A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Kutyaséta sötétedés után – Mire figyeljünk?

2023. október 30., 06:30


Szerző: M.Lilla


Kategória: Jó tudni!




Az őszi és téli időszakban gyakrabban fordul elő, hogy sötétedés után kerül sor a sétára. Tippjeink segítségével könnyebben felkészülhetsz erre.



 

Tapasztalat ide vagy oda, a sötétben történő séta kisebb-nagyobb kihívásokkal járhat nemcsak a gazdi, de kedvence számára is. Ösztönösen is óvatosabbá válunk, hiszen nem látunk olyan jól, mint napközben, nem érzékeljük olyan jól a távolságot, az esetleges veszélyt. Kutyusunk éberebbé, de félénkebbé is válhat, és megijedhet olyan dolgoktól, amik napfényben nem okoznak számára gondot. Megfelelő odafigyelés mellett viszont ugyanolyan örömteli lehet a kutyaséta, mint fényes nappal. Kezdjük is egy kis érdekességgel: 

 

Kutyaséta a sötétben - Nagyobb odafigyelést kíván
Kutyaséta a sötétben - Nagyobb odafigyelést kíván
Fotó: Shutterstock

 

 

1. Láthatósági felszerelés

 

Szerencsére többféle eszköz közül választhatunk, ha szeretnénk kedvencünket láthatóvá tenni a sötétben. Érdemes beszerezni egy világító nyakörvet, ha pedig hámot visel a kutyusunk, keressünk olyat, amelyik fényvisszaverő csíkokkal van ellátva. Ma már elérhető ilyen póráz, sőt kutyaruha, kabát is. Nem mindegyik kutyának van szüksége ruhára, de nekik is hasznos, ha van egy láthatósági mellényük.

 

Miután hazaértünk, vegyük le a világító felszerelést a kutyáról, kapcsoljuk ki, és tegyük el olyan helyre, ahol nem férhet hozzá. A világításért felelős elemek és egyéb tartozékok nagy bajt okozhatnak, ha a kutya elrágja azokat. Ügyeljünk arra is, hogy az eszköz mindig legyen feltöltve, mert igen kellemetlen lehet, ha épp séta közben merül le.

 

 

Séta a sötétben - Világító nyakörv és póráz a kutyán
Séta a sötétben - Világító nyakörv és póráz a kutyán
Fotó: Pinterest

 

 

2. Zseblámpa

 

Jól megvilágított helyeken, például belvárosi tereken, utcákon ezt mellőzhetjük, de ha olyan helyre érünk, ahol gyenge vagy hiányos a közvilágítás, mindenképpen jó, ha van nálunk egy erősebb fényű zseblámpa. Ha kieső részeken, külvárosban vagy erdőn, mezőn sétálunk, pluszban feltehetünk egy fejlámpát is, így kezeink szabadok maradnak, ami a póráz fogásához azért igen jól jön. Nemcsak abban segít, hogy lássuk, merre megyünk, de mások is látni fogják, éppen kutyát sétáltatunk, és kevésbé fognak meglepődni, ha az ösvényen szembetalálkozunk.

 

 

Séta a sötétben - Ha szeretnénk elengedni a kutyát, tegyük biztonságos helyen
Séta a sötétben - Ha szeretnénk elengedni a kutyát, tegyük biztonságos helyen
Fotó: petspyjamas.com

 

 

3. Csak pórázon!

 

Ha már sötétben kell sétálnunk, fontoljuk meg, hogy végig pórázon tartjuk a kutyát, és csak jól körbekerített helyen, például kutyafuttatón engedjük el. Ha ilyen nincs a közelben, és szeretnénk lemozgatni kedvencünket, azt csakis a forgalomtól távol eső, jól megvilágított és biztonságos helyen tegyük, ahol már többször voltunk, jól ismerjük. Köztes megoldásként használhatunk egy hosszúvezetőt (pl. 5 métereset), ami valamivel nagyobb mozgásteret enged a kutyának.

Az elővigyázatosság itt is fontos, hiszen mások is járhatnak arra, nemcsak ismerős kutyusokkal találkozhatunk, de újak is megfordulhatnak ott. Ezért lehetőleg ne sötétben fedezzünk fel új helyeket – tegyük ezt nappal, hogy ha úgy adódik, később sötétben se okozzon gondot ott a séta.

 

 

Alkonyat után jobb, ha pórázon sétáltatjuk a kutyát
Alkonyat után jobb, ha pórázon sétáltatjuk a kutyát
Fotó: tractive.com

 

 

4. Csengő

 

Régimódinak tűnhet, de hasznos lehet, ha egy kis csengőt vagy csilingelő bilétát helyezünk a kutya nyakörvére. Ha elengedjük a pórázról, hallhatjuk, merre mozog a közelünkben, és a többi járókelőt, gazdit is figyelmezteti erre. Ügyeljünk arra, hogy kedvencünket ne zavarja a hang, ehhez kezdjük el a szoktatást otthon, nyugodt körülmények között.

