Kutyaformájúak szabadon

Bizonyára a legtöbben már értesültek a tragédiáról, miszerint egy úriember - ha nevezhetjük így - agyonütötte kerti kapájával egy fiú legféltettebb kincsét, a kutyáját. Bár a falusi ember sokszor másképp viszonyul az ebhez, mint a városban élők többsége, mégis erős az állítás, miszerint egyesek nem tudnak különbséget tenni kutya és vadállat között, a szó legpozitívabb értelmében. Ahhoz, hogy a továbbiakban ezt elkerülhessük bemutatjuk házikedvenceink vad társainak legalapvetőbb tulajdonságait, és megkülönböztető jeleiket.

Az aranysakál: Hazánkban újra megjelent ez az állat, habár kevesen ismerik, de ma már viszonylag nagy számban előfordul. Sokan nem találkoztunk még egyetlen példánnyal sem, ennek ellenére nem kell minden jöttmentre azt hinnünk, hogy csodálatos ritkaságot látunk, azt meg főleg nem, hogy ez az élőlény a lelki békénkre, tyúkjainkra rögtön veszélyes is. Az aranysakál falkában vadászik, bár a kanokat kirekesztik. Ha egyedül látunk hozzá hasonlót érdemes elgondolkozni, hogy nem kutya-e véletlenül. Termete border collie szerű, de annál semmiképpen nem nagyobb, esetleg robosztusabb. Súlya 12-16 kiló körüli, tehát kiindulhatunk akár spánielből is. Nevéhez híven színe a zsemlesárga és a vörös között van valahol, ami a válla fölött csíkozódik. Könnyen megkülönböztethető a kutyáktól, mivel inkább farkas - róka keverékére hasonlít.

A szürke farkas: Ebből a fajból is található néhány egyed az országban, de közel sem kell tartanunk tőle. A sakálhoz hasonlóan falkába verődve vadászik, ám hazánkban ez a falka még nem túl népes. A farkas esetében az összetévesztés sokkal nagyobb eséllyel, és indokoltabban történhet meg, mint kisebb családtagjával. Színe és termete sokkal inkább hasonlít huskyra vagy csehszlovák farkaskutyára, mint a sakálé, de szinte biztos, hogy magányosan nem merészkedik ember közelébe, így nehezen fogható rá egy kóborló ebre, hogy farkas. Súlya átlagosan 40 és 50 kilogramm közötti, színe területenként eltérő. Nálunk a leggyakoribb a szürkésbarna árnyalat. A kutyáknál sokkal vékonyabb, feje és mancsa nagyobb, farkát dús szőr borítja. Alkatilag kicsi az eltérés, ettől függetlenül egy rövid megfigyelés után megbizonyosodhatunk róla, hogy háziállat, vagy vadállat a testi épségünket veszélyeztető ragadozó.

A vörös róka: Szintén a kutyafélék családjába tartozik, de tartanunk nem kell tőle, emberre biztosan nem támad, így ezzel az indokkal senki ne bántalmazzon kistestű ebet. Kisiskolából származó ismereteink alapján egyértelmű, hogy a róka csöppet sem hasonlít kedvenceinkre. Ha mégis kutyához hasonlítanánk, akkor a hazánkban igen ritka shiba inuval tehetnénk viszonylagosan egyenlővé. A rókát a szokásos kutyaformától ránézésre tojásdad alakú pupillája különbözteti meg leginkább, de nem érdemes megfeledkeznünk a nyurga végtagokról, és a keskeny orról sem. Általában magányosan vadászik, csirkéinkre veszélyes lehet, de testi épségünket ne féltsük tőle. Településekhez, emberekhez való közeledése veszettségre utalhat, semmi esetre se simogassuk meg, ne engedjük oda kutyáinkat sem. Esetleges harapás esetén azonnal forduljunk orvoshoz!

Annak érdekében, hogy cikkünk polgárpukkasztása se maradjon el, említést teszünk az európai barna medvéről is. A kutya és brummogó társa közötti különbség mindössze annyi, hogy a maci kb. 2,8 méter hosszú és 600 kilogramm, egy újfunlandi viszont mindössze 1,6 méter körüli és 70 kg. A mackószerű kutyák és a barna medve hasonlóságától eltekintve ennek az óriásnak rendszertanilag semmi köze nincs kedvenceinkhez.

A 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet 41/b bekezdése értelmében az aranysakált kilövő vadásznak jutalom jár, ettől függetlenül senki ne csapjon fel önjelölt vadásznak, a fajmegállapítást hagyjuk meg a szakmabelieknek, különben komoly problémánk is lehet belőle.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!