A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

18 kölyöknek adott életet az altatás elől mentett mamakutya

2017. július 01., 12:30


Szerző: M.Lilla


Kategória: Könnyű




A kóbor keverék június elején került be egy túlzsúfolt menhelyre, ahol altatás várt rá. Ám neki 18 jó oka volt arra, hogy életben maradjon - s az összefogásnak hála megmenekült!



Ava kezdett kifutni az időből. A menhelyen tudták, hogy vemhes, s talán éppen ezért került fel ő is az altatási listára, hogy csökkentsék a kóbor állomány számát. A folyamatosan magas létszám miatt még Amerikában is lehetetlen vállalkozásnak tűnik megfelelő befogadókat találni, akik felnevelik a kölyköket, márpedig ebben az időszakban újabb és újabb vemhes szukákat fognak be az utcáról. 

 

Talán emlékeztek még Rézi kutyusra, akiről két hete írtunk. Ő is egyike volt a hasonló sorsú kutyáknak, magas vemhesen került be a komlói gyepmesteri telepre. Napjai vagy talán csak órái lehettek hátra az ellésig. Neki szerencséje volt: ideiglenes befogadójánál adhatott életet 6 gyönyörű picinek, akik azóta is szépen cseperednek! 

 

18 kölyköt hordott a szíve alatt a mamakutya
18 kölyköt hordott a szíve alatt a mamakutya
Fotó: Facebook/Ava and her 18 Royals

 

Ava sorsa azonban úgy tűnt, végleg megpecsételődött. Az egyik dolgozónak megesett rajta a szíve, több állatmentő szervezettől is segítséget kért. Kezdte feladni, mikor a listán szereplő legutolsó helyen igent mondtak neki. Átvétele után állatorvoshoz vitték a mamakutyát, de a röntgenről nem tudták meghatározni a születendő kicsik pontos számát, olyan sokan voltak. Ashlee Holland, tapasztalt önkéntes vette magához ideiglenesen:

 

„Úgy éreztem, hogy szüksége van rám. Majdnem visszamondtam, mivel épp akkor került hozzám egy alomnyi kiscica, akiket cumiztatni kellett. Úgy gondoltam, egy vemhes kutya és a kölykök egyszerre túl sok lenne, mégsem tudtam kiverni a fejemből. Elvállaltam a gondozását, és annyira örülök, hogy megtettem!”

 

A 18 kölyök születése mindenkit meglepett
A 18 kölyök születése mindenkit meglepett
Fotó: Facebook/Ava and her 18 Royals

 

Két héttel Ava elhozatalát követően, június 25-én indult meg az ellés. Hatalmas meglepetés ért mindenkit: 18 apróságnak adott életet! Az egyik kicsi túl gyenge volt, röviddel születése után elhunyt, ám a többiek nagyon is jól vannak: rengeteget esznek, szépen fejlődnek, s ha eljön az idő, örökbefogadhatóak lesznek. Új otthonukba magukkal viszik majd mindazt a szeretetet, mely megmentette anyukájukat, és ezáltal az ő életüket is.

 

„Ava megváltoztatta az életem, legalább annyira, amennyire én az övét." - fejezte ki háláját befogadója. S ha úgy adódik, a következő rászoruló kutyusnak is örömmel igent fog mondani.

 

A büszke mama kölykeivel
A büszke mama kölykeivel
Fotó: Facebook/Ava and her 18 Royals

Forrás: people.com
Indexkép forrás: Facebook/Ava and her 18 Royals

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Miért szeret a kutyám botot rágni? És miért baj, ha meg is eszi? Miért szeret a kutyám botot rágni? És miért baj, ha meg is eszi?
Kíváncsiságuk és gyakran étvágyuk is határtalan. A legtöbb kutya előszeretettel rágcsál ágakat, kisebb gallyakat, néhányuk azonban jóízűen el is fogyasztja azokat… Mitől olyan finom a bot?

Black Friday másképp - gondolj a fekete kutyákra is! Black Friday másképp - gondolj a fekete kutyákra is!
A Black Friday, ha nem is hivatalosan, de megnyitja a karácsony előtti bevásárló szezont. Óriási leárazások, vásárlásra csábító ajánlatok minden üzletben… vannak azonban, akiknek nagyobb szüksége lenne a figyelmünkre!

Különleges barátság szövődött Mark Wahlberg és egy kóbor kutya között az Artúr, a király forgatásán Különleges barátság szövődött Mark Wahlberg és egy kóbor kutya között az Artúr, a király forgatásán
A négylábú főszereplő első pillantásra belopta magát a színész szívébe.

Kutyák hidegtűrése, hidegtűrő kutyafajták Kutyák hidegtűrése, hidegtűrő kutyafajták
A tél közeledtével gondot kell fordítani a kertben élő kutyák házának téliesítésére, testének melegen tartására. Ehhez azonban több tényezőt figyelembe kell venni, ugyanis minden fajtának mások az igényei, eltérő a tűrőképességük, valamint más a számukra ideális hőmérséklet.

Mennyire etikus szobakennelbe zárni a kutyát? Mennyire etikus szobakennelbe zárni a kutyát?
Mentális gondokat is okozhat a hosszabb időn át tartó bezártság, nem beszélve arról, milyen problémákat vet fel a kutyák általános jóléte, egészsége szempontjából.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

AIRMAX Cargo Budapest Zrt.
 Rehabportál Brimo partysátor Hírstart

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Furcsa gusztusú kutyák, akik bármit képesek megenni Hírek - Címlapon
Furcsa gusztusú kutyák, akik bármit képesek megenni
A kutyaválasztás egyik nagy kérdése: Honnan? Hírek - Címlapon
A kutyaválasztás egyik nagy kérdése: Honnan?