A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Örökbefogadta a kóbor kutyát, aki megmentette támadóitól tengerparti nyaralásán

2017. október 11., 06:00


Szerző: M.Lilla


Kategória: Könnyű




Szívmelengető történet egy hontalan kutyáról, aki megmentette egy idegen életét és az idegenről, aki több tízezer kilométert utazva visszatért a hontalan kutyáért.



A 25 éves Georgia Bradley, angol egyetemista két évvel ezelőtt Görögországban töltötte nyaralását. A tűző napsütés és a hűs hullámok pillanatok alatt feledtették vele a tavaszi félév hajtását és a vizsgázás nehézségeit. Kréta szigetén pihente ki a feszült időszakot, s egy kellemes napon sétára indult a tengerparton. Rövid idő múltán, egy félreeső partszakaszon két férfi közelítette meg a lányt. Felajánlották, hogy igyanak meg együtt valamit, viselkedésük azonban megfagyasztotta ereiben a vért. 

 

Egyedül volt, s ha az események váratlan fordulatot vesznek, esélye sem lett volna a menekülésre. Mikor visszautasította az ajánlatot, az idegenek agresszív hangnemre váltottak és megragadták a karját, legrosszabb rémálma látszott valóra válni… Ekkor azonban váratlan segítője akadt, méghozzá egy kóbor kutya képében. 

 

Georgia Bradley és megmentője, Pepper
Georgia Bradley és megmentője, Pepper
Fotó: telegraph.co.uk

 

Sebesen száguldott feléjük és a magát védeni próbáló nő és a két férfi közé ugrott. A kicsi, fekete szőrmók vadul ugatni kezdett, mellyel a távolban sétáló nyaralók figyelmét is magukra vonta. Az idegenek megrémültek, és kereket oldottak, Georgia pedig reszketve menekült az ellenkező irányba. Hazasietett, amilyen gyorsan csak tudott.

 

Hatalmas kő esett le a szívéről, a megkönnyebbülés erejét napokon át érezte.

Még ideje sem volt értesíteni barátait a történtekről, mikor észrevette az ajtaja előtt várakozó kutyát. Védelmezője hazáig kísérte és most reménykedve figyelte a lányt. Könnyek között köszönte meg neki, hogy vigyázott rá:

 

„Megmentett engem. Biztos vagyok benne, hogy látta, bajban vagyok… Azonnal éreztem a köteléket kettőnk között.”

 

Pepper, a hős uszkár-terrier keverék
Pepper, a hős uszkár-terrier keverék
Fotó: 

 

„Minden este feltűnt a közelünkben, a bárok és éttermek előtt ácsorgott, hátha felkelti a turisták figyelmét. Eleinte nem hagyta, hogy megsimogassuk. Nagyon gyengéd volt, de túlságosan félt ahhoz, hogy közel engedjen magához.”

 

Ez a kötelék napról-napra szorosabbá vált, olyannyira, hogy a nyaralás végén a reptérre induló autójukat is kilométereken át követte a kétségbeesett eb. Velük akart tartani, választottjával, akinek megmentette becsületét. Georgiának megszakadt a szíve, szerette volna magával vinni a kutyát, de az oltásokat igazoló kisállatútlevél híján és az idő rövidsége miatt kivitelezhetetlen volt az előírások pontos teljesítése. A helyi menhelyen is próbálkozott, ám a magas létszám miatt nem tudtak neki helyet szorítani.

 

Ahogy elindultunk a reptérre, hátranéztünk, és Pepper futott az autónk után. Szívszaggató látvány volt. Mikor hazaértem, egyre csak ő járt a fejemben, így a legközelebbi járattal visszarepültem Krétára.”

 

Kisállatútlevél - Georgia és Pepper útra készen
Kisállatútlevél - Georgia és Pepper útra készen
Fotó: telegraph.co.uk

 

Képtelen volt elfelejteni a kutyát, reggelente emlékével ébredt, esténként pedig azon gondolkozott, hogyan lehetnének együtt. Élete már nem lehetett teljes a négylábú nélkül. Két héttel később visszarepült Krétára, és a keresésére indult. Öt hosszú héten át kutatott a kutya után, mely két további utat jelentett a szigetre. Csodával határos módon végül ugyanott bukkant rá, ahol először, azon a bizonyos napon a sors útjai egymáshoz vezették őket.

