
Akár évekig magányosak a nagytestű kutyák a menhelyen: profi fotókkal és kozmetikussal kampányolnak Tatabányán
Örökbefogadást támogató közös akcióba kezdett a Bridgestone gyár a helyi állatotthonnal
2020. augusztus 20., 13:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Nyár végével lassul az örökbefogadási kedv, ezért kezdett közös akcióba még most a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. a Tappancs Alapítvány és Őrszolgálat állatotthonával. A menhelyen a közepes és nagyobb testű kutyát kevesebben választanak, többségük csak évek múltán talál gazdára, de ez idő alatt is vezényszavakat tanulnak, képessé válnak pórázzal sétálni és szót fogadni. A szobakutyák jóval rövidebb idő alatt kerülnek ki a menhelyről, az ő betanításuk viszont a gazdira vár. A Bridgestone segítségével professzionális fotókat és hirdetéseket kaptak a kutyusok a tápon és az alapítvány autójára került gumiabroncs szetten kívül.
A tatabányai Bridgestone gyár rendszeresen segíti a helyi közösségeket, egyik alapelvük a társadalom szolgálata kiemelkedő minőséggel. A mostani akcióban a Bridgestone jóvoltából az állatotthon lakói első lépésben egy kutyakozmetikus szakértő keze által lettek megszépítve, majd hosszas séta következett, hogy az állatokat jól lehessen fényképezni. A professzionális kutyafotós egy mobil stúdiót telepített az állatotthonba, és már villogtak is a vakuk! A végeredmény egy fotósorozat lett, amelyet a gyár belső, dolgozóknak szóló Facebook csoportjában, a Tappancs saját oldalán és közösségi média hirdetésekben láthatnak viszont a Tatabányán és környékén élők. A szándék az, hogy minél több kutya gazdát találjon. Ezen túl a gyár dolgozói és velük bárki szabadon jelentkezhet kutyasétáltatásra a menhelyen, hiszen a bezárt állatok átmozgatása, kifárasztása napi feladat.
Örökbefogadás előtt felkészítés
A tatabányai menhely jelenleg 60 kutya befogadására alkalmas. A Tappancs Állatotthon Alapítvány és Őrszolgálat 20 éves múltja alatt több mint 3000 kutyának segített új otthonra találni. Az itt élő kutyák mindegyike megkapja az oltásokat és a csipet, továbbá a megfelelő korban ivartalanításon esnek át. Az örökbeadást megelőzően mindegyik részesül a mentorprogramban, melynek célja a kutyák szocializálása egymáshoz és az emberekhez. A programban résztvevő önkéntesek segítségével megtanulják az alapvető vezényszavakat, a séták alkalmával pedig szokják a pórázon történő közlekedést. Így mire gazdát találnak egy kutyának, addigra az alkalmas arra, hogy emberek között éljen. Ez a menhelyi kutyáknál nem általános, hiszen többen sanyarú múlttal a hátuk mögött kerülnek be az otthonba. Így viszont a közvélekedéssel ellentétben érdemes olyan állatot is magunkhoz venni, amelyik esetleg már évek óta egy minőségi munkát végző otthonban él.
A kutya a legjobb barátunk
Manapság a fejlett országokban a kutyatartók többsége társként, családtagként tekint az állatra. Az idősebb korosztály számára feladatot ad a kutya ellátása, hasznosnak érzik magukat az állat mellett, miközben a kutya feltétlen szeretete növeli gazdája önértékelését. A kutyatartás konkrétan csökkenti a vérnyomást és gyorsítja a gyógyulási folyamatokat, és az állat jó társalgási téma sétáltatás közben más kutyásokkal.
Egy kutya mellett a gyerekek is hamar megtanulják, hogy vannak feladataik, felelősséget kell vállalniuk a kis kedvencükért, és a kutya által társasági emberré válnak, akik megtanulnak vigyázni a körülöttük élőkre. Gyerekes családba ne csak a mérete, sokkal inkább természete szerint válasszunk barátot!
A Bridgestone a helyi ügyek elkötelezett támogatója
Társadalmi szerepvállalásának részeként a Bridgestone abroncsgyártó már korábban is együttműködött a Tappancs alapítvánnyal, ugyanis tavaly a menhely volt a dolgozók gyermekeinek szervezett nyári táborok helyszíne. A változatos programok részét képezte az oktatás, ahol a gyerekek tanulhattak a felelős állattartásról, az oltási programokról, az állat viselkedéséről és anatómiájáról is. Megismerhették a menhely mindennapos munkáját és a közös sétáltatással segítették is azt. Emellett környezetvédelmi és kézműves programokon is részt vettek a táborozók.
Két tonna tápot kaptak az árva állatok
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány első, civil állatvédőket támogató kampányában 2 tonna tápadomány talált gazdára - közölte az alapítvány az MTI-vel.
Kutyák a történelemben: Buddy, Amerika első vakvezető kutyája
„Buddynak köszönhetem, hogy visszakaptam a szabadságom”. Magával ragadó történet egy német juhászkutyáról és gazdájáról, akik látássérültek és vakok ezreinek életét változtatták meg.
Te is lehetsz szuperhős: az árva állatok megmentője lehetsz, ha rendelkezel adód 1 százalékáról!
Közeledik az adóbevallás, ezzel együtt az szja 1+1 százalékáról való rendelkezés határideje. Ne hanyagoljuk el, szánjunk rá pár percet, hiszen ez a menhelyi állatoknak akár az életet jelenheti!
Akár egy tonna tápadományt is nyerhetsz egy általad kiválasztott szervezet részére
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Ovádi Péterrel, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztossal együttműködésben 2023. április 3. és május 22. között első alkalommal hirdeti meg a magyarországi civil állatvédő szervezetek népszerűsítését célzó kampányát, amely egyben felhívás arra is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadó 1 százalékát regisztrált, állatvédelmi tevékenységet végző civil szervezetnek adományozzák az adófizetők. A kampány keretei között egy online nyereményjáték is kezdetét veszi, ahol egyrészt mindenki kiállhat a számára legkedvesebb állatvédő szervezet mellett, másrészt akár 1000 kg tápadományhoz is juttathatja az általa támogatott szervezetet. A kampány szakmai partnere az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központja.
Civil állatvédőket támogató kampányt indít a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány
Civil állatvédőket támogató kampányt indít a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány, a kezdeményezésben részt vevők akár 1 tonna tápadományt is nyerhetnek az általuk támogatott szervezetnek - közölte az alapítvány hétfőn az MTI-vel.