Séta a városban vagy a természetben – Van különbség? Melyiket válasszuk?

Azt mindenki tudja, hogy a kutyáknak fontos a séta, méghozzá naponta több alkalommal is. Fizikai, mentális és érzelmi egészségüknek is jót tesz, bár a séták száma, hossza és minősége jelentős eltérést mutat családonként. Azok a kutyák, akik gyakran sétálhatnak a gazdikkal, nemcsak egészségesebbek, hanem kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak is, állítják.

Az utóbbi időben azonban egyre több kutyaviselkedés-szakértő véli úgy, hogy egyáltalán nem mindegy, merre sétálunk kutyánkkal. Nyüzsgő belváros, zöld parkok vagy erdő-mező? Más-más hatással vannak kedvenceinkre is.

Sokan azzal érvelnek, hogy a természetben történő séta segít a stresszcsökkentésben. Még nevet is adtak neki: „dekompressziós séta”, ami kb. annyit jelent, hogy a mindennapok során felgyülemlett stressztől könnyebben szabadulhat meg a kutya, ha zöld helyeken sétálhat, mozoghat. (A nyomáscsökkentést értelmezhetjük itt úgy, mint a kutyára nehezedő terhek, nyomások enyhítése különféle tevékenységek, jelen esetben séta formájában.)

Eddig még nem sikerült megalkotni olyan szisztematikus tudományos teszteket, melyek összehasonlították volna a városi és a természeti környezetben történő séták hatásait. Egy nemrég közzétett kutatásban ezt a hiányt próbálták lefedni.

Feltevések erdejében: evolúció vs. ember-kutya hasonlóság

Mielőtt rátérnénk az adatokra, fontos megnéznünk, vajon honnan is ered az az elképzelés, miszerint a természetes séta jótékonyabban hat a kutyákra, mintha csak a városban mozgatnák meg a tagjaikat. Két feltevés is létezik erre: a származás, valamint elménk hasonló működése. Ha a származást nézzük, a kutatók szerint elegendő megvizsgálni a mai vadon élő kutyafélék (pl. farkasok) életmódját, és máris találunk olyan mintákat, melyeket a velünk élő kutyákra is alkalmazhatunk.

Mivel a farkasok természetes környezete zöld helyeket, erdőket, mezőket foglal magában, és a kutya őse a farkas, ezért a legtermészetesebb és legkevesebb stresszel járó környezet kedvenceink számára csakis a természet lehet. Nem pedig a város a zajos, nyüzsgő utcákkal. Ez az érvelés vezetett a BARF-mozgalom létrejöttéhez is, mely azon alapszik, hogy a farkasok nyers étrenden élnek, minden bizonnyal ez a legjobb táplálék kutyáinknak is.

Ez a fajta logika azonban nem teljesen igaz. Kutyáink genetikailag különböznek a farkasoktól, ez pedig jelentős viselkedésbeli és fiziológiai változásokkal járt. Az ilyen és ehhez hasonló evolúciós okfejtések gyenge pontját könnyen megértjük a következő, humán analógiával: mennyire lenne értelme amellett érvelni, hogy mivel a majmoktól származunk, ezért a legkevésbé stresszes és legtöbb jótékony hatással járó tevékenység az lenne, ha faágakon lógáznánk?

A másik elképzelés az emberi és kutyaelme működésének hasonlóságain alapszik. A kutyák mentális képességei nemhogy elérik, de egyesek szerint meg is haladják a 2-3 éves gyermekek képességeit. Az adatok azt mutatják, hogy bizonyos pszichés problémákon is osztozunk, például a depresszió, a rögeszmés viselkedés, és a poszttraumatikus stressz-szindróma. Így könnyen eljutunk oda, hogyha valami jót tesz az embereknek, az a kutyáknak is. Tanulmányok szerint kifejezetten jó hatással van ránk, emberekre, ha hetente legalább 120 percet eltöltünk a természetben: eredménye a jobb mentális és fizikai közérzet. Ha esetünkben ez a helyzet, akkor bizonyára így van ez kedvenceinknél is. Innen (is) eredeztethető a dekompressziós séta ötlete.

Mit mondanak az adatok?

Bár érdekesek e feltevések, a tudósokat nem győzték meg. Tapasztalati úton igyekeztek tesztelni a városi és a természetes séta hatásai közötti különbségeket. Ehhez a kortizol-szintet mérték, mivel ennek a hormonnak a szintje jelentősen megugrik a vérben, ha az egyén (akár ember, akár kutya) fokozott stresszhatásnak van kitéve. Hátulütője, hogy a vérvétel önmagában is növelheti a stresszt. Ezt ki lehet küszöbölni, mivel más testfolyadékokban is mérhető az emelkedett kortizol-szint (pl. vizeletminta).

A résztvevő kutyákat 12 héten át vizsgálták két eltérő körülmény között: séta a szomszédos területen, séta a természetben. A séták hossza kb. 30 perc volt. A környező helyeken történő sétához 1.8 m hosszú pórázon vezették a gazdik kedvenceiket. A természeti séta helye egy közeli park vagy egyéb természetes környezet (nyílt mező, erdős terület, tópart, tengerpart) volt. A kutyákra egy 6 méteres hosszúpórázt tettek, és kedvükre fedezhették fel a helyet (séta, szimatolás, ásás, szaladgálás, stb.).

A kortizol-szint mérése némi ügyességet igényelt, hiszen egy-egy séta során a gazdiknak 28 időpontban kellett vizeletmintát gyűjteniük a kutyájuktól, hogy a séta előtti, alatti és utáni stressz-szintet megmérhessék. Ehhez egy műanyag tálcát használták, miközben a kutya pisilt. A mintákat később a laborban elemezték.

„Azt találtuk, hogy a természetben történő séták nem jelentenek kevésbé stresszes séta-élményt.” Eredményeiket arra alapozták, hogy a séta típusától függően sem voltak eltérések a kortizol-szintben. Ami azt illeti, nem feltétlenül kell zöldebb területre látogatni, hogy a kutya megélje a séta jótékony hatásait.

Glenna Cupp, a tanulmány szerzője összegzése szerint: „Ha a gazdik élvezetesebbnek találják a sétát a szabadban, kutyáiknak feltehetően több ilyen élményben van része. A hosszabb séta több testmozgással is jár. Ezzel szemben, ha lehetőségeik korlátozottak, és nehezen tudnak kimozdulni a zöldbe, akkor a környékbeli séták is megadhatják a mozgás gyakoriságát, ami hozzájárul a kutya egészségéhez is.”