Kongatják a vészharangot a magyar állatmentők. Segítség nélkül nem tudják folytatni!
2022. július 12., 11:30
Szerző: Kris Baumann
Kategória: Állatvédelem
Elképesztő méreteket ölt a gazdátlan állatok száma Magyarországon. Régóta bajban van a magyar állatvédelem, azonban a médiából folyamatosan áramló segélykiáltások ellenére ahelyett, hogy csökkenne a szaporulatok száma még mindig inkább csak nő.
Nem segít ezen az sem, hogy a bíróságok – lásd a múlt heti nyíregyházi eset – a bizonyíthatóan állatkínzásból, üzletszerű szaporításból élőkre a legenyhébb büntetést szabják ki, ahelyett, hogy végre elkezdenének példát statuálni, hogy tényleg elvegyék a kedvet a védtelen állatok kizsákmányolásától.
Ahogy nem segít az sem, hogy a továbbképzés hiánya miatt a vidéki orvosok nagy része még mindig azt hangoztatja a gazdáknak, hogy a szukának legalább egyszer ellenie kell, a kant meg minek is ivartalanítani.
És igen, sajnos még a magukat felelős állattartóknak gondolók között is akad – nem kevés – olyan, aki azzal nyugtatja magát, hogy az nem szaporítás, ha az imádott kutyájától lehoz egy almot, hogy a vérvonalat tovább vigye. Sokan hitegetik magukat azzal is, hogy annak a „pár” (adott esetben akár 8-12) kiskutyának tudnak felelős gazdát találni.
Nos, az a sajnálatos tapasztalat, hogy olykor még a szerződéssel örökbeadott vagy vásárolt kutyát is inkább szélnek eresztik vagy kikötik valahol (lásd a nemrég pályaudvar mellett kikötött kutyus, akit a Fővárosi Ebrendészeti telepről fogadtak örökbe – közben jött a hír, hogy szerencsére kapott egy második esélyt és új gazdihoz költözhetett), ahelyett hogy felvennék a kapcsolatot a hellyel, ahonnan a kutya van és megpróbálnának valóban felelős megoldást találni közösen.
A cicákkal pedig sajnos még rosszabb a helyzet. Esetükben a hatalmas létszám miatt is szinte lehetetlen napjainkban felelős befogadót, gazdát találni.
Sok helyen abban a tévhitben élnek, hogy ha a kóbor macskákat etetik, azzal segítenek rajtuk. Abban a pillanatban még ez akár igaz is lehet, bár az utcára született cicák nagyon leleményesek és gyorsan megtanulnak magukról gondoskodni. Ha viszont odaszoknak egy helyre, ahol állandóan élelmet kapnak, de nincsenek ivartalanítva, akkor nagyon rövid időn belül hatalmas méretű macska kolónia tud kialakulni. (Ma Magyarországon a kijáró macskák alig néhány százalékát ivartalanítják, a kóborkák esetében pedig még kevesebbet - ezért óvatos becslések szerint is 5,000 és 10,000 közé tehető a naponta megszületett kiscicák száma.)
A legtöbb állatvédelmi szervezet nem jogosult az adó 1%-ára és nem kap más támogatást sem. Azok a magánszemélyek, akik pedig lelkük hívására hallgatva szintén felvállalták ezt a nemes feladatot még annyit sem kapnak. Csak és kizárólag a jóérzésű emberek adományaira számíthatnak, hogy vállalt feladatukat tovább tudják végezni. Azonban ahogy rohamosan szegényednek el az emberek a havonta küldött kis segítségek is egyre inkább elapadnak. Örökbefogadónak pedig egyre kevesebben jelentkeznek. Részben mert, akik szerettek volna és tudtak befogadni azok már megtették – jellemzően általában ők azok, akik nem csak egy, de 2-3 állatkának is otthont adnak – részben pedig az elszegényedés és az árak rohamos emelkedése miatt egyre kevesebben gondolják úgy, hogy finanszírozni tudnák az állattartást.
Közben pedig minden állatmentő erején és pénzén felül, saját idején, saját otthonába menti a kóborkákat, legtöbbször feláldozva akár karrierjüket, tanulmányaikat, életüket, otthonukat és személyes kapcsolataikat. És ezt sajnálatos módon a laikusok, kanapé-állatvédők közül a legtöbben természetesnek tartják.
