Mancs a kézben nyaraltunk

Természetesen nem kellett attól félnem, hogy valahova esetleg nem engednek be, hiszen vakvezetőként bárhová velem tarthat. Ettől függetlenül a paragrafusokon túl is van élet, amit sokan eléggé szabadon értelmeznek. A megjegyzések tehát azért el-eljutottak hozzánk. Keszthelyen töltöttünk el több, mint egy hetet, így bizton állíthatom, mind a négy sarkát felfedeztük a balatoni fővárosnak. Jártunk éttermekben, kávézókban, parkokban, és a fantasztikus időnek hála a strandon is. Lilit rengeteget sétáltattam, hám nélkül, mert úgy gondoltam, hogy neki is kijár a kikapcsolódásból, így túl sokat nem kellett dolgoznia a magyar tengeren töltött napokban.

A hőség szinte kibírhatatlanul perzselt, így az első napon kiskutyám felfedezte a városi szökőkutat. Sokat tanakodtam, hogy engedjem-e neki a csobbanást, s mivel „láttam”, hogy más kutyatartó is beviszi kedvencét – a járókelők derültségére, én sem tettem másképp. A labrador vér azonnal felszínre tört hű társamnál: harapta a vízsugarakat, majd fenekét beletéve a vízbe hűsölt. A belefekvés sem maradhatott ki a repertoárból, s bizonyítandó, hogy mennyire meleg volt még csak le sem rázta a bundáját. Csöpögve lépkedett tovább. Egyetlen méltatlankodó beszólást sem kaptunk ezért, sőt. Megannyi simogatás, nevetés, és fotókészítés övezte a Vizi attrakciót – naponta kétszer. A 30 fokos Balaton ezek után már nem is csábította kedvencemet.

A városi strandon már ismertek minket, így Lilit meglátva azonnal kitárult előttünk minden ajtó. A mentők igazi barátjává vált Lill, aki a hűs fa árnyékában, egy hordó víz társaságában figyelte, ahogy mi a napon perzseljük hófehér bőrünket. A strandolók egy része ugyan megjegyezte, hogy kutyát behozni tilos, de hamar észrevették a megkülönböztető jelzést, és módosították kijelentésüket. A kérdezők körberajongtak minket, s örömmel „érzékenyítettem” a törölközőn csücsülve.

A kávézókban, éttermekben kivétel nélkül külön figyelmet szenteltek vezetőmnek. Mehettünk reggel, vagy este, tömegben vagy kihaltságban - friss víz várta kitikkadt ebemet. Az árnyékos asztalok valahogy az érkezésünkre szabaddá váltak, így soha nem kellett a tűző napon „enyhülést” keresnünk.

Egyetlen konfliktusunk volt a nyaralás alatt, de ezt sem nevezném valódi feszültségnek, pusztán egy idősebb úriember napi rutinjának. Szűk utcácskán haladtunk, egymás mellett. Hallottam, hogy mögöttem jön valaki, de mivel az utca kihalt volt, s mellettem még akadt némi hely, így nem álltam félre. Ezt nem is hagyta szó nélkül a korosodó férfi, aki megkérdezte, hogy Lili óhajt-e arrébb menni, vagy örök életre el akarjuk foglalni a járdát? Mosolyogva elengedtem, majd szép napot kívánva mentünk tovább. Persze ő nem ilyen feleletre számított, hangjából ítélve remélte, hogy valakin levezetheti felgyülemlett indulatát, de ez akkor, ott nem jött be.

Nekünk a Balaton tényleg a riviéra, kutyajó kikapcsolódás, ahol egyre több helyen hám nélkül is beengedik az ebeket, teljessé téve a gazdiknak a pihenés nyújtotta élményt.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!