Hírek - Címlapon
Meghitt videó: a kis beagle és a cica egymást átölelve nézi a madarakat
2021. augusztus 21., 13:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
Kissé döcögősen indult a barátságuk, mára azonban legkedvesebb időtöltésük közben is elválaszthatatlanok.
Félénk természettel áldotta meg a sors Bo-t, a kis beagle kölyköt. Ahogy beköltözött új otthonába, a ház ura, a fekete bársonytalpú inkább távolságtartóan, de kíváncsian méregette az új jövevényt. A gazdik bíztak abban, hogy idővel egymásra találnak; szerencsére erre nem kellett sokat várniuk. A macska eleinte kerülte a kölyökkutyát, majd alapos megfigyelést követően úgy vélte, nem árthat neki az apróság: feltartott farkincával egyenesen odasétált hozzá és átölelte. Kegyeibe fogadta eb-alattvalóját:
„Mintha azt mondta volna neki: na, jól van kispajtás, játsszunk! Talán ekkor tanulta el tőle Bo az ölelés tudományát.” – emlékezett vissza a gazdi.
Fotó: thedodo.com
Ettől kezdve igaz barátként tekintenek egymásra, s ahogy az illik, rengeteget birkóznak, játék közben csipkelődnek, és ha nagyon beindulnak, néha szét kell őket ültetni, mint a gyerekeket. A nap végén – és persze közben is – együtt hajtják álomra bucijukat.
A csendesebb pillanatok azonban hűen mutatják a kettejük között mély és szoros kötődést. Szívesen elüldögélnek egymás mellett a kanapé tetején, megbűvölve nézegetik a kertjükben csiripelő, ugrándozó madarakat. Gazdájuknak véletlenül éppen sikerült elkapnia a mesébe illő jelenetet, ahogy Bo átöleli barátját:
A rövid videó bejárta a világhálót, üzenete arra emlékeztet mindnyájunkat, hogy a boldogsághoz néha nem kell más, mint egy napfényes nap és egy jóbarát az oldalunkon.
Forrás: thedodo.com
Indexkép forrás: thedodo.com
Cikk első megjelenése: 2020. március 17.
Idős kutyát fogadnál örökbe? Van 5 remek érvünk mellette!
Egy mentett őszpofi hálája egy életen át elkísér. Szívmelengető érzés tudni, hogy annyi nehézség után hátralévő éveit nyugalomban és szeretetben élheti le melletted. Annyi mindennel gazdagodhat életünk, ha egy kisöreget választunk!
Kutyák és nyulak – Mit kell tudni a békés együttéléshez?
Semmi sem melengeti meg annyira egy gazdi szívét, mint amikor látja, milyen jól kijönnek egymással kedvencei. Kutyák és macskák között gyakran alakul ki életre szóló barátság, de mi a helyzet a nyuszikkal? Őket is elfogadhatja a kutya, anélkül, hogy zsákmányként tekintene rájuk? Felülírhatja a szeretet a természetes ösztönt?
Miért szeretik a kutyák, ha megvakargatjuk a hátsójukat, derekukat?
Azt a bizonyos pontot a leleményesebb ebek a falnak, bútoroknak, kerítésnek dőlve, vagy a fűben hemperegve is megpróbálhatják megvakarni. De mennyivel könnyebb a gazdi segítségét kérni! Hóbort csupán, vagy komolyabb dologra utal, amelynek érdemes utánajárni?
Kutya a kertben - 10 dolog, ami veszélyt jelenthet
Kertünk az a hely, ahol kutyánk szabadon mozoghat, kedvére szaladgálhat, játszhat, napozhat. A mi felelősségünk, hogy mindez biztonságos is legyen számára.
Miért szaglásszák a kutyák egymás hátsóját?
Zavarba ejtőnek tűnhet, ám a kutyák számára a kommunikáció lényeges részét képezi az, hogy megszimatolják egymás intim területeit. Miben segíti ez őket?