 

 

5. GPS-nyakörv

 

Valamivel nagyobb befektetéssel jár, mint egy csilingelő biléta, de annyival nagyobb biztonságot is nyújt a gazdinak. Ha véletlenül elszaladna a kutya, a GPS nyomkövető segítségével pillanatok alatt a nyomára bukkanhatunk, és még időben megelőzhetjük, hogy megsérüljön vagy elvesszen.

 

 

Világító nyakörv a kutyán - Sötétben jól jön
Világító nyakörv a kutyán - Sötétben jól jön
Fotó: Twitter

 

 

6. Extra figyelem

 

Nemcsak környezetünkre kell alaposabban odafigyelnünk, de kedvencünkre is. Egy szempillantás alatt eltűnhet a bokor alatt, felehet valamit az utcán, beleléphet egy gödörbe vagy éles tárgyba... Igen, nappal is, de sötétben még nehezebb megtalálni a baj forrását, és nem lenne jó az ügyeleten kikötni amiatt, mert mondjuk másra figyeltünk, például zenét hallgattunk vagy a telefonunkat nyomkodtuk.

 

 

7. Sétálj egy baráttal

 

Ha ódzkodunk attól, hogy sötétben sétáljunk egyedül, vagy kedvencünk több figyelmet igényel, hívjunk el egy családtagot vagy barátot a sétára, vagy legalább mondjuk el nekik, merre tervezünk menni és körülbelül mikor érünk majd haza. Összebeszélhetünk más gazdikkal is, hogy közösen csatangoljunk egyet a környéken, így mi is és ők is biztonságban érezhetik magukat. Jó társaságban a kutyák is kevésbé hajlamosak arra, hogy messzebbre fussanak, szívesebben maradnak a közelünkben.

 

 

Sötétben a kutya is bizonytalabb lehet, könnyebben megijedhet
Sötétben a kutya is bizonytalabb lehet, könnyebben megijedhet
Fotó: countryliving.com

 

 

8. Figyeljük a kutya viselkedését

 

Vannak kutyák, akik nem szeretnek sötétben sétálni. Talán még fiatalok és nem szoktak hozzá, vagy valamilyen betegséggel küzdenek, így bizonytalanabbak, nem érzik jól magukat. Az öregecske kutyusok is óvatosabbak lehetnek, mert kevésbé látnak, hallanak jól; és az időskori demencia is megnehezítheti a sétát. Több támogatásra van szükségük a sötétben, sétáljunk a már jól ismert, kivilágított helyeken, kerüljük az idegeneket, a furcsa zajokat, és ha úgy látjuk, kedvencünk szorong, stresszes, menjünk nyugodtabb környezetbe vagy egyenesen haza.

 

Vigyázzunk magunkra és egymásra is!

 

Forrás: kutyabarathelyek.hu
Indexkép forrás: Shutterstock
Cikk első megjelenése: 2022. november 29.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Örömében vonyított az idős kutyus, amikor megpillantotta az utcán rég nem látott barátját Örömében vonyított az idős kutyus, amikor megpillantotta az utcán rég nem látott barátját
Megható videón a két öregecske kutyus, akik már 9 éve igaz barátok!

Sétára fel - 5 érv amellett, hogy minden nap kimozdulj kutyáddal Sétára fel - 5 érv amellett, hogy minden nap kimozdulj kutyáddal
Mi történik, ha kedvenced meghallja a kérdést: Menjünk sétálni? Rögtön felfigyel rá? Izgatottá válik? Legtöbbször igen, ami remekül jelzi, miként érez a sétákkal kapcsolatban. Indulááás!

Imádnivaló videón az öregecske vak kutyus, ahogy kedvenc labdáját kergeti Imádnivaló videón az öregecske vak kutyus, ahogy kedvenc labdáját kergeti
Milliók arcára csal mosolyt a kis bundás, pedig egykor reménytelenül várta a menhelyen, hogy felfigyeljenek rá.

Séta? 10 jel, amivel a kutyád azt üzenheti, ideje kimenni Séta? 10 jel, amivel a kutyád azt üzenheti, ideje kimenni
Ha esik, ha fúj, nincs mese, menni kell. Ezt pedig különféle módokon adhatja tudtunkra kedvencünk, hiszen a szükség nagy úr. Hogyan mondja el, hogy szeretne sétálni?

A kutyák hihetetlen érzékei - 5 dolog, amit képesek előre jelezni A kutyák hihetetlen érzékei - 5 dolog, amit képesek előre jelezni
Figyelmeztet a veszélyre? Menedéket keres a vihar elől, mikor még tiszta az égbolt? Gazdiként tudjuk, érdemes odafigyelni kedvencünkre, ha viselkedése megváltozik. De honnan tudja, hogy valami készülőben van?

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!
Beaphar - 2024

hirdetés (X)

Partnereink

Irodakutya.com Brimo partysátor Hírstart Ebugatta

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
A magyar háztartások csaknem háromnegyedében tartanak háziállatot Hírek - Címlapon
A magyar háztartások csaknem háromnegyedében tartanak háziállatot
Miért érintik össze orrukat a kutyák? Hírek - Címlapon
Miért érintik össze orrukat a kutyák?