A szakértők és az állatvédelemben dolgozók régóta egyetértenek abban, hogy amíg állami szinten nem szabályozzák az állattartást, ivartalanítást, nem csapnak le a törvény – valóban - teljes szigorával a szaporítókra, megélhetési állatkínzókra, addig nem várható jelentős javulás Magyarországon.
És amíg nem dolgoznak ki központilag egy támogatási rendszert a jelenleg felelősen tevékenykedő állatvédelmi szervezetek és állatmentők megsegítésére, addig sajnos egyre többen kénytelenek létszámstopot hirdetni, hogy a már gondozásukban lévő ártatlanokat felelősen el tudják látni.
Ebben a történetben mégis van valami jó is. Ugyanis mindenki Valaki. Mindenki tud segíteni valamivel, ha úgy határoz.
Amivel lehet segíteni:
- pénzadomány;
- örökbefogadás;
- ideiglenes befogadás;
- önkéntes munka egy menhelyen - a menhelyen való kutyasétáltatás is önkéntes munka. És sok helyen hatalmas segítség a gondozott állatok lemozgatása;
- tárgyi adományok – érdemes előre tájékozódni, hogy mire van szükség;
- állatok vagy egyéb felszerelés fuvarozása;
- bejegyzések megosztása.
Akik már létszámstopot hirdettek:
! A lista nem teljes !
- Dius Cumizdája Kölyökmentő Alapítvány
- Animal Rescue Team - A.R.T
- A Menedék
- Felemás Mancsok - Kölyökmentés
- Hegyi Cicás Civilek (Zala)
- Harcos Civilek Gazdikeresői
- Mázli Rescue Hungary
- MaccsKaland Állat-és Gazdisegítő Alapítvány
- Kéz A Mancsért Egyesület
- Kóbor Szívek Állatmentő Alapítvány- Karcag
- SIS - Soul in Soul
- Berke Linda
- Csörnyei István
- Szabó Ildi
- Bull Types Rescue
- Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület
- Kiskapud - Herosz Ózdi Szervezete
- Kulturált Állattartásért és Tiszta Környezetért Egyesület
- Pécs Környéki Állatmentő Alapítvány
- Anikó Állatmentő Alapítvány
- Sandorne Szabados
- Győri Puha Praclik
- Baranyai Radikális Állatvédő Alapítvány
- Befogad-LAK Állatmentő Alapítvány
- Lelenc Kutyamentő Egyesület
- Cicamentés - Léleklánc Állat- és Környezetvédő Alapítvány
- Élethang Alapítvány
- Fogd A Mancsom Alapítvány
- BORKA - Borsodi Kutyamentő Alapítvány
- Schmidt Mari
- Semper Fidelis Állatvédő Alapítvány
- Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület
- Liopold Macskaélet
- Álmom Egy Gazdi Állatmentő Alapítvány
- Jászjákóhalma és környèke árva kutyái
- "Ments meg!" Oroszlányi Állatvédő Egyesület
- A Remény Rabjai Állatvédő Egyesület Túrkeve
- Edina Marosi Toth - Kertesi Kutyakuckó Alapítvány
- Összefogás A Szánhúzókért Alapítvány
- Anna Kemény
- Csellengő Tappancsok Állatmentő Alapítvány
- Összefogás a Bajai Cicákért Egyesület
- Tóthné Tilesch Krisztina
Örökbefogadási kampány indult decemberben
A Közös Ügyünk Az Állatvédelem örökbefogadási kampányt indított, amely 2024. december 1. és 24.-e között tart.
Több mint 10 évig várta a menhelyi kutya, hogy örökbefogadják
Gazdija elsírta magát, amikor először megpillantották egymást. Megható videó!
Még mindig tart az őrület a csöngei szaporítótelep körül
Nincs vége a történetnek: még mindig rengeteg a teendő és az egyelőre megoldatlan helyzet a nemrégiben felszámolt szaporítóteleppel kapcsolatban, amelyet Csöngén üzemeltettek.
Szomorúan nézte a menhelyen a kutya, ahogy fiatalabb társait örökbefogadják mellőle
Már nem is merte remélni, hogy vele is megtörténhet a csoda. Aztán egy szép napon...
Kutyát karácsonyra
Gondolatébresztő téma, amely évről-évre mindig felmerül. Én nem szeretnék olyan véleményt formálni, amely fekete-fehéren megmondja a tutit. Miért ellenzik olyan sokan? Lehet jól ajándékozni? Nézzük, mire kell mindenképp figyelnünk, ha élő állatot szeretnénk ajándékozni!