szervecskében található, nem pedig az osztódó sejtmagban.
Az első archeológiai feljegyzések a kutyákról 31 ezer évvel ezelőttiek, egy dán doghoz hasonló állatra vonatkoznak, és Belgiumból származnak. Az első közel-keleti kutyák 12-13 ezer évvel ezelőtt jelentek meg.
Mint Wayne elmondta, a mai kutyák 80 százaléka modern fajta, amely a Viktória korabeli tenyésztési "láz" óta alakult ki.
Forrás: MTI
Itt a 2025-ös lista a kutyás fürdetőhelyekről!
Elkészült a friss lista a kutyabarát fürdőhelyekről - jöhet a meleg! Ismerd meg a strandokat, ahol négylábú barátodat is örömmel fogadják a tikkasztó nyári napokon.
Új kutyabarát Praktiker nyílik Veszprémben
A Praktiker áruházai évek óta minősített kutyabarát üzletek. A veszprémi és környékbeli lakosok örömére újabb üzlet nyílik, ahova kedvencükkel együtt is mehetnek vásárolni.
A kutyabarát bankfiók menő! Interjú a CIB munkatársaival.
Büszkék vagyunk arra, hogy a CIB bankfiókjai évek óta nyitnak a kutyások felé: örömmel fogadják nem csak a dolgozók, de az ügyfelek kutyusait is.
A Balaton téli varázsa
A téli Balatonnak mi a varázsa? Én azt tapasztaltam, hogy a csend. Sehol egy szomszéd, nincs nyári zsongás, csak a tiszta levegő, a madarak halk csicsergése és a Balaton fölött úszó fátyolos köd. Na jó, néha a kutyáink lelkes csaholása megtörte a csendet, de végülis ezért is jöttünk, hogy ők is élvezzék a vidéki levegőt.
5+1 kutyabarát szállás télre
Egyre többen döntenek úgy, hogy négylábú társukat is magukkal viszik az utazásaikra, de akár a wellness pihenésre is. A kutyák nemcsak a mindennapjaink, hanem a kikapcsolódásban is hűséges társaink lehetnek. A közös téli utazások során lehetőség nyílik hosszú sétákra, túrákra, és új tájak felfedezésére, miközben a kutyabarát szállások biztosítják, hogy az eb is ugyanolyan kényelemben részesüljön, mint mi. Az internetet böngészve és kutyás ismerőseink ajánlásait figyelembe véve összegyűjtöttük 5+1 hazai kutyabarát szállást, ahol télen is örömmel fogadják a négylábú vendégeket.