
Nyugdíjba vonul Közép-Európa első méreg- és tetemkereső kutyája
2021. június 01., 12:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Nyugdíjba vonul Falco, Közép-Európa első méreg- és tetemkereső kutyája - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint felidézik, 2013-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a világon harmadikként létrehozott egy méreg- és tetemkereső kutyás egységet, amely azóta is jelentős részt vállal a ragadozómadár-mérgezések elleni küzdelemben. Falco, az egység alappillére, hét kiemelkedően eredményes év után most nyugdíjba vonul.
A Deák Gábor vezette egység az elmúlt évek alatt jelentős eredményeket ért el a mérgezésekkel kapcsolatos bűnesetek felderítésében. Több mint ezer terepi keresésben vettek részt, 585 mérgezéssel kapcsolatos bizonyítékot találtak, és ezzel az egyik legsikeresebb méreg- és tetemkereső kutyás egységnek számítanak a világon.
A magyarországi kutyás egység gondolata már 2010-ben megfogalmazódott az MME szakembereiben, de a kezdet nem volt egyszerű, mert úgy kellett megtalálni a feladatra legalkalmasabb kiképzőt, kutyavezetőt és kutyát, hogy nem lehetett korábbi tapasztalatokra hivatkozni, hisz ilyen egység akkor még csak Spanyol- és Olaszországban volt - áll a közleményben.

Fotók: parlagisas.hu / Deák Gábor és Horváth Márton
A hároméves elkészítő munka után a képzés végül a Helicon LIFE projekt keretében 2013-ban kezdődhetett el az Országos Rendőr-főkapitányság Dunakeszi Oktatási és Kiképző Központjában. A kutyavezetői feladatokra az MME egyik korábbi önkéntesét, Deák Gábort választották ki. Gábor és Falco egy négy hónapos speciális, a drogkereső kutyákéhoz hasonló kiképzésen vett részt, csak kábítószer helyett neki elhullott állati tetemeket és a leggyakrabban használt mérgeket kellett megtalálnia.
Falco az évek során az alapfeladatán túl más jellegű munkákban is részt vett. Kutattak molnárgörény és lelőtt farkas után, kerestek áramütés miatt vagy gépi kaszálás során elpusztult állatokat, de az összes ragadozómadár-mérgezéssel összefüggő eredményes házkutatás, itthon és külföldön egyaránt, mind hozzá kötődik.
Részletes információk a témáról a https://parlagisas.hu/hu/content/nyugdijba-vonul-falco-kozep-europa-elso-mereg-es-tetemkereso-kutyaja linken találhatók meg.
Forrás: MTI
Indexkép forrás: parlagisas.hu / Morvai Szilárd
Megérkeztek a magyar mentőcsapatok és kutyáik Líbiába
Megérkeztek Dernába és már meg is kezdték a munkát a katasztrófa sújtotta városban a magyar mentőcsapatok.
Nyugdíjba vonul Kabos, a katasztrófavédelem tűzvizsgáló kutyája
Sorfallal és finomságokból álló tortával búcsúztatták Kabost, a tűzvizsgáló kutyát nyugdíjba vonulása alkalmából.
Magyar mentőkutyások is Líbiába utaznak, hogy segítsék a mentéseket
Magyar csapatok is segítik a mentést: eddig legkevesebb hatezer halálos áldozatról tudni, de tízezer eltűnt embert keresnek, egyre csökkenő reménnyel az árvíz sújtotta Líbiában.
Életet mentett Ego, a belga juhász
A Fertő-tónál került bajba egy nő – szerencsére Ego, Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság soproni személykereső kutyája időben megtalálta!
Ég veled, Berci! – Hűséges kutyájától búcsúzik a BRFK
Csalhatatatlan szimatú keresőkutya, aki minden rosszfiút lebuktatott, de hűséges társ és barát is volt.