Ne ments meg minden állatkölyköt kutyaséta alatt!

Elindulunk kutyánkkal a szokásos délutáni sétánkra a közeli erdőbe, vagy épp egy hétvégi hosszabb túrára ki a természetbe. Ritkán, de előfordul, hogy valamilyen vadállattal találkozunk, akik általában gyorsan el is tűnnek szemünk elől, biztonságos helyet keresve maguknak. Mi gyönyörködünk bennük, megdicsérjük kutyánkat, hogy nyugodtan viselkedett és nem ugatott, vagy szaladt utána, majd megyünk tovább.

De mi van akkor, ha egy elárvultnak tűnő kölyökre bukkanunk, akik próbál észrevétlen maradni a fűben, vagy épp a bokor alján, ám nekünk mégis úgy tűnik, hogy éhes, szomjas, magányos, de egyébként is olyan kis soványnak tűnik… Végigfut agyunkban az összes lehetséges (és tragikusnál tragikusabb) magyarázat, mi történhetett a kis állatkával, az anyjával és úgy egyébként is… Azonnal bekapcsol bennünk az “állatvédő-üzemmód”, és azon kapjuk magunkat, hogy rohanunk vissza a kocsihoz, ölünkben a szegény elárvult kis állatkával.

Eközben azonban előfordulhat hogy a “szegény elárvult állatka” anyja visszaért hozzá, és értetlenül keresi kicsinyét, nem értve, hova tűnt arról a biztosnak hitt helyről, ahol hagyta.

Az őzek, szarvasok, nyulak legfiatalabb egyedeihez szigorúan tilos hozzányúlni. Nem szabad megsimogatni, akár csak egy ujjal is. Nem szabad ölbe venni se egy szelfi erejéig, se azért, hogy megvizsgáljuk, minden végtagja ép-e. És főleg nem szabad elcipelni magunkkal, hogy aztán otthagyjuk az állatorvosnál, vagy hogy magunk neveljük fel az udvaron. Ezen kis állatkák a legjobb helyen vannak ott, ahol megbújnak. Úgy tűnik, magukra maradtak, ám egyáltalán nem örökre: anyjuk elment, hogy saját éhségét csillapítsa, vagy épp csak azért, mert hallotta, érezte közeledésünket, és kereket oldott. Ez teljesen természetes ezeknél az állatoknál, ne háborgathassuk hát a kicsiket, bármennyire is segíteni szeretnénk! Fontos, hogy kutyánkat se engedjük oda hozzájuk. Ha az anya megérzi kicsinyén a szagunkat, lehet, hogy végleg elhagyja…

Hasonló a helyzet a madárfiókákkal is. Nagyon ritka, hogy véletlenül essenek ki fészkükből a kicsik (ez jellemzően nagyon erős szélben, viharban történhet meg). sokszor a még röpképtelen fiókák maguktól hagyják el a fészket, és ne gondoljuk, hogy ezzel egyből a halálba ugranak! Ügyesen elbújnak, szüleik pedig könnyedén megtalálják őket, és a fészken kívül is etetik őket.

Szintén nagyon ritka eset, hogy vaddisznó malacot lássunk egyedül bóklászni. A kismalacok mindig anyjuk mellett maradnak. Mégis, ha magányos malackával találkozunk, ne háborgassuk se mi, és kutyánknak se hagyjuk! Ijedtségében nagyon hangos visítással hívja mamáját, aki azonban nem ismer tréfát, ha malacáról van szó! A kicsinyét védő anyakoca igen veszélyes, gondolkodás nélkül támad!

Hogyan segíthetsz mégis?

A legtöbbet azzal teszed, ha nem nyúlsz az apróságokhoz, és továbbállsz. Kutyád tartsd pórázon, hogy ő se akarjon barátkozni az állatkákkal. Induljatok tovább!

Ha van rá lehetőséged, 4-5 óra elteltével menj vissza a helyszínre: jó eséllyel a kisállat hűlt helyét találod csak. Ez esetben tudhatod, hogy a kicsi anyukája visszajött érte, és együtt indultak tovább.

Amennyiben az állatka mg mindig ugyanott van, sejthető, hogy valóban baj történhetett. Ez esetben kérjünk segítséget egy közeli állatvédő szervezettől, állatorvostól, vagy esetleg vadasparktól vagy állatkerttől. (Ezek telefonszámainak érdemes előre utánanézni, mielőtt a kölyköt megyünk ellenőrizni, így nem a helyszínen kell keresgélnünk.)

Ha madárfiókát látunk, és egyértelmű, hogy bajban van, kérjük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület segítségét!