
Sikerült elkapni egy nőt, aki tűkkel átszúrt húsdarabokkal akart kutyákat ölni Dunaszerdahelyen
2020. március 06., 12:45
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Szerencsére egy kutya életét sem követelte a nő próbálkozása. Tanulságos eset a dunaszerdahelyi történet több szempontból is.
Dunaszerdahelyen másodszor bukkantak fel gombostűkkel és szögekkel átszúrt hús- és szalonnadarabok. Szeptemberben a város keleti lakótelepén, idén a nyugatin találtak a kutyasétáltatók szétszórt csalikat. Már szeptemberben is bejelentették a dolgot a gazdik a rendőrségen, akkor azonban nem akadtak a tettes nyomára - nem úgy, mint most! A rendőrség idén újabb információkhoz jutott az esettel kapcsolatban:
"Két hete kaptunk bejelentést, hogy a Nyugat lakótelepen ismét szögekkel tűzdelt hús- és szalonnadarabok van szétdobálva. Egy hete megfelelő információk birtokába jutottunk. Megfigyeltünk egy bizonyos személyt, akit március 2-án sikerült elkapnunk. Egy 61 éves dunaszerdahelyi nő az elkövető. Kamerafelvétel van arról, ahogy eldobja a húsokat. A városi rendőrök átnézték a nála lévő kosarat is, amelyben további adagok voltak elkészítve" – idézi Csiba Tibor városi rendőrparancsnokot a bumm.sk.

Fotó: parameter.sk
A parancsnok hozzátette: a nő beismerte tettét, hogy a város több pontján szögekkel teletűzdelt húsdarabokat szórt szét. Tettét azzal magyarázta, hogy a kutyasétáltatók nem szedik fel a kutyaürüléket, ő pedig így próbált bosszút állni a kutyákon.
Próbálkozásaival több kutyának is sérülést okozott, csak a gazdik éberségének és a gyors orvosi ellátásnak köszönhető, hogy nem követeltek a halálos falatok kutyaéletet. A bumm.sk-nak az egyik érintett gazdi, B. Szilvia is nyilatkozott: "Tavaly szeptemberben egy délután 4 órakor sétálni vittem a kutyám. Arra lettem figyelmes, hogy a kutyus valamivel nagyon dolgozik, próbálja elrágni és lenyelni. Kivettem a szájából. Ekkor csillant meg a húsdarabban egy szög. Kivettem a szájából, de egy részét mégis lenyelte. Pár lépéssel arrébb a kutya kiszagolt egy újabb húsdarabot, amiben szintén szög volt. Ekkor tudtam, hogy korábban is ezt nyelte le. Azonnal állatorvoshoz indultunk. Szerencsére még nem kezdődött meg az emésztés, így a hánytató injekció segített. A kutyám szerencsére jól van. Ijesztő volt, a röntgenfelvételen jól látszott a 60-as szög a gyomrában. Ha nem veszem észre, akkor ma már valószínűleg nem élne a kutyám"
Egy másik kutya ennyire nem volt szerencsés: nála műtéti úton tudták eltávolítani a szöget. Az eset azért is súlyos, mert a lakótelepeken kisgyerekek is élnek, így őket is veszélyeztették a szögekkel átszúrt falatok.
A dunaszerdahelyi városi rendőrök az ügyet átadták az állami rendőrségnek, akik az ügyészségre továbbították. Az elkövető ellen állatkínzás szándékos elkövetésének gyanúja miatt eljárás indult.

Fotó: bumm.sk
Tanuljunk a dunaszerdahelyi esetből!
Ha hasonló esettel találkozunk, akár szögekkel, tűkkel átszúrt falatokkal, akár fagyállóval, vagy egyéb méreggel átitatott élelem-darabokkal, ne fordítsuk el fejünket! Szedjük össze a csalétkeket, és jelentsük az esetet a rendőrségen! Mint az esetből is láthatjuk, nem reménytelen megtalálni a rosszakarót!Más gazdik (és bizony szülők!) számára is fontos információ, mikor és pontosan hol találtuk a falatokat, tegyük közzé, hívjuk fel az arra járók figyelmét!
És másik, talán még fontosabb tanulság: legyünk felelős és fegyelmezett gazdik! Mindig szedjük össze kedvencünk után a piszkot! Ne adjunk okot hasonló esetekre! Tartsuk be a szabályokat, ne engedjük kutyánkat idegenekhez odarohanni, akkor se, ha flexi pórázon van! Fogadjuk el, hogy nem mindenki kíváncsi a mi kis szeretetbombánkra! Mutassunk példát! Megvan mindennek a helye és ideje, a szaladgálásnak, mókázásnak, és a fegyelmezett, láb melletti sétálásnak is!
Miért remeg a kutyám?
A remegésnek számos kiváltó oka lehet, külső tényezőktől kezdve betegségeken át egészen az érzelmi hatásokig. Mire figyeljünk és hogyan segítsünk kedvencünknek?
10 étel, amiből jobb, ha kutyád nem eszik
"Csak egy falatkát!" Kérlelő tekintetének nem könnyű ellenállni, de ha olyan étel vagy ital van kezünk ügyében, mely számára veszélyes, igenis muszáj. Nem lehet elégszer elmondani, hogy bizony akadnak olyan finomságok, melyekből kedvencünk nem kaphat. Lássuk a legfontosabbakat!
Ehet a kutya diót?
Miért is ne? Hiszen egyik legegészségesebb ropogtatnivalónk, egyenesen a természet patikájából. De vigyázni kell vele, mert komoly baj is származhat belőle!
Kutya a kertben - 10 dolog, ami veszélyt jelenthet
Kertünk az a hely, ahol kutyánk szabadon mozoghat, kedvére szaladgálhat, játszhat, napozhat. A mi felelősségünk, hogy mindez biztonságos is legyen számára.
Óvatosan a sétán: ártani próbálnak ismeretlenek a kutyáknak Pécsett
Húsba csomagolt üvegszilánkok, fagyálló, patkányméreg. Ilyen és hasonló csalétkekkel próbálnak ártani ismeretlenek a kutyáknak Pécsett.