 

Gazdátlan állatnak nyilvánították, így a lány magához vehette, és a Pepper nevet adta neki. Microhippet, féreghajtót és veszettségi elleni oltást kapott, ám további 21 napot kellett karanténban töltenie, mielőtt betehette a mancsát az Egyesült Királyság területére. Nagy meglepetés érte gazdáját, mikor harmadszorra tért vissza hozzá Krétára, hogy immáron együtt készüljenek fel a közel 4000 km-es utazásra. A kutyapanzió üzemeltetője tudatta vele, hogy Pepper vemhes. Egy héttel landolásukat követően érkeztek meg a kicsik.

 

A bátor uszkár-terrier keverék történetét a vezető angol híroldalak – köztük a Daily Mail és a Huffington Post – is lehozták. Hőstettét 2015. október 21-én Állati Hős Díjjal (Animal Hero Award) jutalmazták, az ünnepélyes díjátadón családjával együtt jelent meg.

 

Pepper bátor tettével elnyerte az Állati Hős Díjat
Pepper bátor tettével elnyerte az Állati Hős Díjat
Fotó: kissamos-dogs-boardingkennel.blogspot.com

 

„Őrült utazás volt, de most madarat lehetne velem fogatni! Pepper gyönyörűen beilleszkedett!

 

A kutyák hűségéről, odaadásáról és feltétel nélküli szeretetéről számtalan szebbnél-szebb történetet hallhattunk már, ám Georgia és Pepper hihetetlen egymásra találása életre szóló kötelékké vált kettejük között, melyet egy kontinensnyi távolság sem téphetett szét. 

Forrás: boredpanda.com, telegraph.co.uk
Indexkép forrás: boredpanda.com, telegraph.co.uk

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Menhelyi kutyák a reflektorfényben - árva kutyákkal mutatták be a hazai divattervezők kollekcióikat Menhelyi kutyák a reflektorfényben - árva kutyákkal mutatták be a hazai divattervezők kollekcióikat
2023. december 9-én került megrendezésre a Dogs on the Catwalk eseménye. A rendezvény főszereplői örökbefogadható menhelyi kutyusok, akik egy különleges fashion show keretében vonulnak végig a kifutón, divattervezők hazai márkáinak kollekcióit bemutató modellekkel a póráz túlsó végén. 2018. után most az Ürömi Állatmenhely 8 mentvényéé volt a lehetőség, hogy megmutatkozzon a nagyközönség előtt hazai sztárok kíséretében.

Idén is indul a Négylábú szeretetfutár Idén is indul a Négylábú szeretetfutár
A Rex Kutyaotthon Alapítvány a karácsony közeledtével idén is meghirdeti Négylábú szeretetfutár elnevezésű kezdeményezését. A program célja, hogy menhelyi állatok melegséget vigyenek a magányosan élő, az ünnepeket egyedül töltő emberek életébe, akik szívesen befogadnának egy négylábú házi kedvencet. Ebben az időszakban az Alapítvány kiemelt figyelmet fordít a magányosan élőkre és igényeik szerint árva kutyákat és macskákat juttatnak el hozzájuk.

40 nap után került elő a kutya, miután nyoma veszett az izraeli háborúban 40 nap után került elő a kutya, miután nyoma veszett az izraeli háborúban
Megható történet egy elveszett kutyáról és szerető gazdijáról, aki nem adta fel a reményt, hogy egy napon majd újra magához ölelheti kedvencét.

Bátortalanul nyújtotta mancsát, így kért segítséget a kóbor kutya, aki a menhely előtt várt Bátortalanul nyújtotta mancsát, így kért segítséget a kóbor kutya, aki a menhely előtt várt
Ahogy odaért az állatmentőhöz, kezébe tette a mancsát, mintha azt mondaná: „Kérlek szépen, segíts rajtam!”

Senkinek sem kellett az öreg kutyus – mígnem egy 100 éves néni jelentkezett örökbefogadónak Senkinek sem kellett az öreg kutyus – mígnem egy 100 éves néni jelentkezett örökbefogadónak
„Olyanok ők ketten, mint a borsó meg a héja.”

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Mondial Assistance GesmbH Brimo partysátor MOL Nyrt. AIRMAX Cargo Budapest Zrt.


Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Ebzárlat 2017 őszén - itt a teljes településlista időpontokkal Hírek - Címlapon
Ebzárlat 2017 őszén - itt a teljes településlista időpontokkal
Kirabolták a Noé Állatotthont - segítséget kérnek a tolvajok azonosításához! - Frissítve! Hírek - Címlapon
Kirabolták a Noé Állatotthont - segítséget kérnek a tolvajok azonosításához! - Frissítve!