
Magyarországon a világ legjobb mentőkutyái!
2015. szeptember 10., 10:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
A Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség (IRO) augusztus végi nemzetközi bevetési gyakorlatát hazánkban rendezték meg: Szentendrén, Budapesten és Zsámbékon gyakorlatoztak a világ legjobb mentőkutyái. A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat és a katasztrófavédelem segítette a program szervezését. Videóval!

Kép: facebook.com/Pest-Megyei-Kutató-Mentő-Szolgálat
Dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő a gyakorlat fővédnökeként, míg Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a BM OKF műveletirányítási főosztályának vezetője, a HUNOR mentőszervezet parancsnoka szakértőként volt jelen az egyes helyszíneken - írja a pest.katasztrofavedelem.hu
A legkiválóbban képzett mentőkutyás csapatok számára idén első ízben szervezett bevetési gyakorlaton a mentőkutyás szövetség vizsgarendszerének legmagasabb fokozatával (Mission Rediness Test – MRT) minősített kutyák és kiképzőik vettek részt. Az MRT minősítésű egységek minden tekintetben kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, egyben a legkomolyabb kihívást jelentő nemzetközi küldetésekre is felkészültek. Minősítésüket az ENSZ INSARAG rendszere is elismeri.

Kép: facebook.com/Pest-Megyei-Kutató-Mentő-Szolgálat
A mentőkutyás szövetség pályázaton választotta ki a szervezéshez kellően felkészült tagszervezetét, így esett a választás a Pilis Mentőcsoport alegységeként működő Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatra. A nemzetközi programban szlovén, cseh, horvát, és észt csapatok vettek részt, osztrák és szlovén instruktorok segítették és ellenőrizték munkájukat. A gyakorlat forgatókönyve szerint a képzeletbeli IROland nevű ország természeti katasztrófa sújtotta területein kellett helytállniuk a kutyás mentőknek – összesen húsz képzett kutyavezető és négylábú társa kutatott túlélők után. Elsődleges cél volt a katasztrófát követő első 36 órában felkutatni és hathatós segítségben részesíteni a szimulált katasztrófahelyzet túlélőit.

Kép: facebook.com/Pest-Megyei-Kutató-Mentő-Szolgálat
A legtöbb programot a rendezvény fő helyszínéül szolgáló Szentendrén bonyolították le, emellett egyes mentési gyakorlatokat Budapesten és Zsámbékon szerveztek meg. A csapatoknak összesen hat bevetésen, háromfős egységekben kellett bizonyítaniuk felkészültségüket – a katasztrófahelyzet élethűségéről az együttműködő civil szervezetek tagjai gondoskodtak. A kutyás mentők többféle technikát is alkalmaztak az egyes kárhelyszíneken, gyakorolva így a logisztikai, a felderítési, a térképezési, a kötéltechnikai és a kutatás-mentési szakmai ismereteket. Ugyancsak gyakorolták a nemzetközi együttműködésben különösen fontos szabályok alkalmazását, mint például az idegen ország területére történő belépést, az ottani regisztrációt, a helyi fogadóállomás kiépítését, majd az együttműködést a helyi hatóságokkal és szervezetekkel.

Kép: pest.katasztrofavedelem.hu
A rendezvény zárónapján Jackovics Péter adta át a csapatoknak és instruktoraiknak az elismerő okleveleket, melyeket mind dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, a BM OKF főigazgatója, mind a Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség képviselője aláírt. Jackovics Péter záróbeszédében hangsúlyozta a keresőkutyák fontosságát a nemzetközi mentési műveletek során, hiszen a kiképzett kutyák jelentik a városi kutató és mentőcsapatok alapját, a katasztrófa sújtotta területen eltűnt embereket minden esetben a kutyás szakértőkkel próbálják megtalálni. Hazánk elsőként rendezett meg egy olyan nemzetközi gyakorlatot, ahol valós élethelyzetekre készültek fel a kutyavezetők és a mentőkutyák a várható kihívásokra – tette hozzá a HUNOR parancsnoka, aki megköszönte a szlovén, a cseh, a horvát és az észt résztvevők, valamint az IRO osztrák és szlovén instruktorainak a munkáját, külön köszönetet mondva a szervezésben fő szerepet vállaló Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatnak. A záró rendezvényen a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot Horváth Nándor tűzoltó ezredes, megbízott megyei polgári védelmi főfelügyelő képviselte.
Nézzétek meg az IRO szuper videóját a gyakorlatról:
Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről
kérünk lájkold Facebook oldalunkat!
Forrás: http://pest.katasztrofavedelem.hu/
Indexkép forrás: pest.katasztrofavedelem.hu
Baleset érte mentőkutyásainkat – így segíthetsz!
Önzetlenül kockáztatják értünk életüket, gondolkodás nélkül sietnek a segítségünkre – ők a mentőkutyák és gazdáik. Valódi hősök! Most azonban nekik van szükségük segítségre.
Átkelt a szivárványhídon Landon, a hős mentőkutya
Gyászol a Kulcsár Kutató-Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány: hű társuk, Landon, a 12 éves németjuhász átkelt a szivárványhídon.
Kiemelkedő magyar eredmény született a Mentőkutya Világbajnokságon
Több magyar csapat is indult az idei Mentőkutya Világbajnokságon, ahova a világ minden tájáról érkeztek versenyzők. Kutyáink és vezetőik idén is gyönyörűen szerepeltek!
Épségben hazaértek a magyar mentőcsapatok és mentőkutyáik Líbiából
Bár rendkívül nehéz és megterhelő napokon vannak túl, mindenki épségben tért haza a katasztrófa sújtotta városból: a mentők és a kutyák is jól vannak!
Megérkeztek a magyar mentőcsapatok és kutyáik Líbiába
Megérkeztek Dernába és már meg is kezdték a munkát a katasztrófa sújtotta városban a magyar mentőcsapatok.