A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Elvesztette lábát miközben katonatársait védte - kitüntették a hős kutyát

2020. szeptember 04., 13:00


Szerző: S.Zs.


Kategória: Könnyű




Több katona életét is megmentette a belga juhász egy tűzharc során, amin azonban ő maga súlyosan megsérült. Elvesztette hátsó mancsát, de az életét sikerült megmenteni: most művégtagokkal ugyan, de boldogan él, önfeláldozásáért pedig kitüntetésben is részesült!



 

Afganisztánban teljesített szolgálatot kétlábú katonatársaival Kuno, a belga juhász, mikor váratlanul tűzharcba keveredtek egy fegyveres felkelővel. Gránátok és gépfegyvertűz akadályozta a csapat továbbjutását. A brit katonáknak nem volt választása: Kunot küldték rá az ellenségre. A kutya habozás nélkül vetette bele magát a golyózáporba, és sikeresen leszerelte az éjjellátó szemüveget viselő fegyverest.

 

Kuno önfeláldozása megváltoztatta a küldetés menetét, több emberéletet is megmentett. Ő azonban súlyos sérüléseket szenvedett: a hátsó lábait meglőtték, az egyik golyó artériát ért. A katonák nem tétlenkedtek: azonnal helikopterre tették a négylábú hőst, ahol a vezetője és az orvosaik megkezdték ellátását. Kunonak több életmentő műtétre is szüksége volt, mielőtt további kezelések céljából hazaszállíthatták volna Nagy-Britanniába. Egy súlyos fertőzés megelőzése érdekében amputálni kellett hátsó lába egy részét. 

 

Kuno hasonlóan alapos rehabilitációs programban részesült, mint amilyet a kétlábú katonáknak biztosítanak, mi több: ő lett az első brit katonai munkakutya, aki egyedi gyártású művégtagot is kapott! Azóta már úgy használja ezeket, mintha mi se történt volna: boldogan rohan, ugrál velük. A sérült kutyát természetesen nyugdíjazták, szerető családnál töltheti pihentető éveit. 

 

 

Kuno egyedileg gyártott protézist kapott
Kuno egyedileg gyártott protézist kapott
Fotó: PDSA

 

 

Bátorságáért Kuno elnyerte a Dickin-medált, mely az állatok számára adható legmagasabb rangú brit katonai kitüntetés. "Kuno nélkül ez a harci művelet nagyon nehéz lett volna, nyilvánvaló, hogy brit katonák életét mentette meg azon a napon" - méltatta a hős kutyát Ben Wallace brit védelmi miniszter. - "Kuno története nem csak a katonáink és katonakutyáink odaadó szolgálatára emlékeztet minket, hanem azt is megmutatja, milyen gondossággal fordulnak a fegyveres erőink a mellettük szolgáló állatok felé."

 

Az első Dickin-medált 1943-ban adta át Maria Dickin, a beteg állatokról gondoskodó szervezet alapítója. Kuno a 72. állat, aki a kitüntetésben részesült: korábban 34 kutya, 32 postagalamb, négy ló és egy macska kapta meg a medált.

 

 

 

Forrás: bbc.com, theguardian.com, pdsa.org.uk

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Magyar dobogós helyezések a Belga Juhászkutya Világbajnokságon! Magyar dobogós helyezések a Belga Juhászkutya Világbajnokságon!
Újabb fantasztikus magyar kutyás sporteredmények: dobogós helyeken végeztek magyar párosaink a Belga Juhászkutya Világbajnokságon!

A HUNOR mentőkutyás csapata Olaszországban tréningezett A HUNOR mentőkutyás csapata Olaszországban tréningezett
Különleges képzésen vehetett részt a HUNOR mentőkutyás csapata: négy város rombázisát járták végig, mindenütt az volt a cél, hogy fejlesszék a romkutatásban eddig megszerzett jártasságukat. A kutyák és vezetőik tíz napot töltöttek Olaszországban.

Királyi előtagot kap a Kennel Club megalakulásának 150 évfordulója alkalmából Királyi előtagot kap a Kennel Club megalakulásának 150 évfordulója alkalmából
A Kennel Club örömmel jelentette be, hogy fennállásának 150. évfordulója alkalmából megkapja a királyi előtagot. Ettől kezdve a szervezet neve Királyi Kennel Club.

Hamarosan bevetésen a kiterjesztett valóság (AR) szemüveg szolgálati kutyáknak Hamarosan bevetésen a kiterjesztett valóság (AR) szemüveg szolgálati kutyáknak
Egyszerűbb védőszemüvegeket már korábban is használtak munka közben a kutyákon, hogy óvják a szemüket. Most azonban belátható közelségbe került olyan szemüveg használata, ami az úgynevezett kiterjesztett valóság (AR) technológián alapul. Ennek segítségével vezetőik távolról is tudnák irányítani magasan képzett négylábú kollégáikat.

„Leszel a gazdim?” - Egyszerűen besétált az árva kölyök a tengerészeti bázisra „Leszel a gazdim?” - Egyszerűen besétált az árva kölyök a tengerészeti bázisra
… és megtalálta a hőst, akit keresett.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Beagle Club Online EB OVO Közhasznú Egyesület Egyedi kutyás ajándéktárgyak Mondial Assistance GesmbH

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Csodálatos átalakulások - Kutyák az örökbefogadásuk előtt és után Hírek - Címlapon
Csodálatos átalakulások - Kutyák az örökbefogadásuk előtt és után
Túlélők: a bájos kutya és gazdája együtt gyógyultak meg a rákbetegségből Hírek - Címlapon
Túlélők: a bájos kutya és gazdája együtt gyógyultak meg a rákbetegségből