
3 év börtönt is kaphat az a vadász, aki kilőtte a Svájcból Magyarországra vándorló farkast
Az M237-es számú, nyomkövetővel ellátott hím idén februárban lépte át a magyar határt vándorútja során, a Fertő tótól délre.
2023. április 13., 15:30
Szerző: Kris Baumann
Kategória: Könnyű
A Gruppe Wolf Schweiz szervezet folyamatosan nyomon követte útvonalát, innen tudják, hogy mikor hol járt pontosan. Mire átlépte a magyar határt légvonalban több mint hétszáz kilométert tett meg közel egy év alatt, a való életben azonban sokkal többet.
A nagyragadozó 2021-ben születhetett, és tavaly tavasszal indult útnak. A fiatal hímeknél nem ritka, hogy elhagyják a falkájukat és nagyobb távot is megtesznek új élőhely után kutatva.

Forrás: https://www.gruppe-wolf.ch/
Március közepén már a Bükki Nemzeti Park működési területén Nógrád megye keleti felén tartózkodott. Majd Heves megyét is érintve jutott el a napokban Borsodba, ahol jelen információk szerint végeztek vele.
A fiatal állat egy év alatt 4 országot is bejárt. Indulásától számítva az utolsó jelzett fellelési pontjáig mintegy 1927 kilométert tett meg, amivel új európai csúcsot állított fel. Farkas vándorlását ugyanis ezidáig nem tudták ilyen hosszan, dokumentáltan követni.

Forrás: https://www.gruppe-wolf.ch/
Az Agrárminisztérium korábbi nyilatkozatában kiemelte, hogy: „A farkas alapvetően kerüli az embert, fél tőle, kimondottan óvatos, így kicsi a valószínűsége, hogy összefussunk vele az erdőben.”
Ekkor hívták fel a figyelmet arra is, hogy: „A szürke farkas (Canis lupus) Magyarországon őshonos nagyragadozó, fokozottan védett és kiemelt közösségi jelentőségű faj. A farkas egyedeinek engedély nélküli elejtése – beleértve a lelövést vagy más módon történő elpusztítást –, károsítása, zavarása bűncselekmény, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Az M237-es számú, nyomkövetővel ellátott farkas kilövésről szóló információkat a rendőrség egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, de úgy tudni, hogy az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódik.
Forrás: www.boon.hu
Indexkép forrás: https://www.gruppe-wolf.ch/
Egyre növekszik az aranysakál populáció Magyarországon
Elképesztő mértéket ölt az aranysakál populáció növekedése Magyarországon. Az utolsó ismert egyedet 1942-ben lőtték le, majd évtizedekig kihaltnak hitték a nádi farkast. A délszláv háborút követően egyre északabbra húzódtak a nagyragadozók, azonban mára újra elterjedtek hazánkban.
Kutyafajták, amikről még nem hallottál - 1. rész
Német juhász, border collie, yorkshire terrier. Őket mindenki ismeri. Most nézzünk olyan fajtákat, amikről jó eséllyel nem is tudtad, hogy léteznek!
Jurassic park a valóságban: kihalt farkasfajt hoztak vissza
Óriásfarkas, rémfarkas, kinek hogy ismerős. A Colossal Biosciences tudományos áttörést ért el, amely örökre megváltoztathatja az emberek és bolygónk kapcsolatát, és bejelentette, hogy visszahozott egy kihalt állatot, amely utoljára nagyjából 10.000 évvel ezelőtt járt a Földön.
Hogyan válasszak olyan játékot a kutyámnak, amilyet ő is szeretni fog?
Gömbölyű, pattogós, csipogós vagy sípolós, rágcsálható… Bármilyen is legyen a kedvenc játékszere, látványára kutyánk tekintete egyből felcsillan. Mire figyeljünk, amikor a megfelelőt keressük?
Tudtad, hogy vannak vadászok, akik kutyák és madarak segítségével dolgoznak? Interjú egy solymász-kutyatenyésztővel.
Sinisa Gojkov igen egyedien dolgozik: amellett, hogy saját tenyésztésű breton spánieljei segítségével vadászik, még egy erős “fegyvere van”: a sólymok.