Országos összefogásra hív a SPAR – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak - Közérdekű
A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Országos összefogásra hív a SPAR – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak

2025. május 10., 08:30


Szerző: Hortobágyi Henrietta


Kategória: Közérdekű




Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány közös, „Mancs a bajban!” névre hallgató állateledel-gyűjtő akcióját. A kezdeményezés célja, hogy a menhelyeken élő, gazdára váró állatok jobb ellátásban részesüljenek, és az őket gondozó szervezetek anyagi terheit csökkentsék – mindezt a vásárlók önzetlen segítségével.



Az idei gyűjtés 2025. május 10–11-én, szombaton és vasárnap zajlik az ország valamennyi INTERSPAR áruházában, naponta 10 és 16 óra között. A kampányban több mint harminc civil állatvédő szervezet vesz részt, akik az áruházak előterében kialakított gyűjtőpontoknál várják az adományokat.

 

spar mancs a bajban

 

Az akció során az állatvédők száraztápot, konzervet, nedves eledelt, jutalomfalatokat, felszereléseket és tisztítószereket gyűjtenek a menhelyeken élő kutyák és macskák támogatására.
A vásárlók a kasszazónák után adhatják át felajánlásaikat az önkénteseknek. Mivel minden szervezet saját igényei alapján határozza meg, mire van épp szüksége, ezért érdemes a helyszínen érdeklődni – ez segíti a célzott és igazán hasznos adományozást.

 

A „Mancs a bajban!” kampány egyik legfontosabb üzenete, hogy a legkisebb adomány is számít. Egy csomag száraztáp vagy egy konzerv is sokat jelenthet egy menhelyi állat számára.

 

spar mancs a bajban

 

A SPAR hosszú évek óta támogatja az Országos Állatvédőrség Alapítvány koordinációja mellett az állateledel-gyűjtéseket, mert hiszünk abban, hogy egy felelős kiskereskedelmi vállalatnak nemcsak a vásárlóit, hanem a közösség egészét, benne a legkiszolgáltatottabbakat – így az állatokat is – támogatnia kell. Összefogásra buzdítunk évről évre, s külön öröm, hogy vásárlóink jól érzékelhető elkötelezettséggel álltak és állnak mellénk ebben az ügyben is” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

 

A SPAR-ban gyűjtött adományok egy-egy állatvédő szervezet élelmezési költségeinek akár a felét is fedezhetik. Ez hatalmas könnyebbség számukra, hiszen az így megtakarított összegeket más, létfontosságú célokra – például kennelek építésére, orvosi kezelésekre vagy szállítóeszközök beszerzésére – tudják fordítani.

 

Az akcióban résztvevő szervezetek és áruházak listája a www.sparafenntarthatojovoert.hu/mancsabajban weboldalon érhető el.

 

A SPAR és INTERSPAR üzletek vásárlói a mostani akció mellett egész évben hónapról-hónapra találkozhatnak az állatvédő civil szervezetekkel és munkájukat állateledel-adománnyal támogathatják.

A gyűjtések helyszínéről és időpontjáról a SPAR erre a célra létrehozott online felületén júniustól ismét lehet tájékozódni: www.sparafenntarthatojovoert.hu/mancsabajban

 

További felvilágosítás:

Maczelka Márk, kommunikációs vezető

SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

2060, Bicske, SPAR út

Mobil: +36 20 823 7891
E-mail: maczelka.mark@spar.hu

Forrás: SPAR
Indexkép forrás: SPAR

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Több mint 12 ezer kilogramm száraz táppal segítették a SPAR-vásárlói az állatmenhelyek lakóit Több mint 12 ezer kilogramm száraz táppal segítették a SPAR-vásárlói az állatmenhelyek lakóit
„Mancs a bajban!” elnevezéssel kétnapos állateledel-gyűjtő kampányt szervezett a SPAR Magyarország az Országos Állatvédőrség Alapítvánnyal karöltve 2022. május 7-8-án a kijelölt INTERSPAR áruházakban. Kutya száraz tápból több mint 10 ezer kilogramm, macska száraz tápból pedig közel 2 ezer kilogramm gyűlt össze a vásárlók adományainak köszönhetően.

Közel 16 ezer kilogramm száraz tápot adományoztak a SPAR vásárlói a kisállatoknak Közel 16 ezer kilogramm száraz tápot adományoztak a SPAR vásárlói a kisállatoknak
Eredményesen zárult az Országos Állatvédőrség Alapítvány és a SPAR Magyarország szervezésében megvalósult kétnapos állateledelgyűjtő akció. 2021. május 15-16-án az INTERSPAR áruházakban a „Mancs a bajban!” elnevezésű kezdeményezés során kutya száraz tápból több mint 14 ezer kilogramm, macska száraz tápból pedig mintegy 2 ezer kilogramm gyűlt össze a vásárlók adományainak köszönhetően.

Állatok kedvence a Vauu vitamin

hirdetés (X)

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Brimo partysátor Petcast Ebugatta AIRMAX Cargo Budapest Zrt.


Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube TikTok Kutyabarát hely
Bizonyított: a kutyák tudják, mit érez a gazdi Hírek - Címlapon
Bizonyított: a kutyák tudják, mit érez a gazdi
Miért van olyan kevés kutya- és bababarát szálláshely? Interjú egy hotel ügyvezetővel. Hírek - Címlapon
Miért van olyan kevés kutya- és bababarát szálláshely? Interjú egy hotel ügyvezetővel.