
Ki a legengedelmesebb házikedvenc?
2018. augusztus 09., 06:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Nevelés
Kiderült, melyik négylábú a legügyesebb az engedelmességi feladatok teljesítésében a szolnoki házikedvencek körében. Különleges versenyt tartott ennek kiderítésére a TopDogs csapata. A rendhagyó verseny ráadásul jótékony célt szolgált: a befolyt összeggel a Szolnoki Állatotthon árváit támogatták.
Első ízben került megrendezésre Szolnokon a TopDogs Jótékonysági Házikedvenc Vizsga. A versenyt kifejezetten házikedvencek részére szervezték, ezzel is felhívva a figyelmet a felelős állattartásra, a kulturált kutyázásra. A jó hangulatú megmérettetésen 19 nevező versenyzett az első helyért. Minden kutya-gazdi páros a maximum tudását igyekezte bemutatni, bár ezúttal kifejezetten a részvétel volt a fontos, nem az eredmény, hiszen a rendezvény jótékony célt szolgált: a nevezésekből és egyéb felajánlásokból befolyt összeggel a Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány védenceit támogatta a TopDogs.

Fotó: TopDogs
“A versenyen annyi felajánlás összejött a magánszemélyektől, nevezőktől és cégektől, hogy összesen 720 kg prémium minőségű kutyatápot tudunk vásárolni a menhelyen lakó árva állatoknak” - mesélte Kröpfl Erzsébet, kutyakiképző, a TopDogs kutyaiskola vezetője. - “ Sajnos a menhelyek szinte kivétel nélkül teltházasak, a mindig nagyszámú felelőtlen állattartó miatt, így az állatvédőknek minden segítség számít. A vizsgánk kifejezetten kedvencként tartott kutyáknak és gazdijaiknak szólt, nem a munkakutyásoknak. A Szolnoki állatotthon támogatása mellett célunk volt az is, hogy a versenyző párosokon keresztül bemutassuk, igen, így is lehet kutyázni, kulturáltan, összhangban egymással.”
A jó hangulatú rendezvénynek a meleg nyári idő sem tehetett keresztbe: olyan helyszínt választottak, ahol bőven volt árnyék is, a napos foltokra pedig sátrakat, napernyőket helyeztek el, és akkora tálakban, lavórokban volt friss víz a kutyáknak, hogy a kisebbek akár meg is fürödhettek benne.
“Büszke vagyok minden párosra, aki elindult, függetlenül attól, hány ponton szereztek a vizsgán. Bátorság kell ahhoz, hogy kiálljunk a pályára, bemutassuk a tudásunkat, akkor is, ha esetleg nem megy minden tökéletesen - főleg egy ilyen kritikus világban. A pálya széléről könnyű megmondani a frankót - kiállni mások elé, ez az igazi teljesítmény!” - teszi hozzá Erzsébet, aki jól ismeri a hasonló szerepléseket, hiszen saját kutyáival mentőkutyás világbajnokságon is részt vett. –„A legnehezebb és egyben a legviccesebb feladat az úgynevezett „Kajafolyosó” volt: nem minden kutyának sikerült figyelmen kívül hagynia a kihelyezett finom falatokat, ami elég muris helyzeteket produkált.”
A jövőbeli tervekről is elárult néhány részletet Erzsébet: a következő házikedvenc vizsgára valószínűleg májusban kerül majd sor, erre már két kategóriában is lehet majd nevezni a tervek szerint a párosok felkészültségi szintjének megfelelően. “A verseny mellett kutyás bemutatókat is szeretnénk tartani különböző kutyás sportokból és munkakutyás területekről. És persze az állatvédelemről sem fogunk megfeledkezni: az adománygyűjtés mellett úgy tervezzük, hogy helyet biztosítunk a Szolnoki Állatotthon lakóinak is, hátha valaki beleszeret a védencekbe, és közülük sokan újdonsült kutya-gazdi párosként távozhatnak a helyszínről.”
Az első TopDogs Jótékonysági Házikedvenc Vizsga dobogósai:
1. Pólónyi Ágnes és Edy 98 pont
2. Dinnyés Zsuzsanna és Burro 97 pont
3. Kállai János és Szofi 93 pont
Gratulálunk!
Különleges barátság szövődött Mark Wahlberg és egy kóbor kutya között az Artúr, a király forgatásán
A négylábú főszereplő első pillantásra belopta magát a színész szívébe.
Otthont a háziállatoknak! - Az állatok világnapján és minden más nap is segíthetünk nekik
Az évben több nap is négylábú kedvenceinkről szól, ezek közül pedig az egyik legfontosabb október 4-e. A kisállatok világnapja Assisi Szent Ferenchez, az állatok és a természet védőszentjéhez kötődik, és a 20. század eleje óta ünnepeljük. A háziállatok rendkívül pozitív hatással vannak mind a mentális, mind a fizikai egészségünkre, amit az ilyen alkalmakon igyekszünk némi plusz törődéssel meghálálni. A gondoskodás azonban a kevésbé szerencsés, utcára került háziállatoknak is jár. A Mars éppen ezért hat olyan módszert javasol, amelyekkel mindannyian részt vállalhatunk az elhagyott háziállatok helyzetének javításában és csökkenthetjük az otthontalan kiskedvencek számát.
Hogyan lehet egy mobilszolgáltató az árva állatok megmentője?
Különleges új szolgáltatást jelentett be a Netfone Telecom: új márkájuk segítségével az előfizetéseddel egy általad választott állatvédő szervezetet támogathatsz!
Két tonna tápot kaptak az árva állatok
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány első, civil állatvédőket támogató kampányában 2 tonna tápadomány talált gazdára - közölte az alapítvány az MTI-vel.
Kutyák a történelemben: Buddy, Amerika első vakvezető kutyája
„Buddynak köszönhetem, hogy visszakaptam a szabadságom”. Magával ragadó történet egy német juhászkutyáról és gazdájáról, akik látássérültek és vakok ezreinek életét változtatták meg.