A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Másodszor emeltek vádat állatkínzás miatt egy zalai férfi ellen

2019. október 02., 12:45


Szerző: S.Zs.


Kategória: Állatvédelem




Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség a férfi ellen, aki korábban már felfüggesztett börtönbüntetést kapott szintén állatkínzásért.



Az 57 éves dióskáli férfi másodszor kerül bíróság elé állatkínzás miatt. Korábbi tettéért a bíróság felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte, ám úgy látszik, nem tanult a büntetésből. Alig két hónapja ismét kutyát bántalmazott. 

 

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta, a férfi a háza udvarán tartotta 10 év körüli keverék kutyáját, de az ebet augusztusban agyonütötte. A megláncolt kutyát baltájával kétszer fejen ütötte, amitől az elpusztult, az állat tetemét pedig ezután elásta.

 

Hamarosan ismét bíróság elé áll majd a férfi. Amennyiben az utóbbi állatkínzást a próbaideje alatt követte el, az előző ítélettel kiszabott büntetését is le kell majd ülnie.

 

Bízunk benne, hogy a bíróság ezúttal példaértékű ítéletet hoz majd a visszaeső állatkínzónak!



 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Így lopják a kutyákat Budapesten! Így lopják a kutyákat Budapesten!
Az egyik újbudai állatvédő személyes tapasztalatait osztotta meg a közösségi médiában, amikor beszámolt az esetről, aminek szemtanúja volt.

Mikor azt hinnénk, nincs már lejjebb – elképesztő állatkínzásra derült fény Hajdú-Bihar vármegyében Mikor azt hinnénk, nincs már lejjebb – elképesztő állatkínzásra derült fény Hajdú-Bihar vármegyében
Az emberi gonoszság nem ismer határokat – ismét bebizonyosodott. A Hajdú-Bihar vármegyei Nyíracsádon talált két jószándékú állatbarát talált rá a hat hónap körüli kutyára, akit ismeretlen tettes felakasztott – a kutyán friss és jóval régebbi bántalmazások nyomai is voltak.

Börtönbe megy a kölyökkutyát földhöz vágó ózdi férfi állatkínzás vétségéért Börtönbe megy a kölyökkutyát földhöz vágó ózdi férfi állatkínzás vétségéért
Szándékosan vágott földhöz egy kölyök kutyát az a férfi, akit az Ózdi Járási Ügyészség állított bíróság elé.

Bőröndbe rejtett kutyatetemet találtak a Duna partján Bőröndbe rejtett kutyatetemet találtak a Duna partján
Kirándulók találtak rá a bőröndre, azonnal értesítették az állatvédőket.

Kegyetlen büntetés – vascsővel verték agyon kutyájukat, mert ugatott Kegyetlen büntetés – vascsővel verték agyon kutyájukat, mert ugatott
A kutya bűne mindössze annyi volt, hogy ugatott – a kutya gazdái vacsővel estek neki büntetésül. A szomszédok értesítették az állatvédőket, ők pedig rendőrséget, akik azonnal a helyszínre is siettek. A kutya olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már csak az altatás segíthetett rajta.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

EB OVO Közhasznú Egyesület AIRMAX Cargo Budapest Zrt.
 AEGON Magyarország Zrt. Brimo partysátor

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Botrány: ismét állatkínzáson kapták az egyszer már elítélt ex-állatorvost Hírek - Címlapon
Botrány: ismét állatkínzáson kapták az egyszer már elítélt ex-állatorvost
Kirándulás kutyával vadregényes utakon Hírek - Címlapon
Kirándulás kutyával vadregényes utakon