Jó hír az állatvédőknek: a kormány egymilliárd forintos keretösszegű pályázatot írt ki a szervezetek támogatására. - Állatvédelem
A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Jó hír az állatvédőknek: a kormány egymilliárd forintos keretösszegű pályázatot írt ki a szervezetek támogatására.

2025. május 27., 16:00


Szerző: Hortobágyi Henrietta


Kategória: Állatvédelem




Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy május 27-én, kedden 12.00 órakor megjelenik az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat kiírása.
A kormánybiztos elmondta, hogy az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek eddig soha nem tapasztalt anyagi forrásban részesültek 2021- től kezdődően.

Running kutyavitamin

hirdetés (X)



Az állatvédelem területén dolgozó civil szervezetek munkája nélkülözhetetlen. Ezt az elmúlt években is elismertük, amikor 2022-ben és 2024-ben is félmilliárd forintos keretösszeggel támogattuk őket. Most azonban új fejezetet nyitunk: a támogatást megduplázzuk, és 1 milliárd forintos pályázatot írunk ki számukra” - emelte ki Ovádi Péter, aki azt is hozzátette, hogy a döntés nemcsak anyagi szempontból jelent óriási előrelépést, hanem egyértelmű üzenetet is hordoz: az állatvédelem közös felelősség, és számíthatnak a Kormány támogatására azok, akik nap mint nap tesznek az állatok jóllétéért.

 

ovádi péter
Fotó: Unsplash

 

A kormánybiztos a pályázat részleteivel kapcsolatban elmondta, hogy az idei pályázati kiírásban is cél volt az adminisztrációs terhek csökkentése, a pályázás továbbra is elektronikus ügyintézésen keresztül zajlik és igyekeztek a felületet minél egyszerűbbre alakítani, hogy mindenki számára egyértelmű legyen.

A pályázatra azok a civil szervezetek adhatják be kérelmüket, amelyek állatvédelemmel, vagy mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkoznak, és 2025. január 31. előtt jogerősen nyilvántartásba vették Magyarországon.

 

Ovádi Péter kiemelte, hogy előzetesen egyeztetve Szentkirályi Alexandra frakcióvezető asszonnyal a támogatás keretösszegét a kezdeti tervekhez képest megemelték, annak érdekében, hogy a fővárosi civil szervetek is kellő hangsúlyt kaphassanak.

Az elnyert támogatás széles körben felhasználható: működési és programköltségekre, ivartalanításra, állategészségügyi szolgáltatásokra, gépjárműbeszerzésre, valamint állatmenhelyként vagy természetvédelmi mentőközpontként szolgáló saját vagy bérelt ingatlan fejlesztésére (pl. férőhelybővítés, kennel vagy kifutó építésére is) fordítható.

 

A pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 500.000 forinttól 15.000.000 forintig terjedhet” – emelte ki Ovádi Péter, hozzátéve, hogy az ivartalanítás támogatására is igyekeznek figyelmet fordítani.

A társállatokkal foglalkozó szervezetek esetében az elnyert támogatási összeg legalább 20 %-át kötelezően ivartalanítási költségre kell fordítani.

A vadállatokkal, haszonállatokkal és mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó szervezetek esetében pedig minimum 20 %-ot kötelezően állategészségügyi szolgáltatási költségre kell hasznosítani.

 

állatvédelmi pályázat
Fotó: Unsplash

 

A pályázati kiírás 2025. május 27-én, 12:00 órakor jelenik meg, és a pályázatok benyújtására 2025. június 26-án 14:00 óráig van lehetőség a https://nir.bgazrt.hu oldalon keresztül.

A pályázat lebonyolítója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a pályázattal kapcsolatos kérdéseket az allatvedelem@bgazrt.hu e-mail címen és a +36 1 896 0620 telefonszámon lehet feltenni a lebonyolító számára.

Forrás: Ovádi Péter - sajtóközlemény
Indexkép forrás: Unsplash

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

 Újraindult a diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogram Újraindult a diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogram
A 2026. évi II. Állatvédelmi Ösztöndíjprogramra 2026. március 2-től 22-ig lehet jelentkezni a megújult online pályázati felületen.

Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette! Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette!
Leendő négylábú családtagunk kiválasztásánál felmerülhet a „Mi lenne, ha menhelyről hoznánk kutyát?” kérdés. Valamint az is, fiatalabb vagy idősebb gazdikeresőt válasszunk. Utóbbihoz hoztunk most 10 szuper érvet!

Folytatódik az állatvédő civil szervezetek támogatása: újabb 1 milliárd forintos pályázat jelent meg Folytatódik az állatvédő civil szervezetek támogatása: újabb 1 milliárd forintos pályázat jelent meg
Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek számára szóló, második alkalommal meghirdetett, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat.

Elindul Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramja Elindul Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramja
Az Ösztöndíjprogram 2025. január 5-én indul, és január 26-ig lehet jelentkezni. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával 2026-ban elindítja Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramját, amelynek keretében 40 résztvevő teljes tandíjtámogatásban részesül az Akela Kutyás Sport Egyesület hivatalos felnőttképzésein. Az ösztöndíj célja, hogy a mindennapi állatvédelmi munkában részt vevők – állatvédelmi szervezeteknél, állatotthonokban és ebrendészeti telepeken dolgozók vagy rendszeresen önkénteskedők – számára elérhetővé tegye a magas színvonalú hivatalos felnőttképzéseket, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e felsőfokú végzettséggel. A program keretében az Alapítvány összesen 40 fő képzési költségét vállalja át teljes mértékben, önrész nélkül. A pályázatok elbírálásakor az Alapítvány a szakmai szempontok mellett figyelembe veszi a regionalitást is, annak érdekében, hogy az ösztöndíjak országosan arányosan kerüljenek kiosztásra. A képzések jelentős részben online formában valósulnak meg, ugyanakkor egy-két napos budapesti gyakorlati alkalmakat is tartalmaznak.

Elveszett a kutyám a tűzijátékok alatt! Mit tegyek? Elveszett a kutyám a tűzijátékok alatt! Mit tegyek?
Hiába vigyáztál rá, vagy éppen ennek hiánya miatt szilveszter este a petárdáktól és tűzijátékoktól a kutyád vagy a cicád megijedt és világgá szaladt? Most nem tudod, mit tegyél? A Szilveszteri Állatmentő Ügyelet csapata 11 éve szervezi meg a szilveszterkor elszökő állatok hazajuttatását, így segítenek ebben is!

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Petcast JULIUS-K9 MTI Ebugatta

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube TikTok Kutyabarát hely
Kutyafajták, amikről még nem hallottál - 1. rész Hírek - Címlapon
Kutyafajták, amikről még nem hallottál - 1. rész
 Labrador. Bolondos családi kedvenc vagy vérprofi vadászkutya? Interjú egy kutyakiképzővel a retrieverek sokoldalúságáról. Hírek - Címlapon
Labrador. Bolondos családi kedvenc vagy vérprofi vadászkutya? Interjú egy kutyakiképzővel a retrieverek sokoldalúságáról.