
86 kutya és több mint félszáz illegálisan tartott madár - Természetkárosítás miatt kell felelnie a gyulai férfinak
2023. május 04., 10:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Befejeződött a nyomozás a férfi ellen, aki több mint félszáz védett madarat tartott illegálisan gyulai telkén – mellettük további több mint 50 madarat és 86 különböző fajtájú kutyát is találtak a tanyán.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztály Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya még 2021 nyarán kezdett el nyomozni természetkárosítás miatt, miután olyan információk birtokába jutott, hogy egy gyulai tanya tulajdonosa engedély nélkül tart védett madarakat – írja a police.hu.
Az adatgyűjtéseket és az elsődleges nyomozati cselekményeket, valamint a társhatóságokkal való kapcsolatfelvételeket követően még 2021 nyarán került sor egy összehangolt akció lebonyolítására. Ebben a KR NNI környezeti bűnözés elleni nyomozóin túl részt vettek az Agrárminisztérium Biodiverzitás- és Génmegőrzési Főosztály, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Békés Vármegyei Kormányhivatal, valamint a Szegedi Vadaspark munkatársai is.

Fotó: police.hu
A rendőrök és a hatósági szakemberek kutatást hajtottak végre a gyulai tanyán, ahol mintegy száz madarat találtak. Ezek összértéke hozzávetőlegesen 20 millió forint volt. Az ellenőrzés során kiderült, hogy 54 madár tartásához a szükséges engedélyekkel a férfi nem rendelkezett. Ezek között volt 5 kakadu, 32 papagáj, 12 kifejlett nandu és 5 nandufióka. Utóbbi apróságokra egy keltető dobozban találtak rá a rendőrök. A mintegy tízmillió forint összértékű engedély nélkül tartott madárállományban nagyon értékes és ritkaságnak számító egyedek is voltak. Így például – az akár 6-700 000 forintot érő – jákópapagájok és ara papagájok is, sőt egy hibrid madár is, mely a sárgaszárnyú ara papagáj és a zöldszárnyú ara papagáj keresztezésével jött létre. A megszállott gyűjtőnek mondható tulajdonos – aki többségében Szlovákiából, Csehországból és Hollandiából szerezte be az állatokat – egy-egy madarat szinte családtagként kezelt, és kalitkában tartott, míg a többieknek egymással összenyitható, kültéri röpdét, illetve kifutót alakított ki.

Fotó: police.hu
Az engedély nélkül tartott 54 madarat a Békés Vármegyei Kormányhivatal zár alá vette, majd elkobozta, és idővel valamennyit a Szegedi Vadaspark mentőközpontjába szállíttatta.
A kutatás során az akcióban résztvevők 86 különböző fajtájú kutyát is találtak a tanyán. Az ebek 24 kennelben voltak összezárva. A négylábúak felének nem volt egyedi azonosítást biztosító chipje, és oltási könyvvel sem rendelkeztek. Az állatok tartásának körülményeit külön eljárás keretében vizsgálja a KR NNI a Nébih-hel és a Békés Vármegyei Kormányhivatallal közösen.

Fotó: police.hu
Az 54 éves gyulai H. Zsoltot a KR NNI munkatársai a védett madarak tartásával kapcsolatban természetkárosítás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az elmúlt több mint másfél év alatt a nyomozók beszereztek minden olyan bizonyítékot, mely az ügyet vádképessé teszi: szakértői véleményeket szereztek be, szakhatóságokkal, külföldi társszervekkel egyeztettek. Majd a nyomozás befejeztével az iratokat a napokban küldték meg a Gyulai Járási Ügyészségnek.
Majdnem elaludt a labrador kölyök, amikor terápiás tanuló kutyává avatták
Érezni lehetett a teremben, hogy olvadoznak a szívek - annyira édes volt az álmos kiskutya!
Ügyészség előtt a kutyáit sanyarú körülmények között tartó férfi ügye
Bíróság elé állhat a csetényi férfi, akitől a Zirci Rendőrőrs egyenruhásai mentettek ki két lesoványodott kutyát nagyon rossz körülmények közül.
Bíróság elé kerülhet a férfi, aki egy dobozban tett ki és hagyott sorsára négy kölyökkutyát
Egy diósgyőri rendőrnő talált rá a négy kiskutyára, akiket egy dobozban hagyott sorsára tulajdonosuk.
FRISS! Az MTI híradása szerint természetkárosítás bűntette miatt vették büntetőeljárás alá a vadászt, aki kilőtte az M237-es farkast
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Hidasnémeti környékén történt a felháborító eset, ami szégyenbe hozta Magyarországot a világ előtt.
Jollyval, a rendőrkutyával kíván kellemes húsvéti ünnepet a Rendőrség
Akár egy kedves képeslap - Jolly, a négylábú rendőr és Lados Réka r. főhadnagy részvételével készültek vidám képek, melyek segíatségével szép ünnepet kíván a BRFK.