4600 menhelyi kutya élhet jobb körülmények között - Állatvédelem
A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

4600 menhelyi kutya élhet jobb körülmények között

2020. február 18., 11:30


Szerző: S.Zs.


Kategória: Állatvédelem




Zsebünkbe nyúlunk, ha kutyákról van szó: 13 millió Ft gyűlt össze rászoruló ebeknek. A Kutyaszemmel program 2019-ben 40 állatvédő szervezet 4600 kutyáján segített.



A Cofidis Kutyaszemmel programja kivételes társadalmi összefogást hívott életre, aminek eredményeként több mint 5000 ember közel 13 millió forintot adományozott rászoruló kutyák támogatására. A programnak köszönhetően 40 állatvédő szervezet 4600 kutyája került jobb körülmények közé. A befolyt összegből többek között kutyaházakat, kennelsort, melegedő konténert, orvosi ellátást és élelmet kaptak a szervezetek.

 

Európa egyik legnagyobb kutyás országa vagyunk

A Kutyaszemmel program alapját adó országos reprezentatív kutatás szerint imádjuk az ebeket – minden 3. háztartás kutyás -, ennek ellenére közel 10.000 kutya egész életét rácsok mögött tölti. A menhelyeken pedig az egyik legégetőbb probléma az anyagi források hiánya.1 Az összes menhelyre jutó hivatalos támogatás 2019-ben mindössze 40 millió forint volt, emiatt ezeknek az intézményeknek magánadományok nélkül lehetőségük sincs a túlélésre. A helyzetet segítendő indította el a Cofidis a Kutyaszemmel össztársadalmi összefogásra épülő gyűjtési akcióját.

 

 

Zsebünkbe nyúlunk, ha kutyákról van szó: 13 millió Ft gyűlt össze rászoruló ebeknek
Zsebünkbe nyúlunk, ha kutyákról van szó: 13 millió Ft gyűlt össze rászoruló ebeknek

 

 

A kampány, ami láthatóan mélyen megérintette a magyarokat, összesen három adományozási szakaszból állt és különböző csatornákon zajlott. Összesen 12 904 858 forint gyűlt össze: 9 639 000 forint online gyűjtésből, 1 801 000 forint sms/telefonhívásokból, 1 464 858 forint pedig az ország 32 pontján, a Cofidis áruhitel partnereinél2 kihelyezett perselyekbe dobott adományokból. A menhelyek a befolyt összeget elsősorban élelmiszerre, állatorvosi számlák és speciális műtétek kiegyenlítésére, működési-, fejlesztési- és infrastrukturális költségekre fordították. Idén még egy problémás területen sikerült az előrelépés: elindult egy ivartalanítási program, ami a nem kívánt kutyaszaporulatok megelőzésére fordított figyelmet, így legalább 1400 kutya nem kerül utcára ebben az évben.

 

 

A Kutyaszemmel program 2019-ben 40 állatvédő szervezet 4600 kutyáján segített
A Kutyaszemmel program 2019-ben 40 állatvédő szervezet 4600 kutyáján segített

 

 

A programhoz számos kutyabarát véleményvezér, újságíró és szakmai partner csatlakozott.  Közel 50 ismert ember szállt be, köztük olyan művészek, mint Kamarás Iván, Tenki Réka, Epres Attila, Pokorny Lia, Szinetár Dóra, Keresztes Ildikó és Király Linda. Közel 190 cikk foglalkozott a témával a sajtóban, így a menhelyen élő kutyák nehéz helyzete többmillió emberhez ért el. Neves együttműködők, többek között Csányi Vilmos etológus professzor és Korom Gábor, a Tükör módszer alapítója is szakmai állásfoglalásokkal hitelesítették a program üzeneteit. A program nagykövete, Magyarósi Csaba 4 edukatív videóval szólított meg több mint félmillió embert, testközelből is bemutatva az ország egyik legszegényebb menhelyének helyzetét. A program egyik kiemelt szakmai együttműködője a Noé Állatotthon, akik a kampány indulásakor helyszínt biztosítottak a véleményvezérekkel közös menhelyi kutyasétának és 3 db érzékenyítő videó forgatásának.

 

A tényleges segítség „kutyaszámokban”: 

  • 40 állatvédő szervezet részesült az adományokból
  • a támogatott szervezetek összesen 4600 kutyát látnak el
  • 30 db tartós, speciális, menhelyek számára fejlesztett kutyaház készült 5 menhely számára
  • 3 db speciális elkülönítésre szolgáló, lábadozó konténerház került 3 menhelyre
  • 2400 kg jó minőségű élelmet szállítottak le 5 menhelyre
  • 23 szervezet kapott halaszthatatlan orvosi műtétekre anyagi forrást
  • 12 szervezetnek nyílt lehetősége infrastrukturális fejlesztésre: új kifutó, területbővítés, villamos hálózat felújítása, javítási költségek
  • 3 menhely rezsi- és bérköltség támogatásban részesült
  • 16 szervezet került a kóbor kutya megelőzési programba, melynek során 164 kutya ivartalanítása történt meg

 

 

A programnak köszönhetően 40 állatvédő szervezet 4600 kutyája került jobb körülmények közé.

 

 

Köhler Beáta, a Cofidis Marketing igazgatója így nyilatkozott a kezdeményezésről: „A Cofidis legfontosabb értékei közé tartozik a gondoskodás és felelősség, amit kiterjesztettünk a szinte családtagnak számító háziállatok körére is. Ezzel elköteleződtünk a felelős kutyatartás és a menhelyi kutyáknak szóló valódi segítségnyújtás mellett. Tényleges változásokat szeretnénk elérni, ami ezzel a példátlan társadalmi összefogással és a kiemelkedően magas pénzösszeg összegyűjtésével meg is valósult. Idei terveink között szerepel, hogy folytatjuk a megkezdett munkát.”

 

Wieden Kriszta, a Hangya Közösség képviselője mint a Kutyaszemmel program szakmai partnere hozzátette: „A nagyvállalatok involválódása az állatvédelmet érintő támogatásokban rendkívül alacsony. A jellemző forgatókönyv itthon az, hogy a lakosság és más civil szervezetek a menhelyek elsődleges segítői, a cégek csupán harmadik helyen lépnek be a szerepvállalásba. Ezért is nagy jelentőségű, hogy a Cofidis egy olyan adománygyűjtést támogatott, ami közel 13 millió forinttal 40 menhely munkáját segítette. Ilyen még nem fordult elő a hazai állatvédelmi nonprofit szektorban.”

 

 

 

 


 

 

1A Kutyaszemmel kutatásról: A 2018 októberében bemutatott eredményekből kiderült: a menhelyek legégetőbb problémája a pénz- és a szakemberhiány (66%), a zsúfoltság (50%), és számottevő az egészségügyi ellátására fordítható pénz szűkössége (34%).

2 Az adománygyűjtő perselyek kihelyezésre kerültek a Mömax, Möbelix, notebook.hu és Szatmári Kft. kiemelt üzleteiben országszerte.

Bővebben:

  • A 2018-as adománygyűjtésről: A Kutyaszemmel program keretein belül a Cofidis 5 millió forintos pénzadománnyal segítette a vidéki menhelyeket, emellett egy közösségi adományozó kampányt is indított. Ezáltal a Kutyaszemmel program 2018-ban összesen 7 millió forint adományt juttatott el 28 vidéki állatvédő szervezet ~700 kutyájának. Az anyagi támogatás mellett egy gépjárművet, a kutyák szállítására alkalmas „Menhely Expresszt” is felajánlott a cég a Hangya Közösség Alapítványnak.
  • A 2019-es adománygyűjtésről bővebben: a támogatott szervezetek listája és a támogatások részletei a kutyaszemmel.hu oldalon elérhetők.
  • A Hangya Közösségről: 2010-ben alakult meg alulról építkező kezdeményezésből, mára hivatalos szervezetként folytatva a munkát. Közel 220 szervezettel tartják a kapcsolatot, akiket tárgyi adományok mellett szakmai tanácsokkal, jogi segítséggel is támogatnak. Céljaik között szerepel a menhelyek működésének segítése, komplex rehabilitációs programmal. Nagy hangsúlyt fektetnek a szemléletformálásra: a folyamatos probléma megoldás helyett a megelőzésre irányítva a figyelmet. Nagy önkéntes bázist mozgatva szerveznek közösségi programokat családok, nyugdíjasok, gyerekek számára. Adó 1% felajánlásához: Hangya Közösség Alapítvány: 18732993-1-42.

 

 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Örökbefogadási kampány indult decemberben Örökbefogadási kampány indult decemberben
A Közös Ügyünk Az Állatvédelem örökbefogadási kampányt indított, amely 2024. december 1. és 24.-e között tart.

Szomorúan nézte a menhelyen a kutya, ahogy fiatalabb társait örökbefogadják mellőle Szomorúan nézte a menhelyen a kutya, ahogy fiatalabb társait örökbefogadják mellőle
Már nem is merte remélni, hogy vele is megtörténhet a csoda. Aztán egy szép napon...

Csodás változáson ment át a félős menhelyi kutya, miután fény derült cukorbetegségére Csodás változáson ment át a félős menhelyi kutya, miután fény derült cukorbetegségére
Gondozói eleinte azt hitték, csupán fél. Ám rövidesen kiderült, hogy sokkal súlyosabb oka van a kiskutya furcsa viselkedésének.

Terápiás hatással bír a simogatás a menhelyi kutyákra Terápiás hatással bír a simogatás a menhelyi kutyákra
Számos előnnyel jár, ha a menhelyen élő kutyák kedves önkéntesek társaságában tölthetnek el némi időt, és ezalatt annyi simogatást kapnak, amennyit csak szeretnének.

Brunch a mancsokért Brunch a mancsokért
Az alapítvány tizennégy éve dolgozik az Illatos úti, árva és sérült kutyák gyógyításáért, örökbefogadási esélyeinek növeléséért, gazdához juttatásáért.

Állatok kedvence a Vauu vitamin

hirdetés (X)

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Irodakutya.com Mondial Assistance GesmbH Brimo partysátor Beagle Club Online

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube TikTok Kutyabarát hely
Magas vérnyomás kutyáknál - tünetek és tudnivalók Hírek - Címlapon
Magas vérnyomás kutyáknál - tünetek és tudnivalók
Horror Hajdúsámsonon: több mint száz kutya maradványát találták meg gödrökbe elásva Hírek - Címlapon
Horror Hajdúsámsonon: több mint száz kutya maradványát találták meg gödrökbe elásva