Hóbortosék kutyáznak

Egy teljesen átlagos családi körben élünk. Én válaszolok a családban az „anya, hol vagy?” kérdésre, majd küldöm tovább a kérdezőt: menj apádhoz! – felkiáltással. Öt gyerekünk van, bár egyszer voltam várandós. Egyet hozott a férjem, hármat pedig nevelési célzattal magunkhoz vettünk. A három utolsók egyike sem érte még el a két éves kort.

Ehhez a teljesen egyszerű felálláshoz adjon a kedves olvasó még három kutyát. Szeretjük őket, nélkülük roppant unalmasan telnének a hétköznapjaink. A három kutya éppen olyan véletlenszerűen került családunkba, mint a három nevelt gyerek.

Előtte még képzelje el, ahogy szólok valamelyik gyerekemhez! Nem kevés alkalomkor csak nyolcadjára trafálok bele a gyerek nevébe. Van itt minden: keverek gyerek- és kutyanevet, mire a fegyelmezésre váró már rég árkon-bokron túl van, mire eltalálom, kihez beszélnék.

A három kis négylábú drágaság alapjáraton a Pötyi, Démon és Marci nevekből válogathat. Ugyanebben a sorrendben kapták a Vak, a Hülye és az Idióta nevet. Szeretetből. Viselkedésüket mintázva.

Hogy mentsem saját magam, elmondom, kik ők pontosan. Ezután Önök sem döntenének más nevek mellett.

Pötyi, vagyis a Vak

Egy véletlen találkozás gyümölcse. Ő az egyetlen, aki pár hetes kora óta él velünk. Korábban egy németjuhászom volt, de egy tragédia következtében el kellett mennie tőlünk. A fiamnak ezután egy pillanat alatt kialakult a félelme a kutyákkal szemben. Akkor azt tanácsolták, hogy azonnal keressek új kutyát. Ebben az időben még kettesben éltünk egyeskével, és tudtam, hogy sem orvoshoz, sem máshova nem tudok egy nagytesű kutyával elmenni. Így valami kisebb jöhetett csak szóba.

Felhívtam az első telefonszámot, ami az újságban volt és kisebb testű kutyát hirdetett. Schapendoes kutyáknak születtek kölykeik. Amint azt olvastam róla, hogy rokona a Bobtailnek, már mentünk is megnézni. Szerelem első látásra. Pár hét múlva haza.

Nem látni rajta, hogy gondja van

Pötyikénk annyira ritka fajta Magyarországon, hogy ő a 60. sorszámot kapta törzskönyvezéskor. Ebből lett a probléma. Minden kutya rokonságban áll egymással. Folyamatos álvemhesség gyötörte, így még időben ivartalanítottuk. Hiába nyertünk vele versenyt, - és ugyanezt mondták más magyar schapisok is – hiába akartuk volna almokat aranyomnak, kénytelenek voltunk kipakoltatni még mielőtt – több társához hasonlóan – daganatos betegséget kap.

Ezzel nem ért véget Pötyi kínja, mert egyre többször vettük észre, hogy nagyon lelassult, óvatos lett, holott imádott agilityzni, rohangálni. Az orvos kimondta az életre szóló ítéletet: retinasorvadás. Most, 7 éves korára olyan vak, mint egy kosár. Szobakutya, holott juhászkutya eredetileg. Terhelt, szegénykém.

„Démon, komolyan, hülye vagy!”

Olyan, mint egy óriás tacskó

Kutyáink közül ketteske egy rendkívül különleges dobermann. A férjem sokszor mondta, hogy Pötyi nem éri el a kutyaméretet. Ennek ellenére nem akartunk másik kutyát! (Gyereket is csak kettőt akartunk.) Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem láttuk ŐT!

Csak úgy elmentünk egy örökbefogadó napra 2009. augusztus 9-én. Elkísértük a barátainkat. Nem volt jobb dolgunk. Megláttuk ezt a szerencsétlen, ágról szakadt jószágot, aki embert is akkor látott először. Csupa csont és bőr volt, a hátsó két lábára alig tudott ráállni. Ha fel is állt, forgott körbe. Akinek van szíve, és látta ezt a kutyát, hát facsargatta rendesen. Egy ismerősünk elmondta, hogy ez egy dobos, menhelyen élt eddig. Gebasz van a lábával, nem tudni mi, de sosem fog szaladni. Talán gondos ápolással valamilyen minőségű élete lesz.

A kocsiba az ölünkben emeltük be. A lépcsőn a férjem hozta a karjában. A nagymama szörnyülködött, Pötyi megsértődött.

Erre a pillanatra éveket vártunk

Később majd elmesélem, mik derültek ki róla, most elég annyi, hogy nem nagyon érik utol a futtatón, olyan gyors lett. De ő a mai napig körbe jár, fut. Ő nem örül, ő KÖRÜL. Azt hiszi, öleb. Tud ölelni, és a legnagyobb dinka kutya a világon! Egy nagy lükeség.

Marci, te idióta!

Nincs az a pénz, amiért megválnánk tőle

Ez a kettő is éppen elég volt! Folyton civakodik a két szuka. Kapun belül öt év alatt sem döntötték el, hogy ki a falkavezér. Ha összekapnak, a kis vakarcs Pötyi szét akarja tépni a dobermannt. A mi közbeavatkozásunk, és két külön folytatott életet kívánnak. Melléjük tényleg szükségtelen volt még egy.

2013. januárjában téli ítéletidő tombolt. Az állatvédők telefonáltak, hogy lenne az utcánkban egy kutya, akinek a gazdája kórházba került. A kutya a lakásban volt, a rendőrök tették ki az udvarra, de se háza, se pokróca. Eljönni érte nem tudnak ebben az időben. Nem mennénk át érte? Csak reggelig kéne maradnia. Hát, igen. Ennek már két éve lesz.

Nem éppen azért, mert beleszerettünk Marcikába, és olyan öntyölő-pöntyölő, ari kutyi, hogy ezt senkinek oda nem adnánk! Nem. Marci határozottan az ellenkezője. Egy magatartászavaros, speciális szükségleteket kívánó puli.

Reszkess, fél és borzadj! - ez volt Marci jelmondata 

Már elhozni sem volt egyszerű, mert Marcitól még kerítésen kívülről is rettegett a környék! Mindenki félt tőle. Szó szerint. Ráadásul sakkban tartotta a lakókat. Megrágcsálta a gazdáját, szabadon járt a szomszédoknál, és bőszen vicsorgatott, ha valaki megközelíteni akarta. Bármit ellopott, utálta az egész környék!

Elmesélem egyszer hosszabban, hogyan teltek az első pár órák és napok. Regénybe illő. A lényeg, hogy ennek a kutyának az életében mi lettünk, akik először megsimogatták, dicsérték, és nem utolsó sorban, elfelejtettünk félni tőle. Ez a magatartás-problémás eb annyit változott, hogy eszünkben sem jutott túladni rajta. Pechünkre különben is visszajönne bárhonnan.

Idővel Marcsit csináltattunk belőle, mert mindenáron közelebbről akarta megszeretgetni a dobermannt. És némi higgadtságban reménykedtünk a műtét után. Kár volt.

A három kutya mellé érkezett a három kicsi gyerek. A nagyobb gyerekeinkkel együtt így élvezzük a mindennapokat. A velük megélt történeteinket adom közre innentől. Ne csak mi fogjuk a fejünket!

A közös séták nagy egyetértésben zajlanak

